Szerző: Gálffy Csaba

2012. április 25. 12:29

Döbbenetes negyedév az Apple-nél

Minden várakozást felülmúlóan jól sikerült az Apple első negyedéve. Az iPhone eladásai alig estek vissza a felturbózott év vége után, az iPad gyártásában pedig nincsenek fennakadások. A hazai piac már gyakorlatilag telített, Kína azonban csak most indul be.

Megduplázta profitját az Apple az első negyedévben 2011 hasonló időszakához képest - jelentette a cupertinói vállalat. A cég bevétele 39,2 milliárd dollárt ért el, a három hónapban megszerzett profit pedig 11,6 milliárd dollárt tett ki. Összehasonlításképp 2011 első negyedévében ezek a számok 24,7 illetve 6 milliárd dollár volt, a cég profittermelő képessége tehát jelentősen emelkedett egy év alatt.

Ezt mutatja az Apple eredményességi mutatója is, amely egészen elképesztő, a bruttó eredményhányad 47,4 százalék - szemben az egy évvel ezelőtti 41,4 százalékkal. A cég működése ennek megfelelően szinte nyomtatja a készpénzt, 14 milliárd dollárral nőtt a pénzállomány a negyedév során és eléri a 110 milliárd dollárt.

Eladások negyedévente (forrás: Ars Technica)

A legnagyobb növekedést az iPad eladásai érték el, a tabletből két és félszer annyi, 11,8 millió darab fogyott, mint egy évvel ezelőtt. Az  iPhone eladása is hihetetlen mértékben, 88 százalékkal nőtt, így elérte a 35,1 millió darabot. A számítógépek eladása óvatosan, 7 százalékkal bővült (4 millió darabra), míg az iPodok 15 százalékos visszaesést mutattak. A számok különösen a tavalyi utolsó három hónappal összehasonlítva rendkívüliek, az új iPhone és a karácsonyi időszak által egyaránt felturbózott negyedévhez képest szekvenciálisan alig tapasztalható visszaesés - akkor 37 millió iPhone és 15,4 millió iPad fogyott.

Nincs kiélezett piaci verseny

Az iPhone-ból jelenleg a piacon három generáció érhető el, a 3GS, a 4 és a 4S kiadás is megvásárolható a szolgáltatóktól. Ez azonban érdemben nem rontotta az Apple okostelefonos bevételeit, az iPhone átlagos eladási ár 647 dollár (az előző negyedében 659 dollár volt) - tehát továbbra is nagyon magas. Összehasonlításképp a Nokia Lumia okostelefonok átlagos eladási ára, amely az Apple mögött másodiknak számít a piacon, mindössze 290 dollár. Az egészen valószínűtlenül magas ár arra utal, hogy az Android (és egyéb okostelefonos platformok) nem gyakorolnak érezhető piaci nyomást az iOS-re, az Apple gyakorlatilag annyiért adja a telefonjait, amennyiért jónak látja. Ez hosszú távon is kényelmes helyzetet teremt az Apple számára, a 180 dollár körüli bekerülési árhoz képest hatalmas mozgási tere van a gyártónak arra az esetre, ha a versenytársak megerősödnének.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Az Apple üzletmenetében fontos hangsúlyeltolódást jelez, hogy már az eladások 64 százaléka az Egyesült Államokon kívülről származik. Ez különösen az iPhone esetében fontos, a mindhárom nagy telefonszolgáltatónál elérhető telefon eladásai a hazai piacon sokkal erősebben estek vissza szekvenciálisan, mint világszerte. A különbségért elsősorban a kínai és délkelet-ázsiai piac felel, ahol az eladások robbanásszerűen nőnek. Míg ebből a földrajzi régióból egész tavaly évben 13,3 milliárd dollárnyi bevételt könyvelt el az Apple, a most zárult három hónapban 12,4 milliárd dollárra vásároltak a régióban.

Fegyverletétel - nem, kiegyezés - lehet

Fontos változást jelez azonban az, ahogy Tim Cook a szabadalmi csatákról beszélt a pénzügyi eredményeket bejelentő konferenciahívás alatt. "A kiegyezést preferáljuk a csatározással szemben, amennyiben közös nevezőre tudunk jutni versenytársainkkal." Ennek feltétele azonban Cook szerint, hogy az említett versenytársak "elkezdjék saját innovációjukat és abbahagyják az Apple megoldásainak használatát". "A kulcs, hogy az Apple nem akar a világ fejlesztője lenni - azt akarjuk, hogy a szereplők kitalálják saját megoldásaikat.". "Mindig gyűlöltem a pereskedést és továbbra is gyűlölöm" - tette hozzá Cook. Az elnök-vezérigazgató kijelentései óvatos változást sejtetnek az Apple pereskedéshez való hozzáállásában, így elképzelhető, hogy a rendkívül agresszív szabadalmi csatározás a közeljövőben csendesebb ütemre válthat.

Tőzsdei hullámvasút

Az Apple részvényei az elmúlt két hét ingadozó teljesítménye után drámaian, mintegy 9,2 százalékkal erősödtek a pénzügyi eredmények hallatán, ezzel a cég papírjai újra a 600 dolláros szint fölé erősödtek. Az Apple részvényei egyébként decemberben még 380 dollárt értek, az árfolyam innen emelkedett 644 dollárra április elejére. A szakértők szerint az egészen elképesztő felértékelődést az indokolta, hogy a befektetők egyre inkább meggyőződtek róla, hogy az Apple kiváló teljesítménye középtávon stabil és fenntartható, mivel a legfőbb veszélyforrásnak számító Android megtorpant az év végén, az iPad szegmensében pedig több mint két éve nincs hiteles kihívó. A csúcsot elérve a részvény kisebb korrekciót mutatott, és két hét alatt 560 dollár környékére szelídült - a hatalmas hozamot elérő befektetők elkezdték eladogatni részvényeiket. Az Apple részvényárfolyama 600 dollár között stabilizálódhat, ez mintegy 550 milliárd dolláros piaci értékelést jelent.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról