Szerző: Gálffy Csaba

2011. december 29. 10:03

Saját tulajdonosait károsítja meg az Apple?

Termonukleáris háborút ígért az androidos gyártók ellen Steve Jobs, a befektetők azonban elégedetlenek a megközelítéssel. Differenciáció vagy licencmegállapodás?

Steve Jobs személyes döntése alapján indult széleskörű szabadalmi háború az androidos gyártók ellen. Egyes befektetők szerint azonban a 18 hónapos stratégia módosításra szorul, a kitiltósdi nem vezet eredményre, miközben a vállalat fontos licencdíjaktól esik el. A jogi csaták tovább húzódnak, miközben a versenytársak folyamatosan leltározzák fel saját, több tízezer szabadalomra rúgó felhalmozott kincsestárukat, válaszfegyverek után kutatva.

Megkerülhető?

Lassan itt lenne az ideje a kapcsolatok normalizálásának - állítja Kevin Rivette, a 3LP Advisors szellemi tulajdonnal foglalkozó tanácsadó cég egyik vezetője a Bloombergnek. Rivette szerint az Apple nem nyerhet ebben a csatában, az elszalasztott licencelési lehetőségek azonban százmillió dollárokban mérhetőek. A szakértő szerint még a győztes, kitiltással záruló pereknek sincs érdemi befolyásuk a piaci állapotokra, az androidos gyártók ugyanis szoftveres módosítással megkerülhetik az ítéletet és tovább forgalmazhatják termékeiket. "Olyan, mintha gátat építenének. A szabadalmakat arra használni, hogy kitiltsák a versenytársakat ahhoz fogható, mintha kövekkel akarnák elzárni egy patak medrét. A víz folyása ettől nem áll meg, hanem felduzzad és új utat keres" - mondja Rivette.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A szakértő és egyes befektetők szerint a stratégia bukását jelenti, hogy még a győztes perek nyomán sem sikerült a versenytársak eszközeit hosszabb időre eltüntetni a piacról. A HTC ellen legutóbb megnyert per után a tajvaniak kaján mosollyal jelentették be, hogy a szabadalomsértőnek talált funkciókat kiveszik a telefonjaikból, amíg nem találnak legális implementációt. Ez azt jelenti, hogy a készülékek forgalmazása egy pillanatra sem fog megállni, ellenben a technológia licencelésének lehetősége elveszett. A helyzet még rosszabb az elvesztett perek esetében, amikor a bírósági döntés értelmében a szabadalmak értéke gyakorlatilag lenullázódik - annak ellenére, hogy valószínűleg a gyártók fizettek volna a licencelésért.

Még sincs igazuk?

A befektetők érvelésével ellentétben azonban a licenceléssel számos probléma is van. Egyrészt a versenytársaktól ilyen formában kicsikarható összeg minimális (maximum néhány dollár készülékenként), másrészt eltünteti az Apple márkához kapcsolódó prémium imázst - amely a vállalat messze legjövedelmezőbb "terméke". Az iPhone-ok átlagos eladási ára messze magasabb, mint az androidos gyártóké, mi több, a cupertinói cég mobilos üzletága halmozza fel a teljes iparágban keletkező profit mintegy kétharmadát.

Steve Jobs stratégiája szerint a házon belül fejlesztett és az iPhone-ban bemutatkozott megoldások összessége adja az iOS platform egyediségét - a kétujjas vezérléstől a "rugós" görgetésig, az automatikusan kiemelt telefonszámoktól a gyors felhasználói felületig. Amíg ezt a felhasználói élményt más gyártók készülékei nem tudják garantálni, az Apple eladásai és profitja biztonságban lesznek. A megoldások licencelése esetén azonban könnyedén iPhone-ekvivalens termékek hozhatóak létre, amelyeken darabonként néhány száz dollár helyett csupán néhány dollárt keres az Apple.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról