Szerző: Gálffy Csaba

2012. október 24. 12:59

Visszaesett az iPad iránti kereslet?

Az iPad mini lesz az Apple-féle tabletuniverzum új központi terméke, az új tömegmodell. A bizonyos értelemben megbukott "iPad 3" levonul a színről, helyére a határozottan prémium beállítású negyedik generációs iPad kerül. Őszre került az okostelefon és a tabletek - de mi maradt a tarsolyban tavaszra?

Újra begyújtja az Apple rakétáit az iPad mini? - ez a következő néhány negyedév legnagyobb kérdése a tabletfronton. Az "iPad 3" egyelőre kifejezetten kudarc, a kisebb, olcsóbb modell azonban újra belökheti az almás cég növekedését. Erre szükség is lehet, az iPhone sem húz már úgy, mint korábban, a növekedési ütem fenntartásához pedig be kellett lépni az új árszegmensbe.

Kevesebb iPad fogyott?

Az Apple bombasztikus bejelentésnek szánta, hogy két hete elfogyott a százmilliomodik iPad is. Ez ugyan tényleg nagyon nagy számnak számít és hatalmas telepített bázis következtethető belőle, de azt is jelenti, hogy 16 milliónál kevesebb darab fogyott a második naptári negyedév vége óta. Ebből mintegy 15 millió eshetett a harmadik negyedévre, szemben a második negyedév 17 milliós darabszámával, az iPadek eladásai tehát minden látványosabb külső hatás nélkül szekvenciálisan visszaestek. Éves viszonylatban a növekedés tehát szinte pontosan 30 százalék - összehasonlításképp a piackutatók egész 2015-ig 70 százalékos átlagos évi tabletpiaci bővülést jeleztek előre még a tavasszal is.

A mindössze 30 százalékos éves növekedés nem hangzik abszolút értékben rossznak, de érdemes figyelembe venni, hogy az Apple-ről beszélünk. A cupertinói cég úgy lett a világ legértékesebb vállalata, hogy a befektetők beárazták az okostelefon- és tabletpiac robbanásszerű növekedését, a növekedési kilátások és a valóság között azonban jelenleg látványos űr tátong. Ebben főszerepet játszik egyébként az idei iPad bukása - az új modellből tavaszi debütálása ellenére nem fogy annyi, mint a 100 dollárral olcsóbb korábbi verzióból, az iPad 2-ből.

Árérzékeny piac - jön a megmentő

Mire a befektetők és a média megkongatta volna a vészharangot az Apple feje fölött, megjelent a megmentő az iPad mini formájában. Az új tablet minden tekintetben pontosan azt hozza, amire az Apple-nek jelenleg szüksége van. Az eladások felpörgetéséhez ugyanis most egy olcsóbb, egyszerűbb iPad kell és az Apple pontosan ezt tette le az asztalra. A befektetőknek sem kell kétségbe esniük, a Dotkom blog számítása szerint modelltől függően az új termék bruttó eredményhányada 39-60 százalék között alakul, ami magasabb a tavaszi iPadénál és megfelel az iPad 2-ének. A nagyon magas árrugalmassággal rendelkező piacon ezt azt jelenti, hogy a belépőmodell árának 18 százalékos csökkentésével az eladások akár többszörösükre is növekedhetnek, ami abszolút értékben is hozhat profitemelkedést.

Nem szabad persze megfeledkezni arról, hogy az új iPad mini alaposan letöri majd a tabletek átlagos eladási árát. A többi iPaddel összehasonlítva ugyanis gyakorlatilag teljesértékű funkcionalitást kínál, ugyanazok az alkalmazások futnak, ugyanolyan minőségben, mint a népszerű iPad 2-n. A kis méret csak néhány speciális esetben jelenthet problémát, miközben a látványos tömegcsökkenés sokkal kényelmesebbé teszi a használatot. Ennek megfelelően számtalan potenciális vásárló, akik eddig valamelyik nagyobb iPadra gyűjtöttek, rögtön ugrani fognak az új legolcsóbb modellre. Az "iPad 4" megkülönböztető jegye lesz az erősebb hardver, a jobb kijelző és a nagyobb méret, de az új tömegtermék minden bizonnyal az iPad mini lesz.

De mit gyártanak tavasszal?

Az Apple igyekezett az iPad harmadik generációját is vonzóbbá tenni, ennek érdekében lecserélte a hardveres alapokat, gyorsabb processzort és világszerte használható LTE-képességet adott neki - változatlan áron. A mindössze hét hónap után történő termékváltás is arra utal, hogy az Apple vezetése elégedetlen volt a termék piaci teljesítményével, az általunk is kifogásolt sebességproblémák és az LTE-hiány orvoslásával nem várt tavaszig. Feltevődik a kérdés persze, hogy ha az Apple szinte teljes termékportfóliója ősszel frissül, akkor mi várható a jövő év első felében?

Az Apple egy piac-egy termék koncepciója az iPhone és az iPad esetében működött eddig, ami extrém szezonalitást eredményezett az eladásokban. Ez olyan termelői és logisztikai kapacitások kiépítését-lefoglalását teszi szükségessé, amelyek az év nagy részében kihasználatlanul állnak. Bár a Foxconn szolgáltatásként kínálja a bérgyártást, az Apple igényeihez mérhető más partnere nincs, az év nagy részében üresen álló gyártósorokat bizony a bérgyártó megfizetteti az Apple-lel. Most, hogy az iPhone és két iPad termék bemutatója is őszre tolódott, felmerül a kérdés, hogy mit fog gyártatni az Apple 2013 első felében - spekulálhatunk tehát valamilyen bombasztikus, szintén több tízmilliós eladást hozó új termék tavaszi bevezetésére.

Android vs iOS, második felvonás

A rózsaszín forgatókönyv mellett azonban létezik egy fekete is. Mi történik ugyanis, ha ez a sok eladás nem a 330 dolláros iPad mininél, hanem a sokkal olcsóbb hasonló androidos tableteknél csapódik le. Nem véletlen, hogy Phil Schiller, az Apple hardverért felelős alelnöke hosszasan ecsetelte, mennyivel jobb vétel a Nexus 7-nél az iPad mini - nagyobb, jobban használható kijelző, több alkalmazás. Bár a kijelzőméret elsősorban ízlés kérdése, az iPadre valóban jóval több igazi tabletes alkalmazás érhető el mint az androidos versenytársakra. Ebben az értelemben a helyzet a néhány évvel ezelőtti Android-iOS csatát idézi, a Google operációs rendszere hosszú ideig küzdött a kevesebb és gyengébb alkalmazás átkával.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A két operációs rendszer között az okostelefonok esetében mára egyenlőség alakult ki, a két rendszer jórészt átjárhatóvá is vált - a legelterjedtebb okostelefonos appok mindkét platformra elkészülnek, vagy legalábbis van megfelelő párjuk. A tabletek esetében ez még nagyon messze van, androidos tableten a telefonos alkalamazások felskálázással jelennek meg, ami teljesen elfogadhatatlan felhasználói élményt ad. Ez a szituáció azonban gyorsan változhat, a Nexus 7 megjelenésével és a Nexus 10 küszöbön álló piaci rajtjával a Google teljes mellszélességgel a tabletek mögé áll, ami várhatóan az eladásokban és a fejlesztők figyelmében is fontos részesedésnövekedést hoz majd a platformnak.

Az Apple azonban egyelőre kényelmesen ülhet a babérjain, a Google erőfeszítései idén biztosan nem billentik meg a tabletpiacot. Jövőre azonban az ökoszisztéma-paritás várhatóan megvalósul a tabletek terén is, ebben az esetben pedig a jelenlegi iPad-felhasználók is elcsábulhatnak, hiszen az online szolgáltatások kliensalkalmazásai ugyanúgy megtalálhatóak lesznek Androidon is, a már megvásárolt (és esetleg megunt) játékok pedig gyenge visszatartó erővel bírnak egy esetleges platformváltásnál.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról