Szerző: Gálffy Csaba

2012. november 10. 11:11

Felfedte új szupergépeinek alapjait a Cray

Új processzorgyártóval és új összekötő lapkákkal dolgozik a jövőben a Cray. Az AMD helyére Intel, a Gemini interconnect helyére pedig az Aries került.

Bemutatta következő generációs szuperszámítógépeinek építőkockáit a Cray. Az XC30 névre keresztelt egység fejlesztése korábban Cascade kódnéven futott, a rendszerre még ezen a néven adott le rendelést számos szervezet az elmúlt hónapokban, összesen mintegy százmillió dollár értékben. A Cray szerint az XC30-alapú szuperszámítógépek értékesítése a következő négy év folyamán zajlik majd, a most bevezetett generáció életútját egyelőre 2016-ig látják előre.

Az XC30 rendszerében csomópontonként két processzor kap helyet, egy blade-en pedig négy ilyen node helyezkedik el egy összekötő (interconnect) lapka társaságában. Egy keret összesen 16 ilyen blade-et képes fogadni, egy szekrénybe pedig 3 keret fér, ami összesen 384 processzorfoglalatot jelent. Az XC30-ba Intel Xeon E5-2600 sorozatú processzorok kerülnek, ezek 8 maggal bírnak és 16 utasításszál párhuzamos futtatására képesek, node-onként pedig 32-128 gigabájtnyi memóriával gazdálkodhatnak. A Cray számításai szerint egy szekrény teljesítménye mintegy 66 teraflop, amely egészen 100 petaflopig lesz skálázható, Intel Xeon Phi és NVIDIA Tesla kártyák használatával. A rendszer hűtése vízzel és levegővel vegyesen történik, a Cray szerint az adatközpont kialakításánál mellőzni lehet a hideg folyosó-meleg folyosó elvet.

Az Aries

Az XC30 lelkét az új, Aries névre keresztelt interconnect lapka adja, amely a cég vadonatúj fejlesztése. A Cray rendszerében az Aries egyszerre tölti be a hálózati csatoló és a router szerepét is, feladata minél közvetlenebb módon összekötni a rendszerben található processzorokat egymással. Az Aries mellett bemutatkozott a Cray új hálózati topológiája is, amely jóval kevesebb optikai szálat igényel és feleslegessé teszi a különálló hálózati eszköz használatát.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A Cray gépei hosszú ideig a HyperTransport szabványt használták a processzorok közötti kapcsolathoz, ezt a csatlakozást  támogatják az AMD processzorai. A Cray azonban az XC30-tól kezdve már az Intel processzorait építi szuperszámítógépeibe, így az összeköttetést is lecserélte, HyperTransport helyett PCI Expressre - a felhasznált Xeonok ugyanis ezt a szabványt támogatják a processzorra integrálva, így közvetlenül csak a PCI Expresst támogató összekötő lapkákhoz tudnak kapcsolódni.

A processzorok közti összeköttetés skálázásáért az Aries lapka felel, ez váltja a HyperTransportra épülő Gemini lapkát a Cray szuperszámítógépeiben. Az Aries fejlesztéséért és gyártásáért felelős csapatot egyébként az Intel tokkal-vonóval felvásárolta, a megállapodás szerint az Aries kizárólagos fogyasztója azonban a Cray marad, azt más cégnek az Intel nem adhatja el - legalábbis a The Register információi szerint. A Cray-részleg felvásárlása tehát egyelőre az Intelnek csak szakértelmet és a szükséges szabadalmakat hozta, saját lapkát nem szerzett.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról