Szerző: Bodnár Ádám

2012. július 3. 10:55

Az ablakon dobott ki hatmilliárd dollárt a Microsoft

A június 30-án véget ért negyedik pénzügyi negyedévben 6,2 milliárd dolláros értékvesztési leírást könyvelt el a Microsoft, amely az online divízió harmatgyenge teljesítményének eredménye. A cég rövid közleménye szerint az online hirdetéskiszolgálással foglalkozó aQuantive 2007-es felvásárlásával kapcsolatos elsősorban a költség.

A Microsoft 2007 májusában jelentette be, hogy 6,3 milliárd dollárért felvásárolja az online hirdetéskiszolgálásra szakosodott aQuantive vállalatot - a lépés határozott válasz volt a Google-DoubleClick összeolvadásra. A Microsoft elkötelezettségét és elkeseredettségét jól mutatta, hogy az aQuantive-ért fizetett 6,3 milliárd dollárt 85 százalékkal múlta felül a cég akkori piaci értékét. A Skype mögött ez volt a Microsoft történetének legnagyobb értékű felvásárlása, amelyről ma már tudjuk, teljesen felesleges volt, mondhatni ablakon dobták ki a pénzt.

Az aQuantive beolvasztásával a Microsoft célja az volt, hogy a Google nyomába eredjen az online hirdetési piacon, kerül amibe kerül. A DoubleClickért egyébként a Microsoft is érdeklődött, de a cég egy 3,1 milliárdos ügylet keretében végül a Google kezébe került 2007 áprilisában - az európai hatóságok vizsgálata miatt az ügylet végül csak 2008-ban zárult le. Úgy tudni, a Microsoftnak nem ért meg 3,1 milliárdot a DoubleClick, azonban miután az a Google kezére került, "tűzoltásként" gyorsan megállapodást kötött az aQuantive lenyeléséről. "Az akvizíció nem indította be a várt ütemű növekedést, ezért az értékvesztési leírás" - áll a redmondiak tegnap kiadott közleményében.

Pénznyelő online üzletág

Az online divízió, amely többek között a Bing keresővel is foglalkozik, a Microsoft legrosszabbul teljesítő részlege évek óta. Míg a többi üzletág stabilan nyereséges, a Google-lal eredménytelenül csatázó online üzletág csak nyeli a pénzt - az elmúlt három év alatt több mint 5 milliárd dollár folyt ki a cégből ezen a csatornán keresztül. A Bing fejlesztése és reklámozása hatalmas összegeket emészt fel folyamatosan, és ugyan a kereső technikailag több területen beérte vagy le is hagyta a Google-t, a felhasználókat ez a legkevésbé sem érdekli, kitartanak a kaliforniai cég szolgáltatása mellett.

A vállalat még attól sem riadt vissza, hogy 2008-ban több mint 44 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatot tegyen az akkor már leszállóágban, de még nem reménytelen helyzetben levő Yahoo!-ra. Az ügylet a Yahoo! egoista vezetésén megbukott, a részvényesek legnagyobb bánatára, a két cég  később csak egy kisebb volumenű megállapodást kötött, amelynek keretében a Bing szolgálja ki a Yahoo! oldalán indított kereséseket, a Microsoft és a Yahoo! pedig megosztoznak a reklámbevételeken. Az ügylet azóta sem hozott látványos eredményt, az eMarketer adatai szerint az amerikai keresőpiacon 74 százalékos részesedéssel rendelkezett tavaly a Google, miközben a Microsoftnak be kellett érnie 13,7 százalékkal. Idén a Google várhatóan 77,9 százalékra fogja növelni részesedését, miközben a Microsofté 11,5 százalékra esik vissza.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Elemzők és szakértők gyakran felvetik, a Microsoftnak le kellene választania, el kellene adnia vagy egyszerűen be kéne zárnia az online üzletágat, a cégvezetés azonban szilárdan kitart annak stratégiai fontossága mellett. Steve Ballmer elnök-vezérigazgató is számos alkalommal jelentette ki, mennyire fontos a cég számára a Bing és az online részleg. A Bing "az egyik legizgalmasabb dolog a Microsoftnál", mondta tavaly júliusban az Imagine Cup döntőjén Ballmer.

Nem lesz profit

A Microsoft negyedéves és éves pénzügyi jelentését csak július közepén teszi közzé. Elemzők sejtése szerint a hatalmas összegű értékcsökkenési leírás miatt papíron valószínűleg nem fog tudni nyereséget kimutatni a vállalat, amely a legutóbbi negyedévet 17,4 milliárdos bevétellel, 6,3 milliárdos üzemi eredménnyel és 5,1 milliárdos nettó profittal zárta. A Microsoft az aQuantive értékének leírása mellett azt is közölte, az online divízió növekedési kilátásai rosszabbak a vártnál, azonban hogy ez pontosan mit jelent, nem tudni, a cég ugyanis nem tesz közzé pénzügyi előrejelzéseket a részlegek szintjén.

A részvényárfolyamot nem rázta meg a bejelentés, a papírok tegnap kevesebb mint 1 százalékot vesztettek az értékükből mindössze.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról