Szerző: Koi Tamás

2012. május 16. 12:29

Továbbra is vergődik itthon a digitális rádió

A korábbi várakozásokkal ellentétben nem hozott az elmúlt egy év fordulatot a hazai digitális rádiózásban: továbbra is egyetlen csatorna szerződött kereskedelmi adásra a DAB+ platformon, az eszközök pedig semmivel sem olcsóbbak mint tavaly.

Az analóg tévével ellentétben hosszú-hosszú évekig velünk maradhat még az analóg rádió, a DAB+ digitális platform megerősítésére tett kísérletek sorozatos kudarcba fulladása miatt. Tavaly már úgy tűnt, kereskedelmi alapokon is elkezdődhet a digitális rádiózás korszaka hazánkban, de egy év elteltével is ugyanott tartunk: DAB+ platformon a kereskedelmi adók közül egyedül a Neo FM van jelen, a tesztsugárzás pedig további hét adóból áll, de ezek kizárólag Budapesten és környékén foghatók.

Egy jött, egy is maradt

A kereskedelmi DAB+ adás az FM1 Zrt. és az Antenna Hungária közt létrejött hosszútávú megállapodásnak köszönhetően indult el tavaly június 1-én Magyarországon: a platformon ekkor jelent meg az FM1 tulajdonában álló Neo FM kereskedelmi csatorna, az analóg rendszer egyik leghallgatottabb rádiója. Az akkori várakozások szerint a csatorna megjelenése áttörést hozhatott volna a DAB+ platform történetében, így a műsorszóró arra számított, hogy más kereskedelmi adók is csatlakoznak a digitális sugárzáshoz - előbb-utóbb pedig a Magyar Rádió közszolgálati adói is megjelenhetnek az éles üzemű rendszerben.

A csatornaválaszték azonban máig nem bővült, a Magyar Rádió pedig továbbra sem hajlandó fizetni az Antenna Hungária által megadott feltételek szerint azért, hogy az egyelőre továbbra is csak szárnyait bontogató, kétséges jövő előtt álló technológia felé nyisson. Információink szerint a közszolgálati rádiónál ugyanakkor zajlanak már technikai tesztek és arra is van esély, hogy a műsorszóró és a tartalomtulajdonos megegyezzen még idén. Az Antenna Hungária egyébként az egyelőre csak Budapestre koncentráló lefedettség további növeléséhez éppen annak a feltételnek a teljesülését látta szükségesnek - jóllehet egyes lefedettségi szintek elérésére hatósági szerződés kötelezi a céget -, hogy a tartalomválaszték bővüljön.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az analóg rádióadásokhoz képest számos hozzáadott szolgáltatást kínáló DAB+ platform terjedésének további gátja, hogy a vevőberendezések továbbra sem állnak rendelkezésre olyan választékban és árszinten, mely a rendszeres rádióhallgatók számára megtérülővé tenne egy eszközcserét. A DAB+ rádiók jórészt még ma is prémium szegmensbe pozicionált eszközök, ennek megfelelő borsos (20-50 ezer forintos) árral.

A németeknek sem kell

A DAB+ térnyerése kapcsán biztató jel volt, hogy tavaly augusztusban Németországban is elindult a kereskedelmi digitális rádiózás, végül azonban ez sem indított el egy egész Európára átterjedő tendenciát és nem törte le kellőképpen az eszközök árát. Szakértők szerint a digitális rádió sorsát az is predesztinálja, hogy a rádiózási szokások lassan átalakulóban vannak, a rádiók egyre kevesebb ember számára jelentenek minőségi szórakozást, ezzel párhuzamosan a rádiócsatornák reklámbevételei is folyamatosan apadnak - jóllehet a DAB+ platform a reklámbevétel növeléséhez is kínál bizonyos eszközöket.

Másfelől az analóg rádiózás digitalizációja kapcsán egyelőre nincs szabályozói kényszer, ellentétben az analóg televízió átállításával, melyre évekkel ezelőtt szigorú határidőket szabott meg az Európai Unió. A földfelszíni sugárzású tévéadás digitalizációja egyes EU-s országokban már lezajlott, itthon a szolgáltatás a kezdeti időszak nehézségei után elérte azt a technológiai szintet és lefedettséget, mely mellett akár azonnal le lehetne kapcsolni az analóg tévéadásokat. Az analóg televízióadók 2014-re várható lekapcsolása után felszabaduló frekvenciákat a digitális televíziós kínálat további bővítésére, valamint az országos mobilszélessáv-lefedettség növelésére fogják felhasználni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról