Szerző: Dojcsák Dániel

2012. május 10. 10:48

Kihámozták az androidos Flipboard telepítőjét

A múlt heti Samsung Galaxy S III bejelentésnek egy fontos, de hanyagolt részlete, hogy megérkezett Androidra is az iOS-en régóta népszerű hírolvasó alkalmazás, a Flipboard. Viszont a Samsung egy időre exkluzivitást vásárolt az alkalmazásra, így várhatóan még legalább egy hónapig a Google Play katalógusában nem található meg a program.

Ennek ellenére várható volt, hogy az ügyes kezű XDA-közösség pillanatokon belül kibányássza a telepítőt a Samsung-telefonból és elérhetővé teszi az apk fájlt, amit azután bárki szabadon telepíthet. Ellentétben a korábbi Dropbox apk esetével, amikor is a One sorozathoz járó plusz 23 gigás kerethez lehetett hozzájutni az egyedi apk használatával, itt nem számíthatunk semmilyen retorzióra.

A telepítés után azonnal használni lehet a lapozgatós, látványos olvasót, bejelentkezhetünk meglévő vagy új Flipboard-hozzáférésünkkel. Ehhez mindössze annyi szükséges, hogy először engedélyezzük a külső forrásból származó telepítők használatát az androidos telefonunk menüjében. Ha később megjelenik hivatalosan is az alkalmazás, akkor elvileg a Play felismeri majd és frissíthető is lesz, de legrosszabb esetben egy újratelepítés után minden simán megy majd.

Lapozgató

A Flipboard zsenialitása abba rejlik, hogy a hírfolyamokat leginkább a papírújság mechanizmusára építi fel. Minden oldalon kapunk egy szép nagy képet (amennyiben a hivatkozott cikkben van), címet, leadet és az rss-ben levő szöveget. Az oldalak közötti lapozás a fizikai interfészeket utánzó le-fel hajtással működik, sokat nem kell rajta gondolkodni, ha valaha fogtunk a kezünkben könyvet, újságot vagy spirálos jegyzetfüzetet.

02:38
 

Introducing Flipboard's Latest Edition: Getting More Social

Még több videó

Ahhoz, hogy a Flipboard képességei előjöjjenek, speciálisan kalibrált rss-feedekre lesz szükség, így nem minden feed lesz olyan látványos mint a Flipboard ajánlatában lévőek. Aki nem konkrét forrásokat szeretne követni, hanem csak úgy általában barangolna, nézelődne, felesleges idejét töltené olvasgatással, annak elegendő kiválasztania az érdeklődési köröket, amikre a Flipboard felhúz majd egy-egy tömböt. Hozzáadható a Flipboardhoz a saját Facebook- és Twitter-feedünk is, amivel magazinosíthatjuk a felénk osztott közösségi tartalmakat is. A Facebookra posztolni is lehet Flipboardból, viszont a legerősebb képesség, hogy a natív Facebook alkalmazáshoz képest a Flipboard sokkal átláthatóbb, emészthetőbb, követhetőbb módon jeleníti meg a hírfolyamot.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A minimalizmus szembemegy a másik népszerű olvasó app, a Pulse megoldásával, ami erős vizualizációval és bonyolultabb háló-struktúrával próbálja újraértelmezni az RSSt. Ízlés kérdése, hogy kinek melyik tetszik jobban, a Flipboard mindenesetre a mobilos olvasgaatás sajátosságaihoz közelebb áll, hiszen egyszerűen kezelhető, a fél perces böngészgetéstől, a hosszú informálódásig mindenre alkalmas. A hírelemek bármelyikére kattintva persze egyből nyílik a böngészőben az oldal, ami egyrészt kicsit kényelmetlen is tud lenni, másrészt szerencsés, mert a tartalomszolgáltatók így hozzájutnak a forgalomhoz és nem viszi el teljesen tőlük a látogatót a tartalom átemelésével az olvasó.

A telepíthető apk letölthető innen, a link mellett egy QR-kód is található, amivel a mobilon még könnyebben megnyitható. Az app természetesen telepíthető tabletekre és okostelefonokra egyaránt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról