Szerző: Koi Tamás

2012. december 17. 10:53

Nem hatott a tömegekre a telefonadó

A magyar távközlési piacot érintő kedvezőtlen hatások a mobil szegmensben a piacvezető T-Mobile erősödését hozták az elmúlt évben. A legnagyobb veszteséget a Telenor könyvelhette el ugyanebben az időszakban, a cég annyi előfizetőt vesztett egy év alatt, mint amekkora Kaposvár lakossága.

Továbbra is lassan csökkenő tendenciát mutat a magyarországi mobilelőfizetések piaca, a Nemzeti Média- és Híközlési Hatóság (NMHH) novemberi gyorsjelentéséből ugyanakkor kiderül, hogy a kedvezőtlen körülmények valójában a piacvezető további erősödését hozták az elmúlt egy évben. A három hazai mobilszolgáltató közül egyedül a T-Mobile tudta növelni ügyfélbázisát tavaly november óta, dacára annak, hogy a szolgáltató másik két versenytársával együtt az árak megemelése mellett döntött idén év közepén.

Elmaradt a látványos exodus

Máshol még spórolhatnak

Bár a statisztikákból az derül ki, hogy az áremelések hatására nem mondták le az ügyfelek tömegesen az előfizetéseiket, a költségek visszaszorítására ügyféloldalon más lehetőségek is vannak. Így például a használati szokásokat jelentősen megváltoztathatja az áremelés és a lakosságot közvetetten vagy közvetve sújtó egyéb terhek növekedése. Ennek hatására számottevően csökkenhet az egy előfizetőre vetített árbevétel (ARPU) mértéke a mobilszolgáltatóknál - erre vonatkozóan azonban egyelőre nincs összevetésre alkalmas adat.

A nyári áremeléseket a három szolgáltató közül kettő (a Telenor és a Vodafone) egyaránt a júliustól a szektor szereplőire kivetett új adónem, a telefonadó bevezetésével indokolta, míg a T-Mobile nem részletezett indokként hasonló okokat, egyszerűen csak a kedvezőtlen körülményekre hivatkozva emelte meg árait. Mint arról korábban többször is beszámoltunk, az év második felében a távközlési szektorra kivetett két adónem (ágazati különadó, telefonadó) párhuzamosan sújtotta a mobilszolgáltatókat, ebből jövőre már csak a telefonadót kell majd fizetniük.

A nyártól élő változások ettől függetlenül láthatóan lassan éreztetik csak hatásukat, az előfizetések tömeges felmondása egyelőre kevésbé látványosan jelentkezik. A mobilpenetráció, vagyis a 100 lakosra jutó előfizetések száma júniusban, azaz az áremelések előtt 115,9 volt, ez az arány novemberre 115,4 százalékra csökkent, az egy évvel korábbi 116,8 százalékhoz képest azonban már több mint egy százalékpontos a csökkenés.


A mobilszolgáltatók aktív előfizetői bázisa
Forrás: NMHH

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az NMHH gyorsjelentéséből kiderül, hogy a mobilhang-előfizetések számának folyamatos csökkenése dacára a T-Mobile az aktív, vagyis a megelőző három hónapban hívást indító vagy fogadó, illetve SMS-t küldő vagy kapó SIM-ek tekintetében éves szinten nagyjából 55 ezerrel tudta növelni előfizetői bázisát. A szolgáltató két versenytársa eközben kénytelen volt visszaesést elkönyvelni, a Vodafone-tól 27,3 ezren mentek el, a Telenornál pedig 67,1 ezer előfizető (ez körülbelül annyi, mint Kaposvár lakossága) tűnt el.

A mobilpiac stratégái

A vizsgált hónap végére a forgalmazásban résztvevők, azaz mind a havi díjas előfizetéssel rendelkezők és mind az előre fizetett előfizetések közül az utolsó három hónapban hívást indítók vagy fogadók száma alapján a T-Mobile piaci részesedése 46,05 százalék volt, a Vodafone 22,42 százalékon, a Telenor pedig 31,53 százalékon állt. Egy évvel ezelőtt ugyanezek a szolgáltatók rendre 45,38, 22,59 és 32,03 százalékon álltak.

Mindez nem jelenti ugyanakkor azt, hogy a Telenor és a Vodafone az elmúlt időszakban feltétlenül rosszabbul teljesített volna a T-Mobile-nál. A szolgáltatók ugyanis korábban stratégiai okokból mesterségesen próbálták meg felduzzasztani az előfizetői bázisukat, ezzel azonban egyrészt bizonyos idő elteltével nem érték el a kívánt célt (reklámérték), másrészt pedig extra költségeket is generáltak maguknak. Az ügyfélbázis csökkenése részben eredeztethető ezeknek a költségeknek a lefaragásából is, másrészt az előfizetői költések racionalizálásából.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról