Szerző: Gálffy Csaba

2012. október 5. 12:38

Rekordnyereség a Samsungnál

Elképesztő ütemben menetel tovább a Samsung. A legújabb, előzetes pénzügyi eredmények szerint rekord nyereséget ért el a vállalat a harmadik negyedévben, elsősorban az okostelefonok kirobbanó sikerének betudhatóan.

Az már korábban nyilvánvalóvá vált, hogy az új okostelefonos piac két nagy nyertesének az Apple és a Samsung tekinthető, profitban az előbbi, eladott darabszámban az utóbbi számított abszolút dominánsnak. A Samsung által most kiadott, előzetes pénzügyi eredmény szerint azonban nyereség dolgában is kezdenek lassan felzárkózni az Apple mögött, miközben a piackutatók szerint az eladásokban is nőtt az előnyük.

Az okostelefonok húzhattak

A Samsung Electronics szűkszavú előzetes harmadik negyedéves pénzügyi jelentése szerint mintegy 7,3 milliárd dolláros profitot kaszáltak, ami az előző év hasonló időszakához képest szinte duplázásnak számít. A cég pénzügyi eredményét a csúcskategóriás tévék és az okostelefonok eladásai húzták meg, a félvezetők és kijelzők gyártása pedig némi visszaesést mutatott. A kiadási oldalon hangsúlyosan jelennek meg a marketingköltések is, becslések szerint a Samsung a nyári olimpia és egyéb események kapcsán mintegy 2,7 milliárd dollárt költött reklámra.

Gyors ütemben nőtt egyébként a Samsung Electronics bevétele is, míg tavaly ilyenkor csak 3 százalékos növekedésről, 41 billió wonos forgalomról számolt be a gyártó, idén ez 52 billió wonra nőtt, ami 19,6 százalékos növekedésnek felel meg. A Samsung előrejelzése szerint egyébként az idei egész éves profit meghaladja majd a 25 milliárd dollárnak megfelelő koreai wont, ami már azonos nagyságrendű, mint az Apple tavalyi pénzügyi évben szerzett 26 milliárd dolláros nyeresége. Ugyan az almás cég idén várhatóan ezt tovább növeli majd, a dél-koreaiak ma már pénztermelés dolgában is azonos ligában fociznak az Apple-lel.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az elemzők óvatosságra intenek ugyanakkor a Samsung negyedik negyedéves kilátásaival kapcsolatban. Egyrészt a dél-koreaiak minden korábbinál nagyobb marketingköltségeket terveznek a karácsonyi szezonra, másrészt a látványos profittermelés miatt hasonlóan látványos bónuszokat is kell majd kiosztani a cég 206 ezer alkalmazottjának, ami csökkentheti az elért nyereséget. További költségtényező lehet, hogy a gyártó elkezdi majd betervezni az Apple-per kapcsán kifizetendő kártérítést és tartalékot képez erre a célra.

A Samsung profittermelő képességéhez hozzájárult, hogy a cég immár az okostelefonok legfelső szegmensében is meghatározó játékos. Ugyan a volumen jelentős részét továbbra is a belépő és középkategóriás termékek adják, az 58-60 milliósra becsült eladásokból 18-20 millió is lehetett a Galaxy S III részesedése és további milliók fogyhattak a Galaxy Note-ból is, mindkét termék a prémium kategóriában versenyez.

Okostelefon-gyártó

A félvezetőgyártás ugyanakkor nem szerepelt fényesen, a DRAM chipek továbbra is az önköltségi ár alatt találnak vevőre, a keresletet pedig nem pörgette fel az okostelefonok és tabletek iránti erősebb kereslet. Ennek megfelelően a Samsung már korábban bejelentette, hogy átgondolja a félvezetőgyártási befektetési stratégiáját, így egyelőre a 2013-as beruházások végleges terve sincs még kész.

Az elemzők ugyanakkor azt várják, hogy a negyedik negyedévben pont a félvezetőgyártás magasabb eredménye fogja újra rekord magasságokba tolni a profitot, miután az okostelefonok a magasabb marketing-költségek és esetleg az újonnan bemutatott iPhone 5 miatt feltételezhetően kevesebb nyereséget hajtanak. A PC-piac ugyanis hagyományosan ebben a három hónapban lendül be, így a memóriamodulok iránti kereslet is meglódulhat, így azok ára (és így a Samsung nyeresége) is emelkedhet.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról