Szerző: Koi Tamás

2012. szeptember 25. 12:50

Kis szolgáltatókat veszélyeztet a digitális átállás

Egyáltalán nem érinti az analóg kábeltévés előfizetéseket a legkésőbb 2014-ben esedékes digitális átállás, bármit is állítanak egyes üzletkötők - hívja fel a figyelmet a korrekt tájékoztatás szükségességére a Magyar Kábelkommunikációs Szövetség.

A lakosság körében a digitális átállási folyamattal kapcsolatban tapasztalható tévhitekre, félretájékoztatásra hívja fel a figyelmet közleményében a Magyar Kábelkommunikációs Szövetség (MKSZ). A szervezet tegnap tartotta éves közgyűlését, ahol az átállási folyamattal kapcsolatos egyik legnagyobb kihívás is szóba került, mely leginkább a kisebb, lokális kábelszolgáltatókat érinti. Ezek a cégek túlnyomó részt ma is analóg technológiával szolgáltatnak, a digitális átállási folyamat azonban a kábeles platformot egyáltalán nem érinti.

Az MKSZ közel 180 tagja nagyjából 2,5 millió háztartást lát el tévés szolgáltatással (nem kizárólagosan kábelen), a szervezet tagja több regionális, vagy akár csak egy-egy lakóparkot kiszolgáló kábelszolgáltató éppúgy, mint a több megyényi területet lefedő inkumbensek. Az MKSZ közleménye szerint a szolgáltatók aggodalommal tapasztalják, hogy a lakosság jelentős része nincs tisztában azzal, hogy a digitális átállás valójában csak a jelenleg egyszerű antennával, előfizetés nélkül fogható analóg földfelszíni tévés műsorszórás lekapcsolását jelenti.

Ezt a bizonytalanságot kihasználva egyes üzletkötők több településen is megpróbálják a hagyományos analóg kábeltévés előfizetőket átcsábítani, elhitetve velük, hogy hamarosan mindenkinek kötelező lesz átállni digitális vételre, és hogy az analóg szolgáltatást nyújtó cégek megszűnnek. A tapasztalatok szerint nem egyértelmű a ma még földi analóg vételű antennával tévézők számára az sem, hogy a lekapcsolás után hogyan tévézhetnek tovább. Sokakban él az a téves elképzelés, hogy csak a digitális földfelszíni műsorszórás szintén antennás vételét választhatják, holott a jogszabály szerint a kábeltelevíziós szolgáltatásokhoz is igényelhetnek majd támogatást a rászorulók - hívja fel a figyelmet az MKSZ.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A szövetség nem véletlenül fektet most különös hangsúlyt a korrekt kommunikációra, hiszen a várakozások, illetve a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) korábbi közlése szerint néhány hónapon belül megkezdődhet a digitális átállással kapcsolatos országos kommunikációs kampány. Az átállási folyamat ezt követően várhatóan szigetszerűen, több lépcsőben megy végbe legkésőbb 2014. végéig, ezt követően a felszabaduló frekvenciákat digitális földfelszíni műsorszórásra és mobiladat-szolgáltatásra osztja ki a hatóság.

A magyar háztartások digitálistévé-ellátottsága lassan de biztosan folyamatosan nő, tavaly júliusban a 11 legnagyobb magyarországi kábelszolgáltató hálózatában 56,4 százalékos volt a digitális tévé-előfizetések aránya, idén nyár közepén ez 61,4 százalékra nőtt. A technológiák szerinti lebontásban hazánkban még mindig az analóg kábeltévé az elsődleges tévés platform, ezt követi a vezeték nélküli (műholdas, mikró stb.) elérés, majd a digitális kábeltévé/IPTV.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról