Szerző: Dojcsák Dániel

2012. március 1. 13:31

Élesedett az univerzális Google adatkezelési szabályzat

A Google múlt hónapban jelentette be, hogy megújítja adatkezelési szabályzatait és az eddigi atomizálódott szövegdzsungel helyett egy egységes dokumentum vonatkozik majd a legtöbb termékre. A már hirdetett újítás március 1-én, azaz ma lépett hatályba.

A Google hivatalos blogbejegyzésében adta hírül, hogy érvénybe léptek a módosítások, mától kezdve a legtöbb Google-termék esetében közös adatkezelési elvek és szabályzatok élnek. Ezzel együtt a Google emlékeztet, hogy ez érdemben nem befolyásolja a felhasználói élményt, illetve a felületeket, minden ugyanúgy működik tovább.

A közös szabályozás eredménye inkább a későbbiekben lesz érezhető, ugyanis a Google ezzel eszközt adott saját maga kezébe arra, hogy a jövőbeni fejlesztések sokkal inkább kiaknázhassák a széles platformban rejlő lehetőségeket és az eddig különálló szolgáltatások és az azokban kezelt adatok együtt hozzanak jobb eredményeket. Ezek az eredmények elsősorban a még relevánsabb hirdetések felé mutatnak, de bizonyára egyes felhasználói funkciók is erősödhetnek. Jó példa lehet a kereső "személyes találatok" megoldása, ami már most használja a Google+ profilból kinyert információt arra, hogy a keresési találatok közt megjelenjenek az ismerősök által fogyasztott, ismert, megosztott és feltöltött tartalmak.

Történelmi átalakítás

A Google történetében ez minden idők legnagyobb szabályozási változtatása, így ennek támogatására egy szintén soha nem látott intenzitású oktatókampányt is indított a Google. Egyrészt minden felhasználó minden fiókjában és minden Google-szolgáltatásában találkozott a felhívásokkal, ismertetőkkel és bemutatókkal, emellett pedig videók, írásos anyagok és egyéb tájékoztatók is záporoztak az elmúlt hónapban.

A legfontosabb üzenet, hogy az adatkezelési szabályzat egyszerűbb lett és az eddigi 60 különálló szöveg egy dokumentummá olvadt össze. A Google szerint a jövőben nem lesz szükség külön magánkutatásokra, ha ki akarja valaki deríteni, hogy mi történhet az adataival, elegendő lesz egyetlen forrást megismernie. A cég igyekezett a szöveg nyelvezetét egyszerűvé és átlagemberek számára is érthetővé tenni, amiből kiderül, hogy a cég milyen adatokat gyűjt a bejelentkezett felhasználókról, hogyan tárolja és kezeli őket, illetve milyen eredmények jöhetnek ki a kombinációkból.

Ki itt belépsz...

Ha valaki be van lépve a Google-fiókjába, mától számíthat arra, hogy a több tucatnyi szolgáltatás szépen együttműködik majd. Például, ha valaki Google Docs-ban dolgozik, és a dokumentumot meg akarja osztani Gmailben, akkor elvárja, hogy az illető címe azonnal ott legyen a felületen. Ez a lehetőség eddig is élt, ugyanis a Gmail és a Docs szabályzatai ezt megengedték, ehhez hasonló kombináció viszont mondjuk a YouTube és a kereső közt nem létezett eddig.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A mostani változtatásoknak köszönhetően viszont ha valaki sokat keres rá mondjuk az Agárdi Pálinkafőzde kifejezésre, akkor a YouTube-on is valószínűbb, hogy a kisüsti lepárlással kapcsolatos videók kerülnek be az ajánlások közé, illetve a hirdetési felületeken is megjelenhetnek a pálinkafesztiválok vagy a szaküzletek reklámjai. Fontos megjegyezni, hogy a Google ezekkel az új szabályzatokkal együtt sem gyűjt több adatot a felhasználókról mint eddig, ugyanazokat az adatokat regisztrálja és elemzi, a különbség mindössze annyi, hogy ezek hol hasznosulnak.

Az ígéret szerint pedig a személyes adatok továbbra is biztonságban vannak, illetve továbbra is él az inkognitó lehetősége, de a Dashboardon keresztül is ugyanúgy kezelhetőek, áttekinthetőek, törölhetőek az adatok, ahogy eddig. Ha valaki több fiókot használ, akkor elvileg a fiókok közt nincs információáramlás, a Google nem kombinálja ezeket, minden fiók külön profilt épít, így lehet valakinek egy magán és egy munkahelyi profilja, ha konzisztensen kezeli fiókjait.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról