Szerző: Koi Tamás

2012. november 30. 12:34

Nokia Lumia 920 - fény az alagút végén

Az uniformizált felhasználási mód miatt ma már nagyon nehéz bárkinek is maradandót alkotnia az okostelefon-piacon. A legnagyobb egyéniségek közé most bevonul a Nokia Lumia 920 a szó szoros és átvitt értelmében is.

Nagyjából egy éve van piacon a Nokia Windows Phone-t futtató Lumia termékcsaládjával, mely  eddig nem hozott átütő sikert. Az elmúlt egy év alatt azonban sok minden megváltozott a Nokiánál és a Microsoftnál is, hogy mást ne mondjunk, megjött a Windows Phone operációs rendszer legfrissebb, 8-as verziója, melyre már igazi csúcskategóriás készülékek építhetők HD kijelzővel, sok maggal, NFC-vel. A Nokia mérnökei nem is bíztak semmit a véletlenre, idén ősszel a boltokba került a Lumia 920, melybe minden elképzelhető - és az operációs rendszer által támogatott - extrát belezsúfoltak.

Komplett csomag

A Lumia 920 ennek megfelelően szinte minden tekintetben átlagon felüli jellemzőkkel bír (legalábbis a windowsos mezőnyben), ez egyébként azonnal kiderül, amikor az ember kézbe fogja a telefont. A 184 grammos készülék a legnehezebb a ma elérhető, hasonló méretkategóriájú modellek mezőnyében, egyben az egyik legvaskosabb is. Az első hallásra bődületesen nagynak tűnő tömeg használat közben valahogy nem tűnt már olyan problémásnak, illetve általában véve nem okozott semmiféle kellemetlenséget. Mondhatni könnyen megbocsátja az ember, ha cserébe olyan érzést sugároz magából a drága mobil, mintha elpusztíthatatlan lenne.

Márpedig a Nokia új nagyágyúja annyira masszív okostelefonnak tűnik, hogy tényleg hajlamos vagyok azt hinni róla, hogy nehéz benne kárt tenni. nem véletlenül terjedt el internetes szakmai berkekben a tréfás kiszólás: "Leejtettem a Lumia 920-amat a járdára és megsérült. Mármint a járda". Ha járdát nem is tör, de a telefonnak tényleg nincs gyenge pontja, az egy polikarbonát-darabból kifaragott ház egy tizedmillimétert sem vetemedik, nyöszörgésről szó sincs, illesztési hibát pedig nincs hol keresni.

A több színben elérhető burkolat egyetlen gyenge pontja talán, hogy a fekete és a szürke változatot leszámítva a ház fényes felületű, ami kevésbé biztosít olyan jó fogást, mint a matt  kiszerelések és valószínűleg a karcok is jobban látszani fognak rajta. Én direkt a piros változatot kértem kölcsön a Nokiától, ez az új, harsányabb színválaszték legdögösebb darabja szerintem, de persze ez egyéni ízlés kérdése. A telefon egyébként ebben a méretben cseppet sem tekinthető nőiesnek, nem véletlen, hogy nem készült belőle rózsaszínes változat, mint például a Lumia 800-ból.

A készülékháznak a böszme méret dacára vannak egyébként finomságai is. Ilyenek például az oldalsó gombok (kamera, standby, zoom/hangerő), melyek állítólag kerámiából készültek. Erről mondjuk nehéz meggyőződni, de tény, hogy a Lumia 920 oldalsó gombjai sokkal de sokkal jobb és elegánsabb megoldásnak tűnnek azoknál a fémszínű nyomógomboknál, melyek akár a 800-as, akár a nagyobb, 900-as modellen voltak. Apróság ugyan, de a gondos tervezés és odafigyelés tanúbizonysága a headset csatlakozója melletti mikrofon, mely öt, a polikarbonátba fúrt gyakorlatilag teljesen láthatatlan lyukból áll. Nem láthatatlan ugyan, de a korábbi Lumiákhoz képest jóval kevésbé szembeötlő a SIM fiókja, mely a telefon felső részén tökéletesen belesimul a műanyag burkolatba.

Nem mind OLED, ami fénylik

A Nokia újdonsága az előlapot szinte teljesen beborító kijelzőüveget tekintve is tartogat különlegességeket. Az ellenálló, Gorilla Glass üvegből készült borítás egy polarizációs réteget is tartalmaz, emellett a kapacitív érzékelőháló a felülethez nagyon közel helyezkedik el, ez pedig összességében két dolgot eredményez: Egyrészt a kijelző tartalma az őszi napfénynél is jól olvasható (ehhez hozzájárul azért az is, hogy a kijelző fényereje 600 nit), másrészt pedig  kesztyűben is használható.

A panel szerencsére a Lumia 800-nál látott módszerhez hasonlóan, félig lekerekített oldalakkal simul bele a polikarbonát házba, mindez design tekintetében egyedibb megoldást eredményez, mint a hasonló méretű Lumia 900 teljesen sík kijelzője. Utóbbi modellel ellentétben a Lumia 920-nak nem AMOLED-es a kijelzője, ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy az új csúcsmodell ne tudna élénk színeket és kontrasztos képet megjeleníteni.

A telefon 4,5 hüvelykes, 1280x768 pixeles (15:9-es képarányú) kijelzőjének hasznos területe jóval kisebb, mint ahogy elsőre, kikapcsolt állapotban látszik. Az üvegfelület alsó, nagyjából másfél centis sávját az egyébként az ehhez a térhez viszonyítva aránytalanul kicsi Windows-gombok foglalják el, felül szerencsére jóval kisebb a holttér, de összességében a HTC 8X előlapjának felépítése arányait tekintve talán kissé szerencsésebbnek tűnik.


Balra a Lumia 920, jobbra a HTC 8X kijelzője

A Lumia 920 kijelzője a telefon egyik legfőbb erőssége a Nokia szerint, ehhez képest bár a fényerő valóban nagyon rendben van és az IPS technológiához képest a kontraszt is átlag feletti, a színhőmérséklet nem lett pontosan bekalibrálva. Ez persze lehet, hogy kizárólag a nálam lévő tesztkészülékre volt jellemző, mindenesetre a fehér szín ennek a Lumia 920-nak a kijelzőjén egyértelműen halványsárga, a kék pedig halványzöldes árnyalatot kapott.

Túl a fizika határain

A telefon bemutatása során a Windows Phone 8 operációs rendszer újdonságaira ennek a cikknek a keretén belül nem szeretnék kitérni, sokkal érdekesebb az, hogy mit tudott hozzátenni a Nokia a Microsoft platformjához, mennyivel ad többet a Lumia 920 csomagjával a gyártó a többieknél. Annál is inkább, mivel továbbra is a hardvernél maradva akad még azért fontos megkülönböztető jegy a versenytársakhoz képest.

Ilyen például a hatalmas felbontású 808 PureViewtől megörökölt, ám bizonyos tekintetben még azt is túlszárnyaló, egyébként szintén PureView márkanevet viselő kameramodul. A Lumia 920 szenzorának effektív felbontása 8 megapixel, ami látszólag egy teljesen átlagos képességekkel rendelkező kameramodult takar, a látszat azonban csal, fényképrögzítő képességei jócskán a mezőny fölé emelik a mobilt.

Pedig első bekapcsoláskor a kezelőfelület alapján sok jóra nem számíthat az ember, hiszen a menüből olyan alapbeállítások hiányoznak például, mint a képfelbontás változtatásának lehetősége (!), vagy a kézremegést kiküszöbölő rendszer ki- és bekapcsolása. A többi Windows Phone 8-as telefonhoz hasonlóan a Lumia 920 kamerája sem támogatja továbbá a sorozatfelvételt vagy késleltetett/időzített felvételt, a Nokia ezt azonban egy ügyes trükkel igyekszik áthidalni - egy alkalmazással, melyet Smart Shot névre keresztelt a finn gyártó.

Ez az app - mely egyébként Nokia-exkluzív -nagyjából egymásodperces intervallumokkal öt felvételt készít, amiből a fotós kiválaszthatja a legjobban sikerültet. A program emellett két extra funkcióval is rendelkezik, egyrészt ha személyeket ismer fel a fotón, akkor csoportképek esetén automatikusan össze tud ollózni egy olyan fotót, ahol senkinek nincs csukva a szeme, másrészt - értelemszerűen bizonyos korlátokkal - képes eltüntetni a képről egyes elemeket.

A Lumia 920-szal készült tesztfotókat az értékelésüknél érdemes nappali és éjszakai, vagy gyér fényviszonyok mellett készített kategóriába tenni. A 8 megapixeles PureView kamera nappal a kategóriájához mérten átlagos képeket készít, zajosodás értelemszerűen itt nincs, a 26 milliméteres kisfilmes gyújtótávolságnak megfelelő Carl Zeiss lencse minimális torzítást produkál. A felvételeken óhatatlanul jelen van némi kromatikus aberráció, de hiba lenne elvárni egy ilyen lencserendszertől a kisfilmes gépek profi objektívjeire jellemző korrekciót.


[+] Kattintásra eredeti méretben nyílik


[+] Kattintásra eredeti méretben nyílik


[+] Kattintásra eredeti méretben nyílik


[+] Kattintásra eredeti méretben nyílik

A fényképezőmodul az exponálógomb teljes lenyomását követően azonnal, észlelhető késleltetés nélkül elkészíti a felvétel, emellett a kijelzőre bökve is lehet fókuszterületet választani, ilyenkor a fotó az egy-két másodperces fókuszálást követően azonnal elkészül. Expozíciórögzítés nincs, vagyis ha a fókuszálás után újrakomponáljuk a képet, a rendszer az éppen aktuális kompozíció alapján állítja be az expozíciós értékeket - ez leginkább háttérfénynél törhet olykor borsot a fotós orra alá.


Minden rajta van, de semmi sem éles
[+] Kattintásra eredeti méretben nyílik

A nappali és az éjszakai képekre egyaránt jellemző, ám szerencsére viszonylag ritkán előforduló (az éjszakai képeknél gyakrabban tapasztalható) jelenség a Lumia 920-nál a fókusztévesztés, ami egészen addig nem bosszantó, amíg egy megismételhetetlen pillanatot nem megfelelő élességgel rögzít valaki a kamerával. Emellett kevert fénynél a kamera olykor láthatóan zavarba jön, ugyanarról a témáról készített két egymást követő felvételnél néha teljesen más színhőmérséklet-beállításokat használ (ezt adott körülmények közt színhőmérséklet kézi beállításával érdemes ellensúlyozni).


[+] Kattintásra eredeti méretben nyílik

A fenti kisebb-nagyobb hiányosságok és képalkotási hibák ellenére a Lumia 920 kamerája magasan a mezőny fölé helyezkedik, ha éjszaka, vagy gyenge fényviszonyok közt fotózunk vele. Bár az érzékenység csak ISO 800-ig skálázódik, a BSI szenzor a fizika törvényszerűségeit már-már meghazudtolva elképesztő mennyiségű képi információt tud rögzíteni sötétben, ráadásul számottevő zajosodás nélkül.

Mindezt a leginkább úgy lehet szemléltetni, hogy átlagos műfényes megvilágítás (hagyományos villanykörte, neonfény, utcai lámpa stb.) esetén gyakorlatilag nincs szükség vakura az értékelhető felvételhez. Nem árt azért ilyenkor vigyázni arra, hogy a mobilt stabilan tartsa a fotós a kezében, a képstabilizátor ugyanis csodákra azért nem képes. Személyek fotózásánál emellett értelemszerűen oda kell figyelni arra is, hogy az alany ne mozogjon fotózás közben.

A Lumia 920-szal videofelvételeket is lehet készíteni, kétféle felbontásban (720p, 1080p), de itt már sajnos egyáltalán nem érvényesül a telefon "éjjellátó" képessége, ráadásul a többi platformnál elérhető, vitatható hatékonyságú videós segédfény sem kapcsolható be. A mozgókép szerencsére ettől függetlenül sem zajosodik számottevően, a mikrofon pedig miniatűr méretéhez képest széles dinamikatartományban rögzít hangot.

Töltés érintésre

Lumia 920 adatlap

Kijelző: 4,5 hüvelyk, 1280x768 pixel, IPS TFT, 600 nit fényerővel
CPU: Qualcomm Snapdragon Krait 1,5 GHz, két processzormaggal
Memória: 1 GB RAM, 32 GB flash háttértár
Kommunikáció: DC-HSPA+, LTE, 2100 és 1800 MHz-es sávokban egyaránt, 802.11a/b/g kétsávos Wi-Fi
Kameramodul: 8,7 (effektív 8) Megapixel, optikai képstabilizátor, PureView szenzor. Másodlagos kamera felbontása: 1,3 Megapixel
Akkumulátor: 2000 mAh, nem eltávolítható
Méretek, tömeg: 130,1x70,8x10,7 milliméter, 184 gramm

A PureView kameramodul mellett a Lumia 920 másik, fontos egyedi vonása az indukciós töltőrendszer, vagyis a telefont a Qi szabványt támogató töltő segítségével galvanikus kapcsolat nélkül is fel lehet tölteni. A Nokia ehhez kétféle töltőt kínál, a nagyjából 25-30 ezer forintos árszinten elérhető, állványként használható DT-910-et, illetve a valamivel olcsóbb DT-900-at, amire egyszerűen rá kell fektetni a telefont.

A tesztkészülék mellé egy DT-910-es töltőegységet is kaptam, ami a technológiával kapcsolatos kezdeti szkepticizmusomat hamar eloszlatta. A Lumia 920 az indukciós töltőegységgel nagyjából két- két és fél óra alatt tölt fel teljesen lemerült állapotból, ennél a fali konnektoros töltő sem tölti sokkal gyorsabban a 2000 mAh-s akkumulátort. Hasznos kis apróság, hogy az egységen egy NFC címke is található, ami a telefonba épített NFC-rádióval olvasható, és a taghez tetszőleges alkalmazás indítása hozzárendelhető. A telefon ezzel az áramforrással egyébként átlagos használat mellett nem bírja tovább egy napnál.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Lumia 920 kapcsán röviden érdemes még megemlékezni az egyedi szoftverkörítésről, amivel a Nokia több modellével is meg tudja különböztetni magát a Windows Phone-t futtató konkurensektől. A cég hagyományosan jó térképszoftverei és geolokációs alkalmazásai gyárilag ott vannak a Lumia 920-on, a Nokia Térképek, a Drive és a Nokia Városnéző (City Lens) képezik az egyedi szoftverválaszték gerincét. Ezekről egy külön cikkben lesz szó.

Fényes jövő előtt állhat

A Nokia csúcskészülékéhez a Windows Phone 8 tulajdonképpen csak díszlet, egy kellően innovatív felületű operációs rendszer egy innovatív funkciókkal felvértezett okostelefonhoz. A Nokia időről-időre megmutatja, hogy az espoo-i mérnökök nem felejtettek el hardvert tervezni, a csúcskategóriás telefonokból pedig nem spórolnak ki semmit.

Az új Windows Phone operációs rendszer szerencsére jóval kevéssé köti meg a Nokia kezét mint a korábbiak, a Lumia 920 ezért szinte minden tekintetben ég és föld a korábbi Lumia modellekhez, elsősorban a szintén felsőkategóriás, húsvétkor megjelent 900-hoz képest. Amellett, hogy a Lumia 920 sem tökéletes, immár nagyon közel áll a tökéleteshez, ráadásul a hibáinak egy része szoftveresen is orvosolható (és biztos vagyok benne, hogy orvosolni is fogja a Nokia).

A Lumia 920 tényleg a fény lehet az alagút végén a Nokia számára, nagyon sok és nagyon nehéz munka gyümölcse érhet be ezzel a modellel, mely az okostelefon-piacon méltón foglalja el a helyét a legnagyobbak közt. A szó minden értelmében. Most már csak az a kérdés, hogy mindez elég-e ahhoz, hogy felhasználók nagy tömege válassza az Android és az iOS platformra épülő csúcsmobilok helyett a Windows Phone-os Nokiát.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról