Szerző: Gálffy Csaba

2012. február 29. 14:22

Hajnal óta áll a Windows Azure

Magyarországi idő szerint éjfél után leállt a Microsoft Azure felső kapacitásának jelentős része. Egyes alkalmazások továbbra is elérhetőek, több azonban nem. A rendszer kezelőfelülete teljesen elérhetetlenné vált. A Microsoft dolgozik a probléma megoldásán.

Hibás tanúsítvány miatt állt le a Microsoft Windows Azure platformszolgáltatás jelentős része, a kimaradás kiterjedéséről egyelőre nincs információ. Meg nem erősített információk szerint az Azure világszerte leállt, a probléma láthatóan az összes adatközpontot egyszerre érintette. Annak ellenére, hogy a Microsoft már a reggeli órákban ígérte a javítást, a rendszer továbbra is áll.

A Microsoft szerint a hibát éjjel 2:45 perckor észlelték, azóta (több mint 11 órája) dolgoznak annak elhárításán. A közzétett értesítések szerint az első problémákat a szolgáltatás menedzsmentfelülete produkálta, a tárolókkal, illetve a futó alkalmazásokkal nem volt gond. A reggel 5 órakor publikált értesítés szerint a hibát sikerült azonosítani, egy hibás tanúsítvány okozott fennakadást a rendszerben. Az első gyorsjavítás hét órára készült el, erre az időpontra már a szolgáltatások egy része problémákkal szembesült. A javítás tesztelése reggel 10 óráig tartott, 10:30-tól pedig fokozatosan elkezdték azt telepíteni, ezzel párhuzamosan pedig a rendszerek visszaállítását ígérte a Microsoft.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Az információk szerint egy hibás tanúsítvány a Service Management funkciót ütötte ki, az pedig magával ragadta a rendszer többi elemét is. Ez hibás szoftvertervezés eredménye, a moduloknak ugyanis működniük kellene a másik hibája esetén is. Rendkívül negatív képet mutat a szolgáltatásról a világméretű érintettség is, a hibának ugyanis a földrajzilag elkülönülő adatközpontokat is elért - ennek nem szabadna normális körülmények között bekövetkeznie.

A cikk írásakor a www azure.com és a windowsazure.com is állt, a windows.azure.com-on található menedzsmentfelület pedig továbbra sem érhető el. A probléma annyira súlyos, hogy az értesítési felület is leállt időközben, így a rendszer állapota sem követhető nyomon.

Az Azure korábban 2009-ben állt le ilyen hosszú időre, akkor 22 órán keresztül volt elérhetetlen a szolgáltatás. Jelentős különbség azonban, hogy akkor az Azure tesztfázisban üzemelt, jelenleg azonban már éles szolgáltatások futnak a felhős platformon.

Olvasónk szerint jelenleg ennyi látszik a leállásból:

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról