Szerző: Koi Tamás

2012. április 27. 10:58

Dávidból Góliát - meddig tarthat az Apple szárnyalása?

Az Apple pénzügyi eredményei alapján messze a világ legpotensebb tech cége, melyre a cég lelkét jelentő vezér, Steve Jobs tavalyi halála óta negyedévről-negyedévre jobban teljesít. Elemzőkben ezzel párhuzamosan egyre többször merül fel a kérdés: meddig tartható fent ez a növekedési pálya?

"Az Apple leszállóágba kerül a Jobs-éra után" - ezekkel a szavazzak nyitja George Colony, a Forrester Research elemzője az Apple jövőjét firtató, "Apple=Sony" címet viselő rövid írását. Ez a ténymegállapítás az időzítést is figyelembe véve legalábbis kissé a valóságtól elrugaszkodottnak tűnik, hiszen egyrészt Steve Jobs tavaly október óta halott, másrészt az Apple azóta egyik pénzügyi rekordidőszakot húzza be a másik után. A vállalat éppen a héten tette közzé legfrissebb pénzügyi jelentését, melyből egyebek mellett kiderült, hogy a cég a Jobs halálát követő két negyedévben nagyobb árbevételt ért el, mint 2010-ben összesen.

Apple = Jobs?

A társaság jövőjének fejtegetése kapcsán mindenekelőtt fontos leszögezni, hogy mi is pontosan az Apple. Kétségtelen, hogy megrögzött Mac-fanatikusok számára az Apple elválaszthatatlanul egybeforrt Jobsszal. Kérdéses ugyanakkor, hogy a cég egykori látnoka és fejlesztéseket teljes mértékben meghatározó vezető személye ugyanezt jelenti-e annak a több százmillió vevőnek, akik az elmúlt évtizedben iPhone-t, iPadet vagy éppen iPodot vásároltak.

A piacelemzési adatok alapján kijelenthető, hogy az Apple termékeit vásárlók táborához újonnan csatlakozók zöme iPhone- vagy iPad-tulajdonos lesz, az arányokat tekintve az iPad felé billen a mérleg. Ma háromból egy amerikainak biztosan van valamilyen Apple-kütyüje, és az Apple-termékekkel rendelkező háztartások közül ötből egyben biztosan található egy iPad. "Ez már nem a Jobs-nemzedék. (...) Nagy részük valószínűleg azt sem tudta kicsoda Jobs a cégvezető komoly médiavisszhangot kiváltó haláláig" - vélekedik Ben Arnold, az NPD elemzője.

Lehet, hogy több tízmillió iPad- és iPhone-tulajdonos nem tud róla, lehet, hogy egyáltalán nem is ismerik a nevet, ettől függetlenül mindegyik jelenleg piacon lévő Apple-termék ott viseli magán Steve Jobs keze nyomát. A vállalat egykori vezetője vitte ezeket a készülékeket sikerre, olyan cégfilozófia mellett, melyet Cook eddig nem tudott teljesen magáévá tenni.

Kockázat nélkül nincs nyereség

A cupertinói cég az elmúlt tíz évben jelenlegi piaci helyzetét alapjaiban meghatározó termékeket vezetett be portfóliójába, rendkívül nagy rizikót vállalva. Ráadásul tette mindezt egy olyan időszakban, melyben a világ gazdasági stabilitása komolyan megremegett, ezzel számos IT-céget igen nehéz helyzetbe hozva. Az OS X, az Apple Store-ok és az iPod jelentették a kezdetet, az elmúlt tíz év legkockázatosabb, később mégis busásan megtérülő két terméke pedig az iPhone és az iPad lett.

Az Apple 2007-ben, egyetlen szolgáltatói partnerrel indította útjára az iPhone-t, ezzel egy számára teljesen szűz területre lépve. 2010-ben aztán jött az iPad, mely egy olyan területre tört be, ahol korábban a világ meghatározó számítógépgyártói sorra, látványosan elhasaltak saját termékeikkel. Azt, hogy ez a rizikózás mennyire bejött végül a cégnek, jól mutatja, hogy a legutóbbi pénzügyi negyedévben az Apple árbevételének több mint háromnegyedét az iOS-re épülő eszközökből származó bevétel adta.

Dávidból Góliát

Az ismert bibliai mítosz, Dávid és Góliát történetének analógiájával élve az Apple-t sokáig a hatalmas termetű, felpáncélozott és jól felfegyverzett harcost legyőző Dáviddal lehetett azonosítani, aki óriási kockázatot vállalt azzal, hogy szembeszállt ellenfelével, ám végül bátorságának és leleményességének köszönhetően győzelmet aratott. A mai, hatalmasra nőtt és biztosra játszó Apple azonban már sokkal inkább azonosítható Góliáttal, Cook vezetésével éppen az a szemléletmód kerülhet veszélybe, mely az Apple-t a csúcsok csúcsára juttatta.

Az Apple növekedésének ugyanakkor Jobs bizonyos szinten gátat is szabott egyben. A cégmenedzsment egyik meghatározó alapelve ugyanis, hogy a túlontúl karizmatikus, határozott véleménnyel bíró vezetők irányítása alatt egy cég nem minden esetben tud kellő mértékű növekedést elérni, mivel ezek a vezetők általában túl sok mindent akarnak egyszerre kontrollálni, ez pedig a hatékonyság rovására mehet (ez egyébként tipikus startup-probléma).

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A cég számára a lassú vezetői szemléletváltás valójában már évekkel Jobs halála előtt megkezdődött: Az egykori vezérigazgató egészségi állapotának megromlása miatt egyre több operatív munka hárult Cookra, és míg Jobs továbbra is látnok és szellemi vezető maradt, addig utódja a cég piaci elérésének bővítésén tudott dolgozni. Ha úgy tetszik, Jobs és Cook közös munkája juttatta el az Apple-t oda, ahol most tart. Jobs halálával, illetve annak mostani hatásait ismerve pedig végleg bebizonyosodott, hogy a vezető és a cég nem egy többé.

Steve Jobs ettől függetlenül Colony véleménye szerint magával vitt három olyan dolgot, mely az Apple hosszú távú jövőjét alapvetően meghatározhatja. Ezek egyike a teljesen egyedülálló, a céget egyben tartó és az alkalmazottakat inspiráló karizmatikus vezetés, a másik a bátorság a nagy kockázatok felvállalására, végül a termékekkel kapcsolatos egyedi attitűd, szemléletmód.

Van még idő

Összefoglalva a fentieket, az Apple-nek ahhoz, hogy sikerét hosszú távon is garantálja, sokkal kevésbé egy karizmatikus vezetőre, mint inkább kockázatvállaló gondolkodásmódra van szüksége. Arra, hogy meg merjen lépni még egyszer egy olyan markáns termékpolitikai változást, mint amilyen az iPhone bevezetése vagy éppen az iPod mini kivezetése volt. Emlékezetes, hogy a cég akkor küldte süllyesztőbe a terméket, amikor kis túlzással az egész iparág azt másolta, az eladások pedig szárnyaltak. A kockázatos döntés pedig még nagyobb sikert hozott, az iPod nano ma is messze a legnépszerűbb hordozható médialejátszó a piacon.

A mai Apple egyelőre láthatóan inkább a staus quo fenntartására koncentrál, de Cook még egy éve sincs a pozíciójában, és a cég anyagi helyzetét látva bőven van még ideje bizonyítania, hogy az Apple a vezetése alatt nem fog Góliát sorsára jutni.

A BetaNews cikke alapján.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról