Szerző: Dojcsák Dániel

2012. július 3. 11:23

Amazon az Amazonasnál

Vigyázó szemeiteket Brazíliára vessétek - mondhatná a költői piaci elemző. Az utóbbi időben Brazília és általában Dél-Amerika felértékelődött a technológiai területeken, hiszen a kereslet óriási robbanáson megy keresztül. A HTC-vel szemben, ami kénytelen volt kivonulni, az Amazon egy teljes digitális operációt indít az országban.

Az Amazon abban az országban is megjelenik, amelynek folyójától a nevét kölcsönözte. A gyorsan fejlődő technológiai piacon az online kereskedelem is hirtelen növekedést mutat, s ebből a világ legfontosabb webes kiskereskedelmi szolgáltatója sem szeretne kimaradni. Egyes források szerint az Amazon digitális könyvesboltja év végén debütál Brazíliában.

Hazatérés

Brazília leghosszabb, illetve a világ második leghosszabb folyójáról, az Amazonasról (angolul Amazon) elnevezett online kereskedelmi szolgáltató idén az amerikai, illetve a nyugat-európai piacok után a latin-amerikai kontinenst is meghódítani készül. A cég nem a komolyabb logisztikát igénylő, hagyományos kereskedelmi megoldásával igyekszik utat törni, hanem a népszerű Kindle e-könyv olvasóval, illetve digitális katalógusával jelenik majd meg. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az angol nyelvű kiadványokat ott is meg lehet majd vásárolni, hanem hogy a helyi mutáció indulásával egy széles portugál nyelvű katalógus jelenik majd meg. A terjeszkedéssel kapcsolatos információk is éppen a helyi kiadóktól szivárogtak ki.

A kizárólag digitális terjeszkedéssel az Amazon minimálisra csökkenti a rizikóját a belépésnek, viszonylag bátran indulhat a szolgáltató annak ellenére, hogy a brazil infrastruktúra hírhedten hiányos, amit egy bonyolult és drága adórendszerrel tetéz az ország. Emellett a csak digitális üzlet képes venni a romló, de legalább hektikus helyi gazdasági mutatók okozta akadályokat, amik csökkentik a fogyasztói keresletet.

Nem lesznek fizikai termékek

A brazil Amazon az első olyan próbálkozása lesz a cégnek, ahol kizárólag digitális termékekkel jelenik meg, minden más országban inkább fordítva jellemző: a cég először szállít fizikai termékeket és csak később jelenik meg a digitális kínálat, s legvégül a lokalizáció. Ebben az esetben viszont a nagyon magas adók, a korrupció, a vámok, illetve a logisztikai nehézségek miatt a fizikai termékek árusítása sok kockázatot hordoz. Természetesen hosszútávon az a cél, hogy a teljes kiskereskedelmi operáció beinduljon. Ezzel egyébként a fogyasztók is jól járnának, hiszen ha helyben tudnának széles termékpalettából válogatni, akkor mentesülnének a jelenleg az online személyes importot sújtó vámoktól, amit a tengerentúli (Európa, Ázsia) szállításoknál kénytelenek fizetni.

Addig is viszont be kell érnie mindenkinek azzal, hogy olcsó Kindle olvasót rendelhet, és hozzá portugál nyelvű könyveket. Két nagyobb helyi kiadó a Reutersnek azt nyilatkozta, hogy már több fordulón túl vannak, személyes és online megbeszélések folynak hónapok óta az Amazon Kindle tartalmakért felelős vezetőjével. A kiadók szerint októberben vagy novemberben startolhat a helyi Amazon, de maga az online kereskedő még nem szólalt meg hivatalosan az ügyben.

Az Amazon már most is a világ legnagyobb online kiskereskedelmi szereplője, s a korai brazil piacra lépéssel szeretné rátenni a kezét az ottani 10,5 milliárd dolláros éves forgalom minél nagyobb részére. Ráadásul a várakozások szerint csak idén 25 százalékot nő a brazil online kereskedelmi szektor, köszönhetően a középosztály hirtelen erősödésének. Az Amazon nyilvánvalóan az első nagy beszállónak “járó” fölényre pályázik a Kindle bevezetésével. Az egyébként még igen árérzékeny piacon a fogyasztók megőrülnek majd a nagyon olcsó, de mégis jó minőségű hardverért, de közben észrevétlenül hozzászoknak az Amazon hivatalos boltjának használatához. Annak ellenére, hogy bizonyára a portugál nyelvű e-könyv warez is virágzik, hosszú távon a kényelmes, garantált minőségű katalógus nyer.

Az új piacokra való szerencsés ritmusú belépés az Amazon számára nem idegen terület, 2004-ben jól időzített a kínai belépéssel, illetve az idén év elején induló indiai oldal is jól teljesít eddig. Brazíliával kapcsolatban talán csak azért lehet kétséges a lépés időzítése, mert az ottani gazdaság évtizedes szárnyalás után az elemzők szerint idén behúzza a kéziféket és a tavalyi 2,7 százalékos növekedésnél is alacsonyabb értékre számítanak. Ez persze nem mutatja tisztán az Amazon lehetőségeit, ami nem a teljes piac dinamikája szerint mozog.

Világszerte több helyen bebizonyosodott, hogy a hirtelen gazdasági lassulás kifejezetten jót tesz az online kereskedelemnek. Pedro Guasti, a Sao Paulóban működő eBit elemzőcég igazgatója szerint a helyi online piac elég nagyra nőtt ahhoz, hogy feltűnjön az Amazon radarján, ezért jelentek meg hirtelen. “Idén elérhetjük a 12 milliárd dolláros éves online forgalmat, ez egy olyan szint, ami hitelesíti a belépésüket. Ha sokkal tovább várnának, a piacra lépés túl drága lenne már.”

Ki korán kel, piacvezető lesz

Az információk szerint az Amazon nagyon gyorsan át tudja venni a kormányrudat az ottani e-könyv piacon, sőt, 15 százalékkal növelni is fogja az első évben az e-könyvek forgalmát. A források szerint az Amazon a brazil e-könyv piac 90 százalékát akarja magának, amire minden esélye megvan, ugyanis már most van egy szép olvasói bázisa, akik a készüléket külföldről vásárolták meg, hasonlóan a magyar Kindle-használókhoz. A különbség csupán annyi a mi országunk és Brazília közt, hogy az utóbbi már most is az Amazon oldalain az Alexa mérései szerint a forgalom 1 százalékát adja, ami nem rossz eredmény a brit 2,3 vagy a német 1,3 százalékhoz képest, ahol már működő, lokalizált Amazon van.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A gyors siker reményében a cég biztosan a legolcsóbb Kindle-modellel nyit majd, amit várhatóan 239 dolláros áron hoz forgalomba, ami még mindig háromszor annyiba kerül, mint az USA-ban, de még így is jelentősen olcsóbb, mint az ott kapható konkurens termékek. A stratégia persze változhat, mint minden piacon itt is a piaci részesedés maximalizálása az elsődleges, a profitnál is fontosabb középtávú cél.

A kiadóktól származó információk szerint év végére már 30 brazil kiadó lesz benne a katalógusban, közel 10 ezer e-könyvvel, amit már a karácsonyi rohamban meg lehet majd vásárolni. A tervek szerint a jelenlegi bolti ár 70 százalékáért kaphatóak majd a könyvek, de még ezen is 40-50 százalékos profitot kaszál az Amazon. A helyi konkurensek most valószínűleg félhetnek, bár az azonnali nyilatkozatokból úgy tűnik, hogy a helyiek nem gondolják, hogy az amerikai cég képes alkalmazkodni a helyi útvesztőkhöz és bonyolult viszonyokhoz egy olyan országban ahol szokatlanul magasak az adók és szokatlanul alacsony, 20 százalék az aszfaltozott utak aránya.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról