Szerző: Folyó Gergely

2011. október 19. 14:04

Február végétől kapható Európában a PlayStation Vita

Bő egy évvel a bemutatása után rajtolhat el Európában és az Egyesült Államokban a Sony ú jgenerációs kézikonzolja, a PlayStation Vita, azt viszont még mindig nem tudni pontosan, hogy milyen játékok közül válogathatnak a nyugati vásárlók.

Annak idején a PlayStation 3-nak nem tett jót, hogy a japán és az amerikai premiert az európai közel fél évvel lekéste, ezért a Sony már előre fogadkozott, hogy tanult a hibáiból, és a PlayStation Vita rajtját megpróbálja szorosabban egymáshoz igazítani a kulcsfontosságú régiókban. Ez részben sikerült is, mert ugyan a Vita Japánban már december 17-től kapható lesz, ezúttal a világ többi részén sem kell sokkal többet várni rá: a konzol február végén kerül a boltok polcaira.

A Sony a San Franciscó-i Web 2.0 Summit rendezvényen jelentette be, hogy a PlayStation Vita február 22-én jelenik meg Európában, az Egyesült Államokban, Kanadában és Latin-Amerikában, az ausztráliai premierre pedig egy nappal később, február 23-án kerül sor. A Vitát a világ minden pontján két kivitelben árusítják, az olcsóbb, kizárólag Wi-Fi-adapterrel szerelt típusért 249, a 3G-vevős konzolért 299 eurót fognak kérni az az öreg kontinens üzleteiben.

A korai bejelentés hátránya, hogy a Sony egyelőre nem részletezte konkrétan, milyen játékokkal indít majd a Vita. Japánban 26 cím közül válogathatnak a vásárlók az év végén, azonban az a lista a korábbi szokásoknak megfelelően nem lesz azonos a Nyugatra szánt címekével annak ellenére, hogy akad köztük néhány program, ami itt is azonnal felbukkan majd: a PS3-exkluzív Uncharted-sorozat Golden Abyss című mellékága, az Ultimate Marvel vs. Capcom 3 Vita-változata és a Square Enix Pikmin-klónja, a Lord of Apocalypse például szinte biztosan az európai nyitójátékok között lesz.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Szintén nem tudni egyelőre, hogy Európában kivel és milyen módon szövetkezik majd a Sony a 3G-s szolgáltatások igénybevételéről, és az amerikai felhasználóknak is csak annyit árult el mindössze eddig, hogy az AT&T-vel kötött partneri megállapodást. Japánban ezt is jó előre tisztázta a vállalat: a szigetországban a piacelső NTT Docomo mobilszolgáltatóval állapodott meg a 3G-s adathálózat használatáról, a Vita tulajdonosai 980 jenért 20 órás, 4980 jenért pedig 100 órás feltöltőkártyát vásárolhatnak majd.

A japán előrendelések egyébként biztatóak, több nagy üzlet, köztük a helyi Amazon is arról számolt be, hogy kiürültek az előrendelésekre szánt készletek a konzol mindkét típusából, a Sinobi pedig azt említette meg a kezdeti felhajtás kapcsán, hogy a foglalások elsősorban a 3G-s modellekre szóltak: az első napon az előjegyeztetők 65 százaléka a drágábbik konzolt tetette félre. A Sinobi szerint a vásárlók 82 százaléka memóriakártyát is vett a gépe mellé, ezeknek a 72 százaléka 32 GB-os volt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról