Szerző: Koi Tamás

2012. július 16. 10:09

Hatalmas visszaesés a ZTE-nél

Pocsék első féléven van túl Kína második legnagyobb mobilhálózati-eszköz gyártója, a ZTE. A tőzsdén jegyzett társaság az előzetes várakozásokat messze alulmúló pénzügyi eredményeket jelentett a tőzsdefelügyeletnek.

Kifejezetten pocsék első és második pénzügyi negyedévet zárt a ZTE, Kína második legnagyobb mobilhálózati-eszköz gyártója. A maghálózati komponenseket és terminálokat (okostelefonokat, modemeket) egyaránt szállító céget a sencseni és hongkongi tőzsdén egyaránt jegyzik, ellentétben legnagyobb piaci riválisával, a szintén kínai Huawei-jel. A tőzsdefelügyeletnek beadott jelentésben szereplő prognózisok messze alulmúlták az előzetes elemzői várakozásokat.

A vállalat a jelentésben közölte, nettó árbevétele az első két félévben meredeken, akár 80 százalékot elérő mértékben zuhanhatott: a prognózis szerint a cég adózás után nagyjából 154 és 308 millió kínai jüan közti bevételhez jutott, szemben az egy évvel korábbi közel 770 millió jüannal. Az elemzői konszenzus korábban ennél jóval nagyobb átlagosan 683 millió jüanes bevétellel számolt. A bejelentést követően a ZTE részvényeinek árfolyama a múlt hétvégén egy nap alatt 16 százalékot esett - utoljára 2008-ban volt hasonló mértékű visszaesés a cég papírjainál.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A ZTE a beadvány indoklásában kifejtette, a visszaesés több tényező kedvezőtlen együtthatójának köszönhető, így többek közt az árfolyamhatás, valamint több beszállítói szerződés aláírásának elhalasztása nyomta rá a bélyegét a számokra. A társaság egy évvel korábbi jobb teljesítményében közrejátszott az is, hogy a ZTE abban az időszakban szabadult meg a Nationz Technologies-ben birtokolt tulajdonrészétől is.

A beszállító több, a kínai és nemzetközi piacokra vonatkozó tendereztetési eljáráson is részt vett volna, ezeket azonban rendre elhalasztották, a ZTE-nek így esélye sem volt nyerni ezeken. A gyártó nem közölt részleteket arról, milyen operátorokról van szó pontosan. A cégnek Magyarországon is vannak partnerei, így a ZTE mindhárom mobilszolgáltatónak beszállít, emellett a Telenor új hálózatát teljes egészében a kínai gyártó építette.

A ZTE lehet az állami mobilszolgáltató által kiírt beszállítói tender egyik befutója, a negyedik magyarországi operátor vélhetően a napokban elindítja a tendereztetési eljárást, dacára annak, hogy frekvenciahasználati engedélyét egy ideiglenes döntéssel visszavonta a Fővárosi BÍróság.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról