Szerző: Koi Tamás

2011. november 22. 08:18

A 20-as, 30-as és 70-es után jöhetnek az 50-es mobilszámok

Gyakorlatilag biztosra vehető, hogy rövidesen meg kell barátkozzunk egy új mobil előhívószám alkalmazásával, a küszöbön álló frekvenciaaukció, illetve a virtuális mobilszolgáltatók megjelenése miatt bővülhet a mostani triumvirátus.

A 20-as, 30-as és a 70-es mobilszámok után belátható időn belül feltűnhetnek az első olyan mobil hívószámok Magyarországon, melyek az 50-es előhívót, szakmai nevén SHS-t, vagyis szolgáltatás- és hálózatkijelölő számot használják. Az új számmezőt mindenképpen kiosztja az ebben illetékes Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), a kérdés már csak az, hogy ki lesz a jogosult.

A hazai mobilpiac jövőre mindenképpen új szereplővel, vagy szereplőkkel bővül: a Vodafone Magyarország szeptemberben jelentette be, hogy a Tesco Globál Áruházak Zrt.-vel közös céget alapítva virtuális mobilszolgáltatást indít a jövő év első felében. Ez a szolgáltató lesz az első igazi virtuális mobilszolgáltató hazánkban, mely saját ügyféladminisztrációt és autentikációt végez, valamint önálló jogi személyként szerződik. A piacbővítésre további lehetőséget ad, hogy az NMHH hosszú felkészülési szakaszt követően augusztusban közölte, frekvenciaaukción hirdeti meg a 900 MHz-es E-GSM sáv szabad blokkjait, mellyel elvben lehetővé válik, hogy a piac új, a már meglévő szolgáltatóktól teljesen független, saját infrastruktúrával rendelkező szolgáltatóval bővüljön.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az NMHH elnökének 2/2011. (IX.26.) rendelete alapján mobiltelefon szolgáltatáshoz a 20-as, 30-as, 31-es, 50-es, 60-as és 70-es számmezőket lehet használni Magyarországon, ebből a Telenor, a Magyar Telekom és a Vodafone hármat leköt magának. A hatóság rendelete értelmében az 50-es számmező mellett szóba jöhet az egykor 450 MHz-es mobil rádiótelefon szolgáltatásnál felhasznált 60-as SHS igénybe vétele is.

A rendelet szövegezése szerint az 50-es és a 60-as szolgáltatás- vagy hálózatkijelölőszámok számozási tartományában előfizetői számmezők olyan, a hatóság által ezen rendelet hatálybalépését követően mobil rádiótelefon-szolgáltatás nyújtására bejegyzett szolgáltatók kérelmére köthetők le és jelölhetők ki, amelyek jogerős frekvenciahasználati engedéllyel rendelkeznek. Az NMHH a frekvenciahasználati engedéllyel rendelkező mobil rádiótelefon-szolgáltatók részére a hálózatukhoz eredetileg hozzárendelt SHS-hez tartozó előfizetői számmezőket köti le és jelöli ki. Amennyiben az adott számozási tartományban nincs kijelölhető számmező, a szolgáltató részére a 31-es SHS számozási tartományból jelölhető ki számmező.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról