Szerző: Folyó Gergely

2012. január 27. 15:37

Az ünnepi szezon sem mentette meg a Nintendót

Hiába adott ki jó játékokat, hiába bízott a karácsonyi szezonban a Nintendo, a csoda elmaradt, a pénzügyi év első hat hónapját nem tudta ellensúlyozni az ünnep. A japán cég most nagyobb veszteséggel számol, mint korábban, új generációs konzoljára, a Wii U-ra karácsonyig kell várni.

Egyre inkább szorul a hurok a Nintendo nyaka körül, nemcsak a veszteséges pénzügyi év aggasztó, még az árbevétel is folyamatosan zuhan: az áprilistól decemberig tartó kilenc hónap folyamán 556,1 milliárd jen folyt be az eladásokból, ami 31 százalékos csökkenést jelent éves szinten, miközben a vállalat forgalma már tavaly is harmadával esett vissza. 2010-ben a 49,6 milliárd jenes nettó profit még biztató volt, azonban idén a karácsonyi szezon előnyei ellenére is mínuszba fordult a mérleg, a vállalat 48,4 milliárd jen nettó veszteséggel zárta az elmúlt kilenc hónapot.

Meglett az ára az árcsökkentésnek

Az árbevétel zuhanásának több oka van, a Wii és a DS már nem teljesít olyan jól mint tavaly, és ahogy az közismert, a 3DS-nek is adódtak nehézségei. Utóbbi esetében azonnali beavatkozásra volt szükség, a Nintendo drasztikusan csökkentette a konzol árát, és veszteségesen kezdte azt árulni, de az év folyamán faragott a Wii árcéduláján is az eladások élénkítése érdekében. A japán vállalatot érzékenyen érintette a viszonylag erős jen is, a Nintendo forgalmának közel 80 százaléka ugyanis külföldről származik, költségei azonban otthon keletkeznek.

A kilenc hónap folyamán 11,43 millió 3DS-en adott túl a vállalat, ezzel a szemüveg nélküli térbeli megjelenítést kínáló konzolból több mint 15 millió darab kelt el a megjelenése óta. A Nintendo szerint eddig egyetlen konzolja sem fogyott ilyen gyorsan, persze nem szabad elfelejteni, hogy ez milyen áron következett be. A 3DS-játékokból 28,04 millió példány talált gazdára, ezen a téren főleg az első fél év volt lassú, az ünnepi szezonban már olyan címek jelentek meg, mint az önmagában is milliós eladást felmutató Super Mario 3D Land vagy a Mario Kart 7.

A Nintendo DS már kiöregedett, ennek ellenére még mindig el tudtak sózni belőle 4,64 millió darabot és hozzá 51,2 millió játékot. Az elmúlt hónapokban a konzol eladásai mérföldkőhöz érkeztek: a DS különféle kiadásaiból több mint 150 millió példányt értékesítettek, így a PlayStation 2 után ez a legsikeresebb játékgép a világon. A Wii-ből 8,96 millió darabot vittek haza a vásárlók, az eladott játékok száma 89,06 millió példányra rúgott - a Nintendo szerint az év végén megjelent The Legend of Zelda: Skyward Sword nagyon népszerű volt, különösen az Egyesült Államokban.

Karácsonykor jön a Wii U

A pénzügyi helyzetjelenés utáni konferenciahíváson a Nintendo elnöke, Satoru Iwata elmondta, hogy a karácsonyi szezonban kerül boltokba a cég ú jgenerációs konzolja, a Wii U. Pontosabb információk a következő hónapokban várhatók, az viszont már biztos, hogy az év végéig az összes fontosabb piacra, így Amerikába, Európába, Japánba és Ausztráliába is jut a játékgépből.

A Wii U-ról a tavalyi bejelentése óta alig hallottunk valamit, úgy hírlik, az elmúlt hónapokban jelentősen fejlődött a konzol, aminek a nyers számítási és grafikus teljesítménye az Xbox 360 hardverének kétszerese lehet. A legutóbbi pletykák szerint a Nintendo ejteni fogja a Wii U elnevezést, miután az túlzottan emlékeztet a Wii-re: ez az ötlet a 3DS-nél ütött vissza, ahol a felhasználókkal nehezen tudták megértetni a marketingesek, hogy teljesen új konzolról, és nem a DS átalakított változatáról van szó.

Szintén a konferenciahíváson derült ki, hogy a Nintendo a PlayStation Networkhöz és az Xbox Live-hoz hasonló szolgáltatást indít majd Nintendo Network néven. A rendszer a jelenleg használt Nintendo Wi-Fi Connection helyére lép, a 3DS-t és a Wii U egyaránt támogatni fogja. A szolgáltatás nemcsak játékos platformként működik majd, a felhasználók játékokat és letölthető kiegészítőket vásárolhatnak rajta keresztül, és ha a pletykák beigazolódnak, nemjátékos alkalmazások is elérhetők lesznek egy elkülönített alkalmazásboltban.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Nintendo Networkön a tervek szerint megtalálható lesz a riválisoknál már működő egyéni fiókrendszer, és ami még érdekesebb, a hálózat és a Wii U kontrollere NFC-kompatibilis lesz: a Nintendo szerint a speciális akciófigurák és vagy a speciális kártyák használatával így exkluzív tartalmakhoz férhetünk hozzá, sőt az NFC-képes bankkártyánkkal a szolgáltatáson keresztül történő fizetést is leegyszerűsíthetjük.

A Nintendo idén sokadszorra változtatott az év végi várakozásain, a korábbi 790 milliárd jen helyett 660 milliárd jenes árbevételt vár a márciussal véget érő pénzügyi évre, míg a nettó veszteséget a korábban becsült 20 milliárd jen helyett 65 milliárd jenre taksálja. A Wii-ből 12 millió helyett már csak 10 millió darabot szeretne eladni, és a 3DS-re vonatkozó 16 milliós várakozását is 14 millió példányra csökkentette.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról