Szerző: Gálffy Csaba

2012. május 24. 08:13

A Flash a Windows 8 integrált része lesz

Kiszivárgó információk szerint az Adobe Flash integrált része lesz az Internet Explorer 10-nek, így nem vonatkoznak majd rá a Metro-felület korlátozásai.

Módosított előzetes álláspontján a Microsoft, és engedélyezni fogja a Flash-tartalmak lejátszását az Internet Explorer 10 Metro módjában is. A kiszivárgó információk szerint a Windows 8 következő, Release Preview próbaverziójában már elérhető lesz az új funkció, köszönhetően az Adobe és a Microsoft szoros együttműködésének.

Az IE10 része lesz a Flash

Mint ismeretes, az operációs rendszerhez hasonlóan az Internet Explorer 10-nek is kétféle nézete van, a hagyományos asztali, amely alig tér el a megszokottól, illetve az Immersive néven emlegetett nézet, amelyet érintésvezérelt működésre hegyezett ki a Microsoft. Az eredeti elképzelések szerint a két nézet nem csak a felületben különbözött volna, hanem funkciók terén is - az Immersive mód nem támogatja a beépülő modulokat. Ezt a bejelentést a Flash integrációja sem írja felül, a külső forrásból származó kód továbbra sem támogatott, az Adobe azonban elérte, hogy a Flash a böngésző részévé váljon.

A megközelítés egyáltalán nem újdonság, a Google a Chrome böngésző esetében hasonlóan integrálja a Flash-t, a lejátszót közvetlenül a Google frissíti, a biztonsági hibák kiküszöbölésében pedig együttműködnek az Adobe-val. Az információk szerint a Microsoft is hasonló modellt követ az integráció kapcsán, az IE10 Flash-frissítései a Windows Update rendszerén keresztül települnek.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Az információk szerint biztosra vehető, hogy a Flash a Windows 8 ARM-alapú portján, a WinRT-n is elérhető lesz, ez elsősorban a tableteket érinti majd. Ugyan a Flash mobil verziójának fejlesztését az Adobe korábban leállította, az ARM rendszereken futó Flash lényegében megegyezik majd az x86-os Windowson futó Flash kódjával és ugyanúgy az Internet Explorer 10 integrált része marad. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a rendszeren futó egyéb böngészőknek szintén integrálniuk kell az Adobe futtatókörnyezetét, ha Flash tartalmakat akarnak megjeleníteni.

Biztos ami biztos

Az Adobe szoftverei az elmúlt években notóriusan problémásnak bizonyultak biztonsági szempontból, a Flash és az Acrobat változatos sebezhetőségei nagyobb, célzott támadásokhoz is folyamatosan felületet adtak. Az Adobe ugyan nemrég átállt a Microsoft Secure Development Lifecycle fejlesztési filozófiájára, ennek kézzelfogható eredményei azonban még váratnak magukra. A biztonság érdekében ezért az IE10 Immersive csak a biztonságosnak minősített oldalak Flash-tartalmait játssza le, idegen, támadásra használható tartalmat pedig nem. A kiszivárgó értesülések szerint a listán olyan nagy látogatottságú oldalak találhatóak, mint a BBC, a CNN, a Wired, videós oldalak, mint a Hulu, YouTube vagy a Vimeo, illetve játékoldalak, mint a Facebook és a Zynga. A listán nem szereplő oldalakon található Flash lejátszásához az asztali böngésző használata szükséges.

A listázás első látásra komoly problémát jelenthet a hirdetésekből élő oldalak számára - a megbízhatónak nem jelölt oldalakon az érintésre kihegyezett böngésző nem fogja megjeleníteni a Flash reklámokat. Ugyan a hagyományos PC-k rendelkeznek majd Asztal nézettel, és a felhasználók túlnyomó többségben ezt fogják használni, a feltörekvő ARM-alapú tabletek WinRT rendszere nem látja majd ezeket a reklámokat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról