Szerző: Folyó Gergely

2012. szeptember 27. 16:58

Öt éven belül bárki önjáró autóba ülhet

Kaliforna is jogi keretek közé foglalta az önjáró autók közlekedését, ezzel felgyorsulhatnak a területen zajló fejlesztések és tesztelések. A vezető nélküli kocsik egyik legfőbb zászlóvivője a Google: a vállalatnál úgy tartják, öt éven belül bárki vehet egy ilyen, új generációs járművet.

Noha valószínűleg nem mindenkinek tetszik az irány, a Google ígérete szerint már nem kell sokat várni az első önjáró autók forgalomba kerülésére. Ezek ugyan a hagyományos kocsik külső és belső jegyeit hordozzák magukon, alapvető különbség, hogy a vezetésükről nem ember, hanem egy számítógépes rendszer gondoskodik érzékelők és kamerák segítségével - a cél, hogy a “sofőrnek” legfeljebb az utazási célpontba legyen beleszólása.

Lepapírozták

A technológia egyik legfőbb pártfogója, a Google évek óta teszteli a saját vezető nélküli autóját. A projekt vezetője a Street Viewt is megálmodó Sebastian Thrun, aki 2005-ben csapatával megnyerte az önjáró autóknak szervezett DARPA Grand Challenge-et. A kezdeteket jelentő Stanley robotkocsit 2 millió dollárral jutalmazta az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma.

A Google jelenlegi prototípusa egy Toyota Priusra épül, az autó mesterséges intelligenciája az utastérben elhelyezett kamerákból, a tetőre szerelt lézerszkennerből, az orron található radarokból és a hátsó kerekekre erősített helyzetmeghatározó érzékelőkből nyeri a közlekedéshez szükséges információkat. Jelenleg egy tucat ilyen autó furikázik az utcákon: a vállalat augusztusban jelentette be, hogy eddig több mint 300 ezer mérföldet tettek meg balesetmentesen, és a legtöbbjük 50 ezer mérföldet haladt mindennemű beavatkozás nélkül. A közeljövőben a Google bonyolítaná a tesztfolyamatot, így többek között havas úton is kipróbálná az új technológiát, amihez egy Lexus RX450H típusú hibrid SUV-ot állít majd hadrendbe.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A fejlődés egyik legfontosabb akadálya, hogy a legtöbb országban illegális az önjáró autók használata, miután a jog és a KRESZ sem ismeri a fogalmat. A Google a vezető nélküli kocsik elfogadtatásának legfőbb lobbistája, a kampányának hála Nevadában idén márciusban lépett hatályba az önjáró autók közlekedését lehetővé tevő törvény, és ezt az utat követte Florida, majd nem sokkal később Kalifornia is: utóbbi kormányzója, Jerry Brown éppen a napokban szignózta az új kocsik közlekedését jogi keretek közé foglaló papírokat a Google szilícium-völgyi főhadiszállásán.

Már csak öt év

Az esemény kapcsán szervezett sajtókonferencián a Google vezérigazgatója, Sergey Brin már a jövőképét is megosztotta a közönséggel. Szerinte öt éven belül bárki beülhet az önjáró autók volánja mögé, amik sokkal biztonságosabban tudnak majd közlekedni mint az emberek - sőt parkolót is keresnek maguknak, miután kitették az utasaikat a célállomás előtt. Az önjáró autók előnyei emellett hosszan sorolhatók: a jövőben akár a fiatalabbak vagy a vakok is volán mögé ülhetnek, ahogy hosszabb távon a jogosítvány is értelmetlenné válhat. Ha minden kocsi ehhez hasonló rendszeren alapulna, maga a közlekedés sebessége is felgyorsulhat, miközben a balesetek száma csökkenne. Az ígéretek szerint a kocsikba épített számítógépes rendszer kiküszöböli az emberi hibákból adódó kockázatokat, és a volán mögötti elalvás vagy az ittas vezetés is kevesebb balesetet fog okozni.

A biztonság kulcsfontosságú kérdés, Brin hasonlata szerint ahogy annak idején a repülőgépek megjelenésekor, a vezető nélküli kocsik esetében is ezért szkeptikusak sokan. Az imént elfogadott törvény szerint az önjáró autóban mindig kell ülnie sofőrnek, aki végszükség esetén be tud avatkozni a kocsi irányításába, ráadásul Kaliforniában csak tesztelésre engedélyezték a használatukat, míg végre nem hajtják a biztonságot garantáló háttérintézkedéseket. Brin szerint a tesztelés folytatódik, hogy minimalizálják a balesetek kockázatát, amit a számítógép elromlása, defekt vagy egyéb váratlan helyzet jelenthet.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról