Szerző: Gálffy Csaba

2012. március 6. 15:36

Nehéz lehet eladni a vállalatoknak a Windows 8-at

Továbbra is sötétben tapogatóznak a Windows 8-at vállalati környezetben használni kívánó szervezetek, bár a Microsoft egyes apró részletekről már hajlamos tárgyalni. A CeBIT-re ígért kitálalás azonban elmaradt.

A Windows 8 Consumer Preview bemutatóján a Microsoft illetékesei a végfelhasználó igényeire fókuszáltak, és azt ígérték, hogy az új Windows vállalati szempontból érdekes új képességeit a CeBIT nyitóelőadásán mutatják be. A mai prezentáción azonban Kevin Turner, a Microsoft operatív igazgatója semmi újat nem tudott mondani a hallgatóságnak, így az egyre égetőbbé váló kérdések megválaszolatlanul maradtak.

"Első az érintés"

A hannoveri kiállítás egyik nyitóelőadását a Microsoft illetékesei tartották, Kevin Turner rövid bemutatkozó után átadta a szót Erwin Vissernek, a Microsoft egyik középvezetőjének. Az előadás központi eleme az új Metro felület volt, a "touch first", vagyis "első az érintés" kifejezés pedig többször elhangzott a bemutatón. Ez legalábbis aggodalomra adhat okot az operációs rendszer vállalati szintű felhasználását tervező szervezetek számára - a Microsoft ugyanis szemmel láthatóan eltökélt abban, hogy az érintésalapú számítástechnika élére álljon.

Nagyobb problémát jelent azonban, hogy a Microsoft továbbra is adós az olyan felhasználási forgatókönyvekkel, ahol az érintés valóban drasztikusan növeli a felhasználó produktivitását. Az ilyen irányú kérdéseket a Microsoft bemutatója is megkerülte, csupán a tabletet használó értékesítő példája jutott az előadók eszébe. Könnyedén belátható, hogy a Windowst használó irodai dolgozók tízmillióira ez a példa nem igazán illik, irodai környezetben belátható időn belül semmi nem szorítja ki a billentyűzet-egér párost.

Hordozható Windows

A bemutató vállalati szempontból legérdekesebb eleme a Windows To Go bemutatása volt, a Microsoft nem mulasztotta el megemlíteni, hogy az USB-re telepített és teljes egészében onnan futó operációs rendszer központilag menedzselhető, biztonságos, a gazdagéptől tökéletesen izolált módon képes futni. Egyetlen probléma, hogy ezt a megoldást a szoftvercég már szeptemberben demózta, mi több, a Build konferencia résztvevőinek is ilyen USB-kulcsokat adott ajándékba a vállalat.

Annyit már most is lehet tudni, hogy a Windows 8 x86-on futó változatai teljeskörű támogatást nyújtanak a központosított vállalati infrastruktúrákhoz, így a rendszer vállalati bevezetése ilyen szempontból nem jelent majd visszalépést. A Microsoft sietett is leszögezni, hogy a Windows 8 és Windows 7 gépek tökéletesen tudnak majd egymás mellett élni a vállalati hálózatokon, azonos kiszolgáló infrastruktúrát használva.

Ahogy arról beszámoltunk, hatalmas csalódás, hogy a Windows on ARM változat nem fogja majd támogatni a központi infrastruktúrát. A WOA-t futtató tableteket a Microsoft menedzsment nélküli környezetbe ajánlja, az ilyen eszközök biztosan nem tudnak belépni majd az Active Directoryba, és kétséges, hogy System Centeren keresztül menedzselhetőek lesznek-e majd. Ez óriási kihagyott lehetőségnek tűnik a Microsoft részéről, a hosszú üzemidővel rendelkező ARM-os tabletek nagy előnye lett volna az iPaddel és az androidos armadával szemben a vállalati használhatóság.

Megkerülhető bolt

Jó hír, hogy a Microsoft elkezdte feltölteni a TechNet Managing Windows 8 szegmensét tartalommal, az első szócikk a Windows Store-ral kapcsolatos legfontosabb kérdésekre ad választ. A legfontosabb új elem, hogy a hivatalos bolt megkerülésével is telepíthetőek Metro interfészt használható üzleti alkalmazások - ez a képesség nem része a konzumer kiadásoknak. Az üzleti alkalmazások sem telepíthetőek azonban digitális aláírás nélkül, a tanúsítványt a megbízható root tanúsítványhoz kell kötni. A Microsoft azt ajánlja, hogy az üzemeltető a Windows Store-hoz hasonló műszaki tanúsítási eljárást alkalmazzon az alkalmazásokon.

Az üzemeltetők le is tilthatják a Windows Store használatát a felhasználói csoportoknak vagy egyes eszközöknek, de megszabhatják a telepíthető alkalmazások listáját is. Az üzemeltetők nem tudnak beleszólni a Store-ból származó alkalmazások frissítéseibe, azt a Windows Store végzi a felhasználói interakció után, kívülről csupán az automatikus letöltés kérhető, a telepítést a felhasználó kezdeményezi.

Még mindig túl korán?

A kapacitív érintőkijelzőkkel szerelt okostelefonok forradalma több mint öt éve indult el, a hullám pedig azóta a tabletek szegmensét is megreformálta. Logikus lépés tehát, hogy az érintésen alapuló új paradigmát a Microsoft a PC-k szegmensébe is elhozza, bevallottan ennek eszköze lesz a Windows 8. A paradigmaváltás azonban rendkívül érzékenyen érinti a vállalati felhasználókat, akik a hagyományos felületek megőrzését és továbbvitelét várják az új rendszertől. E szervezetek (a felhasználók elsöprő többségéhez hasonlóan) ragaszkodnak az ablakos operációs rendszerhez.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A Microsoft minden bizonnyal e felhasználók kedvéért tartotta meg a Windows 8-ban a Desktop felületet, amely gyakorlatilag mindenben megegyezik a Windows 7 hasonló felületével, tapasztalataink szerint a változások egy hetes intenzív használat során könnyedén megszokhatóak. A Desktop felületen azonban erősen érződik a fejlesztés hiánya - míg a Windows Server 8 az Aero helyett új, modernizált kinézetű felületet kapott, a Windows 8-ban maradt az Aero és az üveghatású díszítés. A szoftvercég üzenete nem is lehetne egyértelműbb: a Desktop megmaradt a visszafelé kompatibilitás jegyében, a valódi innovációt azonban a jövőben a Metro felületen érdemes keresni.

Ezt a hozzáállást erősíti az is, hogy (meg nem erősített információk szerint) a Start Screen kikapcsolhatatlan része lesz az operációs rendszernek, a Windows 8-ba nem lehet majd visszahozni a korábban megszokott hagyományos Start Menüt. A béta állapotú szoftverre (természetesen) már azonnal elkészültek az első külső szoftveres módosítások, így például a Start Menüt visszaállító kis alkalmazás is - a beállítás azonban valószínűleg csoportházirend szintjén nem lesz beállítható.

Nincs nagy dobás?

A vállalati felhasználók számára egyetlen kritikus kérdés lesz a Windows 8 bevezetése kapcsán: hordoz-e bármilyen valódi értéket a piacon elérhető másik alternatívával, a megszokottabb Windows 7-tel szemben? A Microsoft jelenleg sztárolt operációs rendszere hatalmas piaci siker, mind a végfelhasználók, mind a vállalatok boldogan váltanak rá, sok helyütt még mindig csak most fontolgatják a kétségbeejtően elavult Windows XP lecserélését. E szervezeteket rendkívül nehéz lesz meggyőznie a Microsoftnak, hogy szoftveres befektetéseiket a Windows 8 élettartama alatt újítsák meg, és az egyelőre rendkívül megosztó új rendszerre váltsanak.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról