Szerző: Koi Tamás

2012. november 10. 13:53

Hatalmas spektrumhoz jutott a román Vodafone

A szomszédos Romániában január elején indítja LTE-szolgáltatását a Vodafone helyi leányvállalata, a sikeres frekvenciatendert követően. Itthon éppen a Vodafone az egyedüli, melynek nincs LTE-hálózata, jóllehet ebben a szabályozói döntések is szerepet játszanak.

Jövő év elején indulhat az LTE a román Vodafone-leányvállalatnál, a cég így három európai ország (Portugália, Olaszország és Németország) után negyedikként indíthat a cégcsoportban szupergyors mobilnet-szolgáltatást. A rendszer beüzemeléséhez januártól állnak rendelkezésre a szükséges frekvenciablokkok, 2014-től pedig lényegesen nagyobb spektrumot vehet igénybe a társaság.

A Vodafone Románia LTE-hálózata januártól tíz román nagyvárosban, többek közt Bukarestben, Aradon, Brassóban, Temesváron és Kolozsvárott kapcsolja be az LTE-s cellákat, melyek kezdetben kizárólag az 1800 MHz-es frekvenciasávban üzemelnek. Ez ugyanaz a frekvencia, amit Magyarországon két szolgáltató, a T-Mobile és a Telenor is használ LTE-alapú mobiladat-átvitelre.

A Vodafone helyi leányvállalata egy szeptember végén zárult frekvenciaaukció révén jutott hozzá az LTE-szolgáltatáshoz használt frekvenciablokkokhoz, a jövő év elején használatba kapott sávokat azonban csak ideiglenesen, 2014 áprilisáig veheti igénybe. Ettől az időponttól az aukció végeredményének megfelelően a szolgáltató jelentős, a mostani frekvenciakészletét 78 százalékban meghaladó mértékű frekvenciaspektrum 15 éves használati jogát nyeri el.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az operátor 2014-től a 800, 900, 1800 és 2600 MHz-es sávokban egyaránt üzemeltethet majd mobilszolgáltatást, ezeknek a sávoknak egy részében feltételezhetően LTE-alapú adathálózatot kíván majd működtetni a társaság. Erre a célra leginkább a 800 és 2600 MHz-es blokkok alkalmasak, mindez egyszersmind azt jelenti, hogy a szolgáltató a nagyvárosokat és a vidéki régiókat is képes lesz lefedni gyors mobilnettel.

Hazánkban a frekvenciaügyekben illetékes Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság részéről a digitális hozadéksávokra és a 2,6 GHz-es sáv szabad blokkjaira kiírt aukció lehetősége publikusan egyelőre fel sem merül. Vári Péter, a hatóság főigazgató helyettese pár nappal ezelőtt lapunk kérdésére megerősítette, hogy Magyarország egyelőre nem döntött, mikor kívánja értékesíteni a digitális hozadéksávokat, jóllehet erre az Európai Parlament által februárban elfogadott Rádióspektrum-politikai irányelv legkésőbb jövő év elejére kötelezi a tagországokat.

Az idén őszi frekvenciaaukción a román mobilszolgáltatók összesen nagyjából 200 milliárd forintnyi licencdíjat fizettek be a román államnak - az összeg egy részét olyan frekvenciákért fizették ki a cégek, melyeket bő másfél év múlva vehetnek csak használatba.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról