Szerző: Dojcsák Dániel

2011. október 17. 13:51

Jóárasítja az EU az e-könyveket

Az Európai Bizottság most az e-könyv piacot vette célba, a tervek szerint az Európai Unióban egységes és nyílt szabványok vonatkoznának az elektronikus publikációkra, ami érintené a formátumok mellett a vásárlók által fizetendő adókat is.

A fogyasztóknak meg kell adni a lehetőséget, hogy egy megvásárolt könyvet egy másik eszközre is át tudjanak vinni, ha azt szeretnék, vélekedett Neelie Kroes, az Európai Bizottság "digitális menetrendjéért" felelős vezetője Frankfurtban az Európai Könyvkiadók Szövetségével tartott megbeszélésen. Ezzel az EU azt üzeni a kiadóknak és forgalmazóknak, hogy nem zárhatják be az olvasókat saját platformjukba. “Ahogyan az e-kiadói üzlet fejlődik, át kell gondolnunk, hogyan lehet létrehozni interoperabilitást a szereplők között” - mondta Kroes. "Ez azt jelenti például, hogy az emberek bármelyik eszközre kell, hogy tudjanak tartalmat vásárolni bármelyik szolgáltatótól, s az átvihető kell legyen a saját eszközei között, illetve a könyvnek a tulajdonában kell maradnia az eszköz élettartamán túl is”.

Az EU gondolkodása szerint ez a piacra nyitottságot, szabadságot hoz és a fogyasztó számára választási lehetőséget biztosít, emellett előnyt jelent a kisebb piaci szereplőknek is, hogy belépjenek a versenybe. Nyílt szabványok már most is léteznek, technológiailag semmi akadálya nem lenne a megegyezésnek, de ezek terjedése nagyon lassan történik csak meg.

Interoperabilitás, nehéz szó

A felhívás egyértelmű hadüzenet az olyan nagy online kiadóknak és forgalmazóknak, amelyek korlátozzák a tartalmak hordozását. A Google az egyik ilyen célba vett szereplő - az eBookstore-ban történő vásárlások során az olvasók nem vehetik valójában birtokba a könyveket, hanem azok a cloudon belül maradnak, így a felhasználó nem is férhet hozzá a fájlhoz, azt nem tudja átvinni például az Amazon Kindle-re vagy más olvasóra.

Az erőszakos liberalizáció viszont könnyen visszaüthet és még tovább erősödhet a tartalomiparban jól látható szakadék Európa és az Egyesült Államok között. A szolgáltatók számára nyilvánvalóan nem éri meg úgy forgalmazni a könyveket, hogy azok szabadon átvihetőek máshová, hiszen a kapcsolt szolgáltatásokra, hardverértékesítésre, prémium előfizetésekre vagy éppen egyéb kereskedelmi szolgáltatásokra épített üzleti modell nem viseli el, ha annak farvizén eveznek olcsó szereplők, akik extra hozzáadott érték nélkül nyilvánvalóan olcsóbban tudnának akár hardvert, akár e-könyvet értékesíteni.

Ahogyan a filmes-mozis és zenei területen is jól látszik, a tartalomszolgáltatók nem tartják fontosnak  hogy minden piacon jelen legyenek, nem alszanak rosszul a Hulu vezetői attól, ha Európában az emberek még mindig DVD-t vagy kábeltévé előfizetést vásárolnak átalánydíjas videokölcsönző szolgáltatás helyett. A Google gyakorlata is úgy működik, hogy egy adott termékkel, szolgáltatással kapcsolatban akármilyen apró jogi probléma fennáll, akkor annak megszűnéséig a bevezetés nem történik meg vagy adott esetben a szolgáltatás korlátozásra kerül.

Távoltartási végzés

Amennyiben az EU törvényalkotói mechanizmusán átsiklik egy túl kemény, a nagy szolgáltatók érdekeit figyelmen kívül hagyó jogszabály, akkor Európában ezek a szolgáltatások nem fognak elterjedni. A helyi szolgáltatók persze örülhetnek majd, de egyelőre nem úgy látszik, mintha tolonganának a több milliós katalógusokat e-könyvként árulni vágyó európai vagy éppen magyar cégek. A fogyasztók számára vegyes helyzet állhat elő, ugyanis nem lesznek röghöz kötve, de az elérhető választék szegényes lehet.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Egy másik javaslat a tagországok kormányainak idegeit borzolhatja fel, a formátum mellet az e-könyvekkel kapcsolatban a legtöbb vita az árazással kapcsolatos. A legtöbb EU-s tagországban a papírkönyvek kedvezményes ÁFA-kulcs alá tartoznak, sőt, egyes esetekben teljesen adómentesek, míg az elektronikus kiadványok magasabb adókulcs alá esnek - így fordulhat elő, hogy egy könyv nyomtatott és elektronikus verzióján más-más összegű az ÁFA, noha a tartalmuk nyilvánvalóan ugyanaz.

Közös piac kell, közös szabályokkal

Kroes javaslata szerint az országok kormányainak ezen változtatnia kellene, s egy szintre kell hozni a nyomatott könyvek és az e-könyvek adószintjeit. Az EU szerint nem szabad különbséget tenni a technológiák és platformok között, mert az megzavarhatja a piac fejlődését. Sőt, Kroes szerint előbb-utóbb az összes digitális tartalom adójogi kezelését azonos szintre kell hozni. Jelenleg a legtöbb EU-s tagországban kiábrándító konzervativizmus érezhető ezen a területen, de a telekommunikációs cégeket is megregulázó EU-s nagyasszony feltűnése szinte garancia lehet arra, hogy ez változni fog.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról