Szerző: Dojcsák Dániel

2012. november 13. 13:02

Közösségi felületet ad a térképjavításhoz a Google

Új utakat, pontokat, területeket, átjárókat, épületeket vagy bármilyen egyéb objektumot eddig is be lehetett rajzolni a Google Mapsre, most mindez egy átláthatóbb felületet kapott. Az aktív önjelölt térképészek jutalma, hogy a szomszédok számára látható lesz munkájuk ezentúl a Google Map Makerben.

A Google Maps az egyik legrészletesebb nyilvános elérhető térképrendszer a világon, de sok helyen messze áll még a tökéletestől. Ennek okán fejleszthette ki a közösségi térképszerkesztő alkalmazást a Google. A felhasználók utakat, köztereket és egyéb objektumokat jelölhetnek meg, a visszajelzéseket később a térképszerkesztők feldolgozzák és a közösségi adatok az éles térképre is felkerülnek.

Maguk a szerkesztési képességek, funkciók nem változtak, ez már szinte csak a magyar felhasználóknak lenne újdonság, ugyanis a világ körülbelül 200 országából 190-ben elérhető a Map Maker, például Malin, az Antarktiszon, a Norfolk szigeteken vagy Észak-Koreában, illetve több velünk szomszédos országban is, de Magyarországon nem. Nem tudjuk mi lehet ennek az oka, kerestük a Google Magyarország képviselőit, de egyelőre nem reagáltak.

Tiszta udvar, rendes ház

A magyarországi Google Maps alapjában véve jó minőségű, jó lefedettségű, persze bizonyára mindenki tud olyan helyeket mondani saját környezetében, ami nem pontosan jelenik meg. Éppen ezt a helyi tudást szeretné kiaknázni és ennek hatását erősíteni a Google Map Maker azzal, hogy a Map Makeren belül elindít egy hírfolyamot. Ebben bárki megnézheti, hogy saját környékén, szomszédságában milyen változások történtek a térképen.

Egyrészt érdekes figyelni az újdonságokat, másrészt ezáltal többen érezhetnek majd motivációt arra, hogy részt vegyenek a közös térképjavításban. Az “Activity Stream” névre keresztelt funkcióban a hot spotokról, kávézókról, konditermekről és hasonló helyi üzletekről vár a Google pontosabb információkat. A Map Makerben emellett lehetőség van saját térképeket létrehozni, utakat szerkeszteni, javítani.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Az új funkciók révén ráadásul nem csak az új elemekre lehet szűrni, hanem mindenki saját érdeklődésének megfelelően állíthatja be, hogy milyen információk fontosak számára. Ha valakinek kutyája van, akkor nyilván a kutyafuttatók és az állateledel-üzletek érdeklik jobban, ha valaki pedig kerékpárral jár, akkor a bicikliparkolók és -utak. Az aktuális keresés mellett az ilyen tényezőkre is lehet riasztást beállítani, így nem a vak szerencsén múlik, hogy észrevegyük, nyílt egy új számunkra érdekes hely két utcányira a lakásunktól.

A Google Maps pontossága ezáltal még egy szintet lép feljebb és fenntarthatóan jövőállóvá válik. Ezáltal csökkenthető a kamerás, autós terepbejárások, feltérképezések sűrűsége és nem csak ilyen esetekkor összesítve jelennek meg a frissítések. Nyilvánvaló, hogy nem kezd el minden felhasználó őrülten javítgatni, viszont azok, akik eddig is felelősséggel viseltettek a környezetük iránt, egy használhatóbb eszközt kapnak a kezükbe. A Map Maker erősítése viszont eltörölheti a Waze-hoz hasonló kezdeményezéseket, amik szintén a közösségi térképkészítés erejét használják.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról