Szerzők: Dojcsák Dániel, Gálffy Csaba

2011. október 5. 11:00

Nincs iPhone 5, sovány előrelépés az iPhone 4S

Tizenhat hónap után frissítette okostelefonját az Apple. A várakozásokkal ellentétben az új készülék nem iPhone 5, hanem iPhone 4S néven érkezik majd, ami a változások mennyiségét figyelembe véve találó. A külső azonos maradt, csak a szoftver, és a telefon lelkét jelentő processzor platform újult meg.

Tegnap magyar idő szerint este hét órakor az Apple Campusban megkezdődött az a prezentáció, melyen a cég új vezérigazgatója, Tim Cook bejelentette a soron következő, több mint egy éve készülő iPhone-t. Az újdonság alaposan rácáfolt több előzetes pletykára, így például nem iPhone 5 néven jelent meg, hanem az iPhone 4S nevet kapta, valamint egyáltalán nem változott meg külsőre az előző modellhez képest. A tegnapi premierről legalábbis mérsékelt lelkesedéssel számolt be a külföldi szaksajtó, és ezúttal a fanatikusok sem lelkendeztek úgy, mint az iPhone 4, vagy akár az iPhone 3G S bemutatásakor.

Nincs új a nap alatt

Az iPhone 4S megkapta az iPad 2-ben tavasz óta szolgálatot teljesítő A5 kódnevű rendszerlapkát (SoC), amely a gyártó ígérete szerint az elődhöz képest kétszeres általános számítási kapacitással rendelkezik, grafikus teljesítménye pedig hétszer magasabb. Ugyan a processzor órajeléről nem adott ki az Apple információt, az valószínűleg alacsonyabb, mint az iPad 2-ben.

Az iPhone 4S új rádiós egységet is kapott, a termék a Verizonnál korábban már bemutatkozó CDMA-kompatibilis baseband hardvert használja. A Qualcomm által szállított MDM6600 chip gyakorlatilag a világ összes hálózatán képes hang- és adatkapcsolatra és támogatja a HSPA (14,4 Mbps) sebességet is. A lapka használatával nem lesz hardveres különbség a különböző amerikai szolgáltatók felé illetve Európába szállított készülékek között - ez jelentős logisztikai könnyebbséget jelent majd a gyártó számára. Az újdonság antennáját is áttervezték, a telefonban immár két független vevő teljesít szolgálatot, amelyek közül mindig a jobb térerővel rendelkezőt használja a rádió. Az antennák elhelyezésénél a gyártó figyelmet fordított a tavalyi modellnél tapasztalt problémák elkerülésére is, a két egység között több mint 9 centiméter távolság van, így a készüléket végre nem lehet rosszul fogni.

A telefon új kamerát is kapott, az új 8 megapixeles szenzor nagyobb méretű és back-illumination rendszerű, így gyenge fényben sokkal jobb képeket készít, mint a korábbi generációk. A gyorsabb processzor és a jobb szenzor kombinációjaként végre van Full HD videorögzítési lehetőség és van szoftveres képstabilizáló is.

Jövőbiztos?

Az Apple tehát úgy döntött, hogy megőrzi a tavaly bemutatott formát, és idén elegendő csupán a szoftverre, valamint a hardveres platformra fókuszálni. A döntés természetesen csalódást keltett a márka rajongóiban, de nem idegen a vállalattól. Az Apple hagyományosan ritkán változtat a külső formaterven, legendásan az Power-Intel váltást is változatlan design mellett hajtották végre. Az iPhone 4 valóban rendkívül előremutató formatervvel érkezett, a csupa üveg és alumínium kialakítást más gyártók nem is vállalták be az Apple mellett, annak rendkívüli törékenysége miatt.

Az okostelefonok piaca azonban rendkívül dinamikusan változik, a korábbi trendeket megcáfolva az ideális méret mára növekedő tendenciát mutat. Az eredeti iPhone megjelenésekor a 3,5 hüvelykes kijelző kifejezetten nagynak számított, ma azonban eltörpül a rendkívül sikeres Samsung Galaxy S 2 által használt 4,3 hüvelykes méret mellett. Bár a kijelzők felbontása jobbára megegyezik a különböző méretosztályokban, az érintőkijelzők használhatóságát és az olvashatóságot nagyban megkönnyítik a nagyobb kijelzők - cserébe viszont a telefon nehezebben fér a zsebbe. A méretet tekintve a korábban meglehetősen homogén felhasználói igények széttartóvá váltak - ahogy a noteszgépek esetében is. Azonban míg az Apple laptopjai négy méretosztályban állnak a fogyasztók rendelkezésére, telefonból csupán egyetlen méretet kínál a gyártó.

Ugyan csak találgatások voltak arra vonatkozóan, hogy az új iPhone magában hordozza-e az NFC-képességet, de úgy tűnik tényleg csak az iPhone 5 kaphatja meg a chipet. Az Apple tartózkodása viszont már nem fogja megállítani ennek a piacnak a megindulását, ugyanis hamarosan az összes Visa és Mastercard elfogadóhely a világon támogatni fogja az NFC-s eszközöket legyen szó bankkártyáról, tokenről vagy mobilról, a szolgáltatók, marketingcégek és webes szereplők is egyre komolyabb vehemenciával indulnak neki a 2012-es évben ennek a területnek. Többek közt emiatt sem valószínű, hogy a következő iPhone kiadásra több mint egy évet kellene várni, hiszen addigra még a Nokia is megjelenik új, ki tudja, hogy milyen meglepetéseket tartogató, Windows Phone alapú készülékeivel.

Fókuszban a szoftver

Mivel az idei évben maga a készülék nem egy jelentős ugrás, a 4S nevéhez mérten csak egy ránc-felvarrt verziója a 16 hónappal ezelőtt bemutatott előző modellnek, az Apple számára kritikus volt, hogy idén szoftverben és szolgáltatásban lépjen előre. A fő csapásirány természetesen az iOS 5 lett, ami ingyenesen elérhető lesz a korábbi eszközöket használóknak is. Telepíteni az iPhone 4, iPhone 3GS, iPad, iPad 2 és a harmadik illetve negyedik generációs iPod Touch eszközökre lehet majd - ehhez pedig újdonságként végre nincs szükség számítógépre, az telefon önmagában is képes letölteni és telepíteni a rendszert.

Az első említésre méltó újítás az univerzális üzenetküldő alkalmazás, az iMessages beépítése, ami a BlackBerry Messengerhez hasonló megoldás. Ennek segítségével küldhetőek szöveges üzenetek, képek videók, hangüzenetek és kontakt információk, ráadásul teljesen ingyenesen akár Wi-Fi, akár 3G hálózatokon keresztül. Az iMessages automatikusan felismeri, hogy a címzett képes-e ilyen üzenetet fogadni, ha pedig nem, akkor egy normál sms-t küld internetes üzenet helyett. Címzettként pedig be lehet állítani e-mail címeket is, ahová fogadunk üzeneteket, ami leginkább az iPad és iPod felhasználóknak hasznos, akiknek ugye nincs telefonszáma.

Ezt támogatja meg a kommunikációs térben a Twitter rendszerszintű integrációja. A beállítások részben megadhatjuk azonosítónkat és innentől kezdve szinte bárhonnan tudunk megosztani elemeket Twitteren. Emellett a Safari kap egy Reader funkciót is, ami az iOS-használók körében az Instapaper szolgáltatást válthatja majd ki. A Foursquare is félhet egy picit, legalábbis a Find my Friends alkalmazás képes lesz a környéken kószáló iOS-es cimborák helyzetének megmutatására. Ez utóbbi viszont tovább borzolhatja azok kedélyét, akik már eddig is idegesek voltak az iOS követő funkciói miatt. Ahogyan az Android, úgy az iOS-szel kapcsolatban is felmerültek azok a - nem teljesen alaptalan - vádak, hogy a platform indokolatlanul precízen naplózza és menti a felhasználók tartózkodási helyét.

Az iPhone 4S egyik legérdekesebb új funkciója a Siri névre keresztelt digitális asszisztens. A fejlett hangfelismerő rendszer képes komplex parancsokat és kérdéseket megérteni és megfelelően feldolgozni. A hangsúlyozottan beta állapotú szoftver az Apple adatközpontjaira támaszkodik, feltételezhetően a hangfelismerés sem a telefon processzorán fut. A kérdésekre a szolgáltatás a Wikipedia, a Wolfram Alpha és egyéb forrásokból gyűjti ki az információkat, felülete pedig minden alkalmazásból elérhető. A Siri az Apple szerint diktálásra is alkalmas, így rövidebb üzenetek vagy emailek bevitelére is használható. A Siri angol, francia és német nyelvet támogat egyelőre, a magyar várhatóan nincs a prioritási listán.

Egy kicsit innen, egy kicsit onnan

Egy másik fontos újdonság, az Androidból átvett értesítési felület. Mostantól iOS-ben is fentről lehet lehúzni a menüt, ahol a legutóbbi történéseket lehet átnézni. Az iOS tudja automatikusan is sorrendezni ezeket, de a felhasználó maga is állíthat be prioritásokat. Az értesítési központban összeválogatható, hogy milyen alkalmazások hírei jelenjenek meg és melyek ne.

Kapunk egy egészen új, de az Apple szokásaihoz híven központosított megoldást a digitális sajtótermékek előfizetésének kezelésére is. Innentől kezdve nem kell minden lap alkalmazásával terhelni a képernyőt, minden újságot a Newsstandból lehet elérni. Az újságos alkalmazásokon felül az Apple hadat üzent még a to-do és emlékeztető programoknak is, legalábbis beépített kliensben a helyfüggő emlékeztetőkkel elég erős mércét állított.

Az iOS használók kapnak még egy fejlettebb fényképszerkesztő programot, böngésző füleket a Safariba, felújított levelezőt és naptárat, gesztus-alapú vezérlést a multitaskinghoz, egy Xbox Live-hoz hasonló Game Centert. Akik nem csak a régi eszközre frissítik az új szoftvert, hanem iPhone 4S-t, illetve iPad 2-t használnak, azok élhetnek az AirPlay Mirroring funkcióval, amivel egyszerűen, vezetékek nélkül át lehet adni a mobileszköz képét egy tévére az Apple TV-n keresztül. Kár, hogy ugyanezt Apple TV nélkül, egy olcsó HDMI-kábellel bármelyik felső kategóriás androidos készülék is megcsinálja, különben tátva maradhatott volna ettől a közönség szája.

Félelem a konkurenciától

A múlt heti Amazon Fire bejelentésen, az új kihívó újra és újra azon élcelődött, hogy az iOS felhasználóknak még mindig kábellel kell szinkronizálni és mindenhez kell egy PC is. Nyilván az Amazon is tudta, hogy ez az utolsó alkalom, amikor ezt erőltetheti, ezért sem hagyták ki az alkalmaz. Az iOS 5 alatt egy iPhone-5 vagy iPad-et immár be lehet állítani és használatba lehet venni anélkül, hogy egy iTunes-t futtató PC-re kötnénk az eszközt, illetve a szinkronizáláshoz sem kell többé kábel, végre megoldható lett Wi-Fi-n keresztül.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Az iTunes Match pedig azt teszi lehetővé, hogy a számítógépről fizikai kapcsolat nélkül kerülhessenek át az iTunes-ban tárolt zenék a lejátszókra, maximum 10 különböző eszközre. Ezt ugyan már a Spotify is megvalósította fél évvel korábban, viszont ennek ellenére ez egy fontos filozófiai váltás az Apple részéről. Nem mellesleg arra sarkallja a fogyasztókat, hogy a zenében továbbra is támaszkodjanak az iTunes-ra és vegyenek még több Apple kütyüt különböző felhasználási területekre. Évi 25 dollárért pedig az iTunes Match segítségével olyan zenék is átmásolhatóak az eszközökre, amiket a felhasználó nem vásárolt meg, csak a hallgatásra kapott jogot.

A cloud, az kell

A Google és az Amazon árnyékában az Apple is megszülte saját cloud tárhely és szinkronizációs szolgáltatását. Minden iOS 5 és Mac OS X Lion felhasználó hozzáférhet majd a rendszerhez és biztonsági mentés készülhet minden eszközről, egyszerűvé téve a költözést, az eszköz elvesztése utáni újrakezdést is. A kontaktok, naptárak, beállítások napi rendszerességgel frissülnek majd az iCloudban, illetve a fotók is automatikusan bekerülnek a webes felhőbe.

A szolgáltatás teljesen ingyenes és hirdetések sem jelennek meg benne. Az iCloud együttműködik sok egyéb iOS alkalmazással, mint például az iBooks könyváruház vagy a Pages, Keynote vagy Numbers dokumentumkezelők. Az Apple látványosan felvértezte magát az Amazonnal szemben és önmagában véve egyáltalán nem rossz a hozzáállás, illetve a kivitelezés, a fejlesztések élét viszont elveszi, hogy jelentős részüket az Android logikából emelte át, némelyikből pedig az Amazon gondolkodásmódja tükröződik vissza. A jól felépített és hűséges fogyasztói réteg megtartására viszont elegendőnek tűnik még az erős mezőnyben is az Apple felhozatala.

Gazdasági nyomás

Az iPhone mára minden eddiginél fontosabbá vált az Apple számára. Az okostelefon a bevételek felét adja - az arány pedig a MacBook Air és az iPad sikere ellenére is növekedő tendenciát mutat. A vállalat sikere és növekedési potenciálja így egyre inkább függ az iPhone-tól - persze ezt a "problémát" ma a világ minden vállalata szívesen viselné. A növekedési ütem megtartása érdekében az Apple azonban arra kényszerül, hogy korábban elhanyagolt piacok felé nyisson - ez a középtávon biztosan erodálni fogja a kolosszális eredményhányad egy részét. Az amerikai Sprint, a távol-keleti piacok, illetve az (Amerikában először) ingyenes iPhone újabb tömegeket von majd be az iOS ökoszisztémába, az ezekről a vásárlókról legombolható dollárok azonban messze állnak a korábban már meghódított felhasználóktól.

A befektetők egyáltalán nem örvendtek a bemutatón elhangzottaknak, az Apple részvényárfolyama zuhanórepülésbe kezdett és hét százalékos mínuszba is került a napközi csúcshoz képest. Az árfolyamot a nap végi váratlan emelkedés mentette meg, a teljes tőzsdét megrántó hangulatváltás az Apple részvényeit is feljebb tornázta - a vállalat részvényei azonban így mélyen az iparági átlag alatt teljesítettek.

Az iOS 5 letöltésével a felhasználóknak várniuk kell. Október 12-ig még csak a fejlesztők ismerkedhetnek az új verzió végleges formájával. Ezt követően bárki letöltheti természetesen. A késői bejelentésnek, illetve az immár Magyarországon is elérhető Apple Store-nak köszönhetően van egy jó hír is, miszerint október 28-tól nálunk is kapható lesz az iPhone 4S, ez alkalommal nem kell hónapokat várni az itthoni beszerzésre. Az iPhone 3GS Amerikában kétéves szerződés mellett ingyen elvihető lesz, az iPhone 4 hasonló ára 99 dollár, a most bemutatott iPhone 4S pedig kapacitástól függően 199, 299 vagy 399 dollárba kerül - 16, 32 illetve 64 gigabájtos háttértárral szerelve.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról