Szerző: Koi Tamás

2012. május 4. 11:06

Bedarálhatja az androidos piacot a Huawei

Idén támadásba lendül az okostelefon-piacon Kína legnagyobb mobil hálózatieszköz- és terminál-szállítója, a Huawei. A cég eddig zömében csak szolgáltatók részére gyártott olcsó készülékeket, ennek az időszaknak azonban vége. Már idén beérhetik az LG-t és a Sonyt is.

Felfrissült dizájn, saját tervezésű rendszerprocesszor, minden árszegmensre kiterjedő, kibővített termékpaletta, LTE és NFC - ezek jelenthetik a kulcsot a Huawei számára ahhoz, hogy akár már idén meghatározó piaci szereplővé nője ki magát az okostelefon-szegmensben, kibújva olyan nagy nevek árnyékából, mint az LG vagy a Sony. Az új termékkínálattal kapcsolatos tervekről, a cég és a hazai szolgáltatók viszonyáról Lengyel Lajos, a Huawei magyarországi leányvállalatának illetékes menedzsere beszélt a HWSW-nek.

Okostelefonban is erősítenek

A kínai cég az elmúlt években elsősorban a mobil szélessávú hálózatokhoz fejlesztett termináljaival és a szolgáltatók számára gyártott, főként belépő szintű készülékeiről vált ismertté, a vállalat azonban az elmúlt időszakban markáns stratégiaváltást hajtott végre, melynek célja, hogy saját márkanevét megerősítve a prémium kategóriában is meghatározó szereplővé váljon. A társaság idén 200 millió mobil eszközt tervez eladni, ebből nagyjából 60 millió lehet okostelefon.

A vállalat a tavaly bemutatott Ascend-széria új tagjainak nagy részét Magyarországra is elhozza. Így várhatóan a jövő hónapban érkezik szolgáltatói kínálatba a Las Vegas-i CES-en leleplezett szupervékony Ascend P1, mely az egyik legolcsóbb, Android 4.0-t futtató okostelefon lehet. A készülék ugyanakkor ettől függetlenül impozáns képességekkel bír, hiszen a rendszert egy 1,5 GHz-es kétmagos processzor hajtja, emellett a Huawei kínálatában először ebbe a modellbe Super-AMOLED-kijelző kerül.


Huawei Ascend P1

Lengyel elmondta, a Huawei még idén, várhatóan az utolsó negyedévben piacra dobja itthon azokat az okostelefonokat (Ascend D Quad, D Quad XL), melynek rendszerchipjét a cég saját processzortervező leányvállalata, a HiSilicon gyártja - a négymagos, 1,2-1,5 GHz-es központi egységek a cég elképzelései szerint minden tekintetben felveszik majd a versenyt a Qualcomm és az NVIDIA kurrens megoldásaival. Ez a rendszerchip kerülhet az év végén érkező, 10 hüvelykes MediaPad tabletbe is. A csúcskategória mellett a középszinten is bővíti kínálatát a Huawei, az Ascend G300 és Y200 éppen a napokban került forgalomba Magyarországon.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A szakértő az LTE-s megoldásokkal kapcsolatban hozzátette, a Huawei kész szállítani az operátorok számára olyan készülékeket is a harmadik negyedévtől, melyek a hazai LTE-hálózatokkal kompatibilisek, ezek azonban még külön rádiós logikát tartalmaznak az LTE technológiához, illetve valamivel nagyobb akkumulátorral is érkeznek majd a megnövekedett teljesítményfelvétel miatt. Lengyel hozzátette, az LTE-képes telefonok terjedésének alapfeltétele az LTE-hálózatok hazai bővítése. A Huawei készülékei (beleértve a modemeket) egyébként a jelenleg használt spektrum mellett az új, jövőben bevezetendő LTE-frekvenciákat is támogatják.

Nem csak a gyártás a lényeg

A Huawei a készülékgyártás mellett a saját brand bevezetésével a termékmarketingre is jóval nagyobb hangsúlyt fektet, valamint európai dizájncégeket bíz meg a készülékek megtervezésével (az Ascend P1 már részben ennek a gyümölcse), illetve a gyári Android-környezetet is igyekszik egyedibbé tenni. A cég emellett a csúcskategóriás okostelefonokhoz közel 160 gigabájtnyi felhőalapú tárhelyet is kínál, ami ebben az iparágban egyedülállóan nagy tárhelymennyiségnek számít.

Lengyel a további újdonságok kapcsán kérdésünkre elmondta, a Huawei első NFC-rádióval ellátott készülékei valamikor az idei második félévben jelenhetnek meg a magyar piacon, mind a közép- mind a felsőkategóriában. A szakember szerint a Huawei - akárcsak az LTE esetében - itt is a felhasználói (szolgáltatói) igény alapján dönt a funkció beépítéséről, a cég nemzetközi kínálatában ugyanis már hónapok óta találhatók olyan okostelefonok, melyek NFC-rádiót tartalmaznak.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról