Szerző: Koi Tamás

2011. október 26. 16:39

Ezt adja 2011-ben a Nokia a világnak

Ma reggel Londonban kezdetét vette minden idők legfontosabb Nokia Worldje, ahol a finn gyártó vázolta a jövőképét, illetve bemutatott néhány új okostelefont, illetve okostelefonnak látszó hagyományos készüléket.

Nem túlzás azt állítani, hogy a Nokia számára sorsdöntő év az idei, és valószínűleg ugyanez áll majd a következő esztendőre is: ez idő alatt eldől, hogy az egykor a piacnak diktáló finn óriás képes-e újra lendületet venni, és megmutatni a világnak, hogy képes a megújulásra. A Nokia World 2011 "new now" szlogenje mögé bújtatott filozófia szerint igen, a rendezvényen bemutatott termékvonalakban kétségtelenül ott a lehetőség arra, hogy kirángassák a Nokiát a kátyúból. A helyszínen megnéztük az új készülékek bemutatkozását.

Nehéz kezdet

Hetek, sőt hónapok óta nyílt titok volt, hogy a Nokia a 2011-es Nokia World alkalmával lebbenti fel a fátylat első a windowsos okostelefonojairól, Stephen Elop, a cég elnök-vezérigazgatója azonban mintegy jelzésértékűen - egyszersmind jó dramaturgiai érzékéről téve tanúbizonyságot - mégsem az igazán nagy durranásnak számító leleplezéssel indított.

A cégvezető elsőként az Asha márkanevű, S40-es készülékeket mutatta be, melyeket kifejezetten a fejlődő piacra pozicionál a cég, és bár a legtöbb keményvonalas felhasználó valószínűleg húzná a száját, az Asha család tagjaival valójában csaknem minden olyan funkciót el lehet érni, mint a jóval drágább okostelefonokkal.


Asha 300 és az Angry Birds: olcsó játék

Mindezt mi mással lehetne a leghatásosabban demonstrálni, mint a Rovio által fejlesztett, igazi mobilos sikertörténetnek számító Angry Birdssel, mely teljesen élvezhető játékélményt nyújtott az érintőkijelzős Asha 300 és 303-as típusokon. A két S40-s készülék közt a kijelző méretében és a billentyűzet kialakításában van egyedül eltérés, de még a kisebbik, 2,4 hüvelykes kijelzővel szerelt Asha 300-zal is jól eljátszottunk a bemutatón.


Asha 303: ugyanaz QWERTY-ben

A telefonok egyébként a külső felépítést és az anyaghasználatot tekintve az árkategóriának megfelelő szintet hozzák, vagyis sehol semmi fém, vagy más fényűzés, zömében fényes műanyag burkolatot találni mindenhol, megszámlálhatatlan színkombinációban.


Asha 200 és 201: találd meg a különbségeket!

Az Asha sorozat másik két tagja trükkös, valójában egyetlen ponton különbözik egymástól az Asha 200 és a 201: előbbibe két SIM-et lehet is bele lehet pakolni, utóbbiba csak egyet - feltételezhetően ez lesz az a modell, amit a szolgáltatók forgalmazni fognak. A SIM-ek egyébként működés közben is cserélgethetők a kétkártyás megoldásnál, ami kétségtelenül nem egyedüli, mindenesetre újszerű megoldás a finn gyártótól.

Ami a páros felépítését illeti, mindkét modell QWERTY-s készülék, ugyanakkora, 2.4 hüvelykes panellel - mivel ez nem érintőpanel, itt már nem az Angry Birds a hívószó, a telefonokra gyárilag telepített szoftverek láthatóan elsősorban a kapcsolattartásra, a közösségi élménymegosztásra helyezik a hangsúlyt. A négyféle S40-es featurephone kapcsán talán azt érdemes leginkább kiemelni, hogy ezek a készülékek - a fogalommeghatározástól függően - éppúgy okostelefonnak minősülhetnek, mint a legdrágább mobilok. Az Asha család tagjaival szinte minden funkció (üzenetküldés, zenehallgatás, játék, letölthető alkalmazások, közösségi appok stb.) elérhetők, melyek egy okostelefont valójában okostelefonná tesznek. Csak minden olcsóbban és egyszerűbben (beleértve az appokat és a hardvert magát) van megvalósítva, mint a nagyoknál.

Az Asha-sorozat tagjai minden bizonnyal nagy sikerre számíthatnak majd a fejlődő országok piacain, így elsősorban Indiában, ahol a Nokia tradicionálisan jó pozíciókkal rendelkezik, vagy éppen a világ legnagyobb mobilpiacán, Kínában. Az olcsó készülékeknél jóval nagyobb profit realizálható ugyanakkor a felsőkategóriás okostelefonok eladásából, ezekből kettőt mutatott be a Nokia Worldön a gyártó.

Az igazi Windows Phone

Cseppet sem meglepő módon a rendezvényen debütált a Nokia két első windowsos készüléke, a Luma 710 és a Lumia 800, melyeket szintén ki lehetett próbálni Stephen Elop nyitóelőadása után. A két újdonságról az elmúlt napokban gyakorlatilag minden információ kiszivárgott, így a Nokia vezére valójában semmit nem tudott már hozzátenni a korábban elhangzottakhoz.

A csúcsok csúcsának számító Lumia 800 (Elop szerint az első "igazi" Windows Phone mobil) igazából annak ellenére, hogy egy remek telefon, fájóan kevés újdonságot tud felmutatni azok számára, akik látták már a meegós N9-et, vagy láttak windowsos okostelefonokat. Az alacsonyabb árszegmensbe szánt Lumia 710 pedig a hetekben bemutatott symbianes Nokia 603-mal mutat kísérteties hasonlóságot - legalábbis amit a külsőt illeti.


Lumia 800: valahonnan ismerős

Visszatérve a Lumia 800-ra, a Nokia új - és tulajdonképpen egyetlen - windowsos nagyágyúja éppúgy az ipari formatervezés csúcsa, mint az N9, bár a meegós testvér külsőleg valamivel letisztultabb képet mutat a windowsos újdonságnál. Így például nincsenek windowsos érintőgombok és dedikált kameragomb, amelyek a Windows Phone kötelező velejárói.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A hardver tehát bár gyakorlatilag minden szempontból kimagasló, az igazán nagy újdonságot ezúttal a szoftver jelenti, mely szintén úgy újdonság, hogy valójában nem újdonság. A Microsoft okostelefonos platformjának legújabb verziójával, a Mangóval van dolgunk a Lumiák esetében, csakúgy, mint megannyi Samsung és HTC modellnél - a Nokia számára tehát a platform bevezetése mindössze annyit jelentett, hogy az ázsiaiakhoz hasonlóan beállt a sorba.


Lumia 800: az egyik egyedi vonás

Azaz mégsem, a finneknek ugyanis annyit mindenképpen sikerült elérniük, hogy saját térképmegoldásukat, a turn-by-turn és offlne navigációra képes Nokia Mapset sikerült valahogy ráerőltetni a Microsoftra, így az Európában régiótól függően olykor kifejezetten pocsék eredményt produkáló Bing Maps helyett a mobilos navigációs szoftverek egyik legjobbját kapták meg a Lumia-testvérek.


Lumia 710: olcsó windowsos élvezet

A csúcsmodell kézbe véve, használat közben ugyanazt az érzetet nyújtja tehát, mint az N9, az interfészt tekintve pedig mint szinte mindegyik más windowsos okostelefon. A Lumia 701 kissé lejjebb teszi ezt a lécet, de a szoftverplatformot és a használhatóságot tekintve a két modell közt gyakorlatilag nincs különbség, a kisebbik Lumia olcsóbb látszatot kelt, ezzel párhuzamosan olcsóbb is, de tényleg ez minden.

Idő van!

Bár a Nokia World 2011 még véget sem ért, és az újdonságokat még el sem kezdték forgalmazni, a helyszínen lévő kollégák közt már most komoly vita és találgatás bontakozott ki arról, hogy a ma bemutatott portfólió elég lesz-e a Nokia üdvösségéhez. A magunk részéről hajlamosak vagyunk azt a véleményt osztani, hogy a mai bejelentések bár egyenként önmagukban fontos készülékeket takartak, a prezentációkból és a bemutatókból nem sugárzott az az erő, ami meggyőzné a világot arról, hogy a Nokiának bérelt helye van a legnagyobbak közt.

Nem túl jó jel továbbá, hogy a Microsoft részéről - bár a két cég vezetője korábban hangsúlyozta, nagyon fontos stratégiai együttműködésről van szó - a nyitóelőadáson nem jelent meg senki. Mindez persze nem jelenti azt, hogy Redmond számára nem fontos, mit sikerül a finneknek, valamint az ex-microsoftos Elopnak letenniük az asztalra, de azért egy kiemelt fontosságú stratégiai partnerségtől ennél talán kicsit több reprezentációt várna az ember.

A telefongyártó a Nokia World 2011-en mindenesetre letette az asztalra a kártyáit, de hogy ezek valóban nyerő lapok lesznek-e, az aligha fog kiderülni egyhamar. Mostantól a termékmarketingé a terep, ha ők ugyanolyan jól, vagy még jobban dolgoznak, mint a mérnökök, lehet esélye a Nokiának a felkapaszkodásra. Ha nem, nincs több idő bizonyítani.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról