Szerző: Bodnár Ádám

2012. július 24. 13:52

Gumicsónak mentheti meg a MeeGót

A Nokiától távozott maroknyi szakember új céget alapított, hogy felkarolja a MeeGo operációs rendszert és készülékeket tervezzen a finnek által már hanyagolt platform köré.

Előbújt a semmiből a Jolla Mobile, amelyet a Nokia N9 okostelefonon dolgozó szakemberek hívtak életre még tavaly. A Jolla (magyarul gumicsónak) mintegy 50 főt foglalkoztat, a vállalat célja, hogy életben tartsa a MeeGo platformot és új készülékekkel rukkoljon elő, amelyek a Nokia által hanyagolt operációs rendszerre épülnek. A cég megállapodást kötött a legnagyobb, mobiltelefonokat áruló kínai üzlethálózattal, a D.Phone-nal, a hírek szerint 150 millió Jolla telefont szeretnének értékesíteni a világ legnépesebb országában.

Hanyagolt platform

Amint az ismert, a Nokia és az Intel 2010-ben fogott bele a MeeGo fejlesztésébe, a cél egy, az iOS-szel és az Androiddal versenyképes, modern, Linux-alapú okostelefonos platform megalkotása volt. Az erőfeszítéseket azonban nem koronázta siker, a MeeGóra épülve mindössze egyetlen Nokia-mobil jelent meg, az N9, amelyet csak néhány országban dobott piacra a finn cég. Miután világossá vált, hogy a Nokia a Windows Phone-ban látja a jövőt, az N9 és a MeeGo eltűnt a színről.

Kai Oistamö, a a Nokia készülékfejlesztésekért felelős vezetője 2011 tavaszán, nem sokkal a Nokia és a Microsoft nyilvános összeborulása után a BusinessWeeknek bevallotta, a cég minden erőfeszítése ellenére a MeeGo teljesen versenyképtelen volt az iOS-szel és az Androiddal összehasonlítva. "[...] fájdalmas volt felismerni, hol is tartunk valójában" - idézte fel Oistamö. "A MeeGo volt a vállalat kollektív reménysugara, de be kellett lássuk, a császárnak nincs ruhája."

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A Jolla fejlesztőcsapatát az a Marc Dillon irányítja, aki 2006-tól fogva a Nokiánál a MeeGo, illetve az alapjául szolgáló Maemo fejlesztését vezette. A cégben volt Nokia-alkalmazottak mellett a MeeGo-közösség meghatározó figurái is dolgoznak. A MeeGóhoz hasonlóan a Jolla a legtöbb szoftveres fejlesztését nyíltan kívánja tartani, azokat tetszés szerint bárki tanulmányozhatja és felhasználhatja.

MeeGo-alapú Jolla OS

A Jolla természetesen nem a Nokia N9-et fogja tovább gyártani és nem is annak szoftverét fejleszti tovább, hanem a MeeGóra épülve Jolla OS néven egy teljesen saját operációs rendszert alkot, saját tervezésű felhasználói interfésszel. Jukka Eklund, a MeeGo korábbi termékmenedzsere ezt írja a cég hivatalos Twitter-csatornáján: "Saját okostelefonos operációs rendszert fejlesztünk a MeeGóra épülve... saját UI-t.. új termékekhez. A vállalat szilárdan állítja, még 2012-ben elő fog rukkolni első saját telefonjával.

"A Jollát a felhasználói élmény különbözteti meg a többi gyártótól, ezért pedig mi felelünk" - mondta a cég vezére, Jussi Hurmola. "A Jolla célja valami egészen friss létrehozása az iOS és az Android mellett. Szeretnénk felhasználni a MeeGo azon részeit, amiket szerettünk, a natív multitaskingot, az alkalmazás- és adatintegrációt. Én magam is ey N9-et használok a napi mobil feladataimra és nagyon élvezem hogy az összes alkalmazás állandóan meg van nyitva."

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról