Szerző: Koi Tamás

2012. október 1. 12:19

Mától két nap alatt mobilszolgáltatót válthatunk

Október elsején jelentősen módosultak a számhordozás feltételei Magyarországon. Ettől az időponttól az ügyfelek lényegesen gyorsabban és egyszerűbben válthatnak szolgáltatót.

Mától sokkal egyszerűbbé és gyorsabbá válhat a számhordozás Magyarországon, miután életbe lépett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöknek új, a számhordozás szabályait módosító rendelete. Az új rendszer révén akár két munkanapon belül is átvihető egy mobil hívószám egy másik szolgáltatóhoz, amennyiben az ügyfél teljesíti a feltételeket. Emellett kis mértékben az ügyintézés menete is változik.

Az új számhordozási eljárás legfontosabb változása, hogy a teljes folyamatra a hordozási szándék bejelentésétől számolva a korábbi összesen nyolc munkanap helyett kettő, illetve legfeljebb három munkanap áll majd rendelkezésre. Az átvevő és átadó szolgáltatónak ez idő alatt minden műszaki és számviteli folyamatot le kell bonyolítaniuk egymás, valamint a Központi Referencia Adatbázis (KRA) közt. Lényeges adminisztratív változás, hogy mostantól kizárólag az átvevő szolgáltatónál jelenthető be hordozási szándék, az átvevő cég pedig az előfizető nevében jár el a korábbi szolgáltatónál.

Az NMHH oldalán található tájékoztató dokumentum szerint a legrövidebb eljárásban a munkanapokon 16 óráig benyújtott számhordozási igény alapján a számhordozási megállapodás a következő munkanapon érvénybe léphet. A számhordozási igényt az átvevő szolgáltatónak a számhordozási megállapodás érvénybe lépésétől számított 1 munkanapon belül teljesítenie kell. Például egy kedden délelőtt benyújtott számhordozási igény a csütörtök esti számátadási időablakban 20 és 24 óra között megvalósulhat.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Fontos változás, hogy mostantól az előfizetőt kötbér illeti meg abban az esetben, ha a számhordozási eljárás az átadó vagy átvevő szolgáltató mulasztásából adódóan nem valósul meg időben. Ugyanígy az átadó szolgáltató csak abban az esetben jogosult kötbérfizetés nélkül visszautasítani a hordozási kérelmet, ha az előfizető nem azonosítható be egyértelműen, vagy az átadó szolgáltatóval szemben legalább 30 napot meghaladó lejárt számlatartozása van.

A számhordozás intézménye Magyarország EU-s csatlakozásával egy időben, 2004. májusában jelent meg hazánkban. A számhordozási eljárás az eddigi tapasztalatok alapján elsősorban üzleti ügyfelek körében népszerű, a lakossági előfizetők körében szinte elhanyagolható arányban fordul elő a számhordozással megvalósuló szolgáltatóváltás. A KRA statisztikái szerint Magyarországon eddig mintegy félmillió hívószámot hordoztak az előfizetők.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról