Szerző: Folyó Gergely

2013. január 7. 16:13

Nyugdíjba küldik a PlayStation 2-t

Közel tizenhárom évvel a háta mögött véget ért a PlayStation 2 pályafutása. A Sony előző generációs konzolja a világ legkeresettebb játékgépe, kategóriájában nincs, és talán nem is lesz kihívója.

A Sony nem gyárt több PlayStation 2-t, ezzel a konzol pályafutása a végéhez ért. A hír aligha meglepő, múlt héten a japán Famitsu számolt be arról, hogy a vállalat nem szállít több játékgépet a távol-keleti szigetországba, jóllehet akkor még nem lehetett tudni pontosan, hogy a gyártósorok leállítása érinti-e a nyugati piacot.

Majdnem tizenhárom év

A második generációs PlayStation 2000 márciusában került forgalomba Japánban, Európában pedig 2000 novemberében mutatkozott be. A konzol óriási siker lett, több mint 150 millió darabot adtak el belőle világszerte, hasonló eredményre csak a Nintendo DS volt képes a kézikonzolok piacán; az asztali gépek között az első PlayStation az ezüstérmes, belőle valamivel több mint 100 milllió példányt értékesítettek. A PlayStation 2-re több mint 10 ezer játék jelent meg, ezekből 1,52 milliárdot vittek haza a konzol felhasználói.

A PlayStation 2 sikerében kulcsfontosságú szerepe volt a hardvernek, exkluzív játékainak, a Sony kiváló marketingkampányának és időzítésének. A konzolok között egyedülálló teljesítménnyel bírt, DVD-olvasójával is magasan kitűnt a mezőnyből. A Sega Dreamcast és a Nintendo GameCube labdába sem tudott rúgni mellette, és a Microsoft minden erőfeszítése ellenére  az Xbox is arra volt jó pusztán, hogy Redmond feltérképezhesse a konzolpiacot az Xbox 360 érkezése előtt. A PlayStation 2 számtalan exkluzív címet tudhatott magáénak, a Final Fantasy- és a Metal Gear Solid-epizódok mellett az első 3D-s Grand Theft Auto-játékok is PS2-n mutatkoztak be először.

Ez már történelem

A PlayStation 2 jelentőségét jól szemlélteti, hogy miközben a Microsoft az Xbox 360 boltokba kerülésével azonnal megszüntette az eredeti Xbox támogatását, a Sony a PlayStation 3 2006-os megjelenése után is kitartott a korábbi konzol mellett; a 2012-es pénzügyi évében még mindig több mint 6 millió darabot adott el belőle. A PlayStation 2-re egyébként továbbra is érkeznek játékok, így a Square Enix Japánban az előző generációs konzolra is megjelenteti a Final Fantasy XI Seekers of Adoulin című kiegészítőlemezét.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A PlayStation 3 már nem tudta, és valószínűleg nem is fogja megismételni a PlayStation 2 sikerét. A PS3 egy év késéssel érkezett meg a fő riválisnak tartott Xbox 360 után, és a fontosabb régiókban még így sem sikerült összehangolni a konzol bemutatkozását. Dacára az erős hardvernek és az ingyenes online háttérszolgáltatásnak, borsos ára miatt eleinte nem volt népszerű, miközben a korábbi exkluzív játékok is megjelentek a Microsoft konzoljára. Jelenleg a konzolpiac jóval kiegyenlítettebb, mint a 2000-es évek elején, a PS3-ból 70 millió darabot adtak el világszerte, akárcsak az Xbox 360-ból.

Jön a PlayStation 4

A PlayStation 2 nyugdíjazásával véget ér a hatodik konzolgeneráció, külön érdekesség, hogy mindez akkor történik, mikor a hetedik generáció is a végét járja. A Nintendo tavaly novemberben jelentette meg a Wii U-t, a várakozások szerint pedig az idei év végén, de legkésőbb 2014 elején boltokba kerülhet az új Xbox és a PlayStation 4 is. A bejelentésre a következő hónapokban kerül sor, a legfrissebb pletykák szerint februárban: a Sony a Destination PlayStation fantázianevet viselő zárt körű rendezvényen mutatja be a 2013-as újdonságait, amin állítólag már az új konzol is látható lesz.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról