Szerző: Bodnár Ádám

2011. december 13. 16:07

Flash-technológiával erősíthet az Apple

A Reuters értesülései szerint az Apple megvásárolja a flash tárolási technológiát fejlesztő izraeli Anobit vállalatot - a vételárat 400 és 500 millió dollár közé lőtték be a hírügynökség forrásai.

Az izraeli Calcalist gazdasági napilapra hivatkozó Reuters szerint az Apple előrehaladott tárgyalásokat folytat a flash memória technológiát fejlesztő helyi Anobit felvásárlásáról - a vételár 500 millió dollár körül lehet.

A 2006-ban alakult és működését azóta kockázatitőke-befektetésekből finanszírozó Anobit fejlesztésével sokkal több sajtolható ki a NAND flash chipekből, mint amit eddig megszoktunk. Amint az ismert, a flash memóriacellák csak korlátozott számú újraírási ciklust bírnak ki, ezt követően a tartalmuk csak kiolvasható, de már nem módosítható. Mivel az MLC chipek cellánként több bitet tárolnak, hamarabb elfáradnak mint az SLC szervezésű NAND flash lapkák. Az Anobit azt állítja, hogy saját jelfeldolgozó processzorával a 3 bites TLC (triple level cell) szervezésű chipekkel is SLC-osztályú tartósságot képes elérni, vagyis ötvözni tudja a cellánként több bitet tároló lapkák alacsony bitköltségét a drágább verzió tartósságával, strapabírásával.

A vállalat mindössze utal rá, hogy ez az egyedi jelfeldolgozás valamiféle fejlett ECC-algoritmust takarhat, ami az elektronikus jelek tisztább, megbízhatóbb kiolvasását eredményezi. Az Anobit oldalán a problémát bemutató cikkben mindössze annyit találni, hogy a jövőben egyre nagyobb szükség mutatkozik fejlett ECC algoritmusok iránt, hogy ezzel kompenzálni lehessen a miniatürizációval romló anyagfáradási jellemzőket. A NAND memóriára fejlesztett jelfeldolgozó technológia ráadásul gyorsabb működést is megenged, amit feltehetően a tisztább jelkiolvasással ér el az Anobit.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A végeredmény: nem kell egy vagy néhány, a specifikáció szerint már elfáradt cella miatt kivonni egy teljes memórialapot a használatból, fejlett hibajavító algoritmussal továbbra is ki lehet nyerni az adatokat, így meg lehet hosszabbítani a flash memóriachip hasznos élettartamát. Egy 20 nanométeres osztályú technológiával előállított MLC memóriacella nagyságrendileg 3 ezer újraírási ciklust visel el, az Anobit egyedi jelfeldolgozó technológiájával ezt akár egy nagyságrenddel meg lehet növelni, így a chipek alkalmasak lehetnek akár vállalati osztályú SSD-k építésére is, egy tabletben vagy okostelefonban pedig akár több tíz évig működhetnek fáradás nélkül.

Az Anobit ügyfelei a világ legnagyobb flashmemória-gyártó vállalatai, a Samsung, a Toshiba, a Hynix  és a Micron. A cég kínálatában Genesis márkanév alatt vállalati felhasználásra szánt saját SSD-k, valamint mobil eszközökbe, okostelefonokba és tabletekbe szánt flashvezérlő chipek találhatók. Az Apple a világ egyik legnagyobb flashmemória-vásárlója és felhasználója - az iPodok, iPhone-ok, iPadek és az SSD-t tartalmazó Mac PC-k hatalmas mennyiségű NAND chipet igényelnek - a Calcalist szerint az Apple jelenleg is használja az Anobit technológiáját az iPhone-ban és az iPadben..

Amennyiben az ügylet létrejön, az Apple történetének legnagyobb értékű felvásárlása lesz.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról