Szerző: Dojcsák Dániel

2012. április 27. 12:54

Tilos a fotómegosztás a londoni olimpián

Egy brit fotós lap, az Amateur Photographer (AP) értesülései szerint a londoni nyári olimpiai játékokon a látogatóknak tilos lesz saját készítésű fotóikat megosztani a közösségi hálózatokon. A jegyvásárlással mindössze a személyes és az otthoni képhasználat jogát szerzik meg, ami a megosztásra nem terjed ki.

Az Egyesült Királyságban a privát szféra, illetve a jogosítások kérdése mindig kissé eltérő képet mutat a világ más részeivel szemben, talán nem véletlen az sem, hogy George Orwell az 1984 című regényéhez Londont választotta a cselekmény fő helyszínének. A városban a megfigyelés és a kontroll az elmúlt években a valóságban is hihetetlen mértékben nőtt, elég csak arra gondolni, hogy a világon itt vannak legsűrűbben elhelyezve utcai megfigyelőkamerák.

Az olimpia ideje alatt óriási tömegekkel nő az egyébként is zsúfolt város népessége, a biztonsági szolgáltatónak viszont nem csak arra kellene elviekben figyelni, hogy az emberek ne romboljanak, ne erőszakoskodjanak, hanem az olimpiai bizottság azt is elvárná, hogy a közösségi oldalakra való fotófeltöltést kordában lehessen tartani. A belépőjegyhez járó tájékoztató szabályzat szerint “képek, videó és hangfelvételek, amik a játékokon készülnek a jegytulajdonos által nem használhatóak fel, kizárólag privát és otthoni célokra. A jegytulajdonos az általa készített képeket nem licencelheti, nem sugározhatja, nem teheti közzé, beleértve a közösségi oldalakon és általában az interneten való megosztást is”.

Persze...

A szervezők ezek szerint teljesen komolyan gondolják, hogy meg szeretnék tiltani a fotó és videómegosztást 2012-ben, amikor 900 millió ember használ Facebookot, több százmillióan Twittert, közel 50 millióan Instagramot. A szabály nyilvánvalóan betarthatatlan, a kérdés, hogy a szervezők, illetve az olimpia közvetítési jogaival rendelkező cégek ezt csak egy kötelező sallangként illesztették be a szabályzatba, vagy előfordulhat, hogy jogi úton lépnek fel egyes képkészítők ellen. Könnyen elképzelhető, hogy egy érdekes pillanat amatőr fotós által kerül rögzítésre, ami aztán bejárhatja a világsajtót, illetve a közösségi hálózatokat. Ebben az esetben a jogtulajdonos a szabályzat értelmében licencdíjakat követelhet vagy polgári peres eljárásban érvényesítheti igényét valamilyen pénzösszegre.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Külön érdekes ellentét, hogy a jegyvásárlással a látogatók lemondanak a saját fotó publikálási jogairól, egy másik passzus révén egyben felhatalmazzák a játékok szervezőit, hogy az a róluk készült képeket korlátlanul terjessze, sugározza, értékesítse.

Az incidensek már a játékok megnyitója előtt elkezdődtek, ugyanis több esetben előfordult, hogy az olimpiai épületek környékén az előkészületeket megörökíteni akaró amatőr fotósokat biztonsági őrök rohanták le és a megakadályozták őket, hogy képeket készítsenek. A brit média filléreskedésnek tartja a szervezők ezen ötletét, nyilvánvaló, hogy a sugárzási bevételek maximalizálása lehet az egyetlen ok, ami miatt ilyen részeket illesztettek a szabályzatba.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról