Szerző: Koi Tamás

2012. április 3. 15:34

Jól teljesít az interaktív tévé a Magyar Telekomnál

Egyre többen fizetnek elő a Magyar Telekom valamelyik interaktív televíziós szolgáltatására: az ügyfélbázis mérete nemrég átlépte a 250 ezret, vagyis azt a kritikus tömeget, ami további szolgáltatások bevezetéséhez és a tartalomválaszték további bővítéséhez feltétlenül szükséges.

Jól teljesítenek az interaktív televíziós szolgáltatások a Magyar Telekom T-Home márkáján belül, az utóbbi időszakban már egyértelműen ez a platform nőtt a legnagyobb mértékben a cégnél, miközben a hagyományos, kábeles előfizetők száma folyamatosan csökken. A szolgáltató közölte, az interaktív tévés szolgáltatások ügyfélbázisa nemrég átlépte a 250 ezres határt - ezek azok az ügyfelek, akik vagy az IPTV, vagy az IPTV és műholdas tévé hibridjéből létrejött Interaktív Sat TV-re fizettek elő.

A Magyar Telekom ez utóbbi szolgáltatást tavaly decemberben vezette be hosszas tesztelési fázist követően, a 2006-ban elindult IPTV mellé. A cég ezzel immár azokat az ügyfeleit is ki tudja szolgálni interaktív tévés megoldással, akiknél a vezetékes internet sávszélessége egyébként nem teszi lehetővé az IP-alapú adásfolyam zökkenőmentes vételét. A cég a 2006-os induláskor kizárólag xDSL-kapcsolaton keresztül volt képes IPTV-szolgáltatást nyújtani, később, az újabb technológiák és a hálózat továbbfejlesztésének köszönhetően ma már FTTH (optikai) és EuroDOCSIS 3.0-alapú kábelhálózatokon is működik az IP-alapú televízió.

Többek közt ennek köszönhető az ügyfélbázis erőteljes növekedése: míg a Magyar Telekom IPTV-előfizetőinek száma 2010 végére mindössze 124 ezer volt, addig egy évvel később - tavaly december végén - már több mint 226 ezer ügyfele volt. Mindeközben a hagyományos kábeltévés (analóg és digitális egyaránt) előfizetések száma 80 ezerrel csökkent, a hagyományos műholdas tévés ügyfélbázis pedig lassuló ütemben, 27 ezerrel nőtt.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A szolgáltató az ügyfélbázis növekedésével párhuzamosan folyamatosan igyekszik új funkciókkal kibővíteni az interaktív tévés megoldások repertoárját, így a régóta meglévő alapfunkciók (visszatekerhető, megállítható élő adás, elektronikus műsorújság stb.) mellett egyre több alkalmazás érkezik a platformra. Így többek közt elkészült az Interaktív Sat TV ügyfelek által is használható Netpincér, illetve Facebook-alkalmazás, utóbbiból pedig éppen most jelent meg a frissebb verzió az IPTV platformra.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság legfrissebb, januári gyorsjelentése szerint két hónappal ezelőtt nagyjából 700 ezer digitális kábeles előfizetés volt hazánkban, míg az összes digitálistévé-előfizetés száma meghaladta az 1 millió 676 ezret (a tizenkét legjelentősebb piaci szereplő számai alapján). A vezetékes műsorszolgáltatások piacán a Magyar Telekom 19,7 százalékos részesedésével a UPC után a második, míg a vezeték nélküli szolgáltatásoknál 29 százalékával a DIGI után szintén a második volt. A társaság a platformfüggetlen mezőnyben januárban 22,6 százalékos piaci részaránnyal a harmadik legnagyobb piaci szereplő volt, minimálisan lemaradva a DIGI-től.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról