Szerző: Koi Tamás

2012. december 3. 12:29

Húsz éve küldték az első SMS-t

Húsz évvel ezelőtt éppen ezen a napon küldték útjára az első SMS-t - a rövid szöveges üzenet hosszú ideig nem tudott kivívni magának komoly népszerűséget, de a gyors felfutás után máig a legnépszerűbb mobiltelefonos szolgáltatás a hanghívás után.

Húsz évvel ezelőtt ezen a napon továbbították az első SMS-t, vagyis rövid szöveges üzenetet - egy karácsonyi üdvözletet - a Vodafone angol hálózatán. Az SMS máig a legnépszerűbb adatalapú mobilszolgáltatás a világon, 2011-ben közel 4 milliárd aktív felhasználóval. A rendszer leginkább az Egyesült Államokban számít közkedveltnek, itthon a forgalmasabb időszakokat (karácsony, szilveszter) leszámítva az előfizetők jóval kevesebb üzenetet küldenek mint a tengerentúliak.

Kinőtte magát

A GSM szabvány révén az SMS technológiai alapjai tulajdonképpen 1988 óta rendelkezésre álltak, akkor azonban nem számoltak azzal, hogy a mostanihoz hasonlóan, széles körben elterjedt kommunikációs rendszerré válhat. A rövid szöveges üzeneteket eredetileg értesítési céllal hozták létre, mely eleinte a hálózatépítő- és karbantartó szakemberek munkáját volt hivatott megkönnyíteni, később pedig arra használták, hogy az előfizetőket értesítsék a hangposta-üzenet érkezéséről. Az első terminál-terminál közti SMS-t 1992. december 3-án küldték egy Orbite 901 készülékről. Így szólt: "Merry Christmas".

A szolgáltatás kifejezetten lassan kezdett terjedni, közkedveltté válni, így például 1995-ben egy átlagos felhasználó havonta még csak 0,4 SMS-t küldött, majd a mobiltelefonos előfizetések és a pre-paid modell megjelenésével egyre népszerűbb lett ez a kommunikációs forma. 2000-ben 17 milliárd, 2002-ben már 352 milliárd, 2004-ben 918 milliárd, 2008-ban pedig 4,8 billió szöveges üzenetet küldtek a mobilos előfizetők világszerte. A technológia időközben több fejlődési lépcsőn is átesett, így megjelentek a szövegbevitelt könnyítő módok (pl. T9), illetve megszületett az MMS, melyben a szöveg mellett immár képet, hangot tartalmakat is küldhettek az előfizetők. Az első kereskedelmi MMS-szolgáltatást Magyarországon indította el a Westel, 2002-ben.

Az SMS bizonyos technológiai korlátai mindvégig megmaradtak, így egy üzenetbe továbbra is legfeljebb 160 karakter küldhető, igaz a technológia időközben lehetővé tette több üzenet összefűzését. Az SMS-eket ma már előszeretettel használják az ügyfelek fizetési tranzakciókhoz (pl. parkolás, útdíj), emellett pénzintézetek is tömegével küldenek ki tájékoztató, vagy tranzakció-ellenőrző SMS-eket ügyfeleiknek.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A szolgáltatás máig az Egyesült Államokban a legnépszerűbb - különösen a tinik körében. Egy nemrég készült kutatás szerint egy átlagos amerikai mobilozó havonta 650 SMS-t küld, míg nálunk mindössze 16-17-et. Mindez alighanem elsősorban a haza szolgáltatói árképzésnek köszönhető, itthon általános árazási gyakorlat ugyanis, hogy egy SMS ugyanannyiba kerül, mint egy perc beszéd.

Itthon stagnál a számuk

Az SMS-forgalom évek óta stagnál Magyarországon, a KSH adatai szerint 2011-ben, 2010-ben és 2009-ben egyaránt nagyjából 1,9 milliárd SMS-t küldtek az ügyfelek magyar szolgáltatók hálózatán keresztül. Az SMS-ek forgalmának visszaesése a következő években általános trenddé válhat, hiszen az okostelefonok terjedésével és az ingyenes, keresztplatformos chatmegoldások és a mobilos e-mail térhódításával az SMS (és az MMS) számos technológiai hátránya és korlátozása kiküszöbölhető, sokszor ráadásul lényegesen olcsóbban lehet ezekkel a módszerekkel kommunikálni.

Ettől függetlenül várhatóan még jó ideig az SMS marad az egyetlen olyan adatalapú mobilos kommunikációs forma, mellyel minden mobilozó elérhető, mellyel minden mobilkészülék kompatibilis, legyen szó okostelefonról vagy hagyományos készülékről.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról