Szerző: Bodnár Ádám

2011. június 23. 10:44

Lenovo ThinkPad X220: kompromisszumok nélkül

Az Intel tavasz processzorfrissítése után nem sokkal befutottak a Lenovo új ThinkPad gépei, amelyek már a Sandy Bridge chipgenerációra épülnek. Kipróbáltuk az ultrahordozható x-sorozat új csúcsmodelljét, az X220-at.

Egy új ThinkPad külsejének bemutatására nem érdemes túl sok szót vesztegetni, a ThinkPad X220 ezen a téren nem szakít a hagyományokkal, továbbra is a megszokott matt fekete borítást kapta, a design pedig ugyanolyan szögletes mint közel húsz éve mindig.

Ugyanolyan, de mégsem

Csak a szakértő szemek veszik észre azokat a módosításokat, amelyekben az x220 eltér a korábbi generációs ThinkPad X-sorozatú gépektől, például az X201-től és az X200-tól. A különbségek nem szembeötlőek: a kijelző mellett már nem domborodik a káva, a gép állapotát visszajelző LED-ek egy része elköltözött a kijelző alatti sorból, vastagabbak lettek a fedőlap zsanérjai és a csatlakozók kiosztása is megváltozott.

Az új ThinkPad már nem oldalt, hanem a hátulján hordja a tápcsatlakozót, így eggyel kevesebb kábel zavarhat a gépelésben vagy az egerészésben. Az X220 bal oldalán 2 USB-port, egy DisplayPort- és egy VGA-kimenet, valamint egy ExpressCard-foglalat található – üzleti noteszgépről lévén szó a HDMI-t mellőznünk kell. Jobbra egy akár folyamatosan áram alatt tartható (always on) USB-portot találunk, amiről még akkor is tölthetjük mobilunkat vagy más USB-s eszközünket, ha maga a gép ki van kapcsolva. Emellett egy memóriakártya-aljazat, egy Ethernet-csatlakozó, valamint egy 3,5 mm-es audiocsatlakozó van itt.

A ThinkPad X220 abból a szempontból is szakít a hagyományokkal, hogy hiányzik róla a fedelet stabilan rögzítő zárszerkezet, de a Lenovo szerencsére úgy alakította ki a gépházat és a fedőlapot is, hogy a becsukott notebookba még véletlenül se csúszhasson be egy toll vagy bármilyen más tárgy, ami kárt tehet a billentyűzetben vagy a kijelzőben.

Beviteli eszközök és kijelző

A klaviatúra a szokásos ThinkPad minőséget hozza, továbbra is masszív, stabil, gépelési érzésre talán még az elődöknél is jobb, de lehet hogy csak azért éreztük ezt, mert a nálunk járt X220 vadonatúj darab volt, míg a saját X200-asaink klaviatúráit lassan már három éve koptatjuk. A kiosztás változott kicsit az elődökhöz képest, a jobb felső sarok hat gombból álló csoportja ötre csökkent,  a Delete billentyű a kétszeresére hízott az X220-on, az Insert pedig átköltözött a funkcióbillentyűk fölé, a Print Screen, a Scroll Lock és a Pause mellé. A bal felső Escape gomb is megnőtt.

A korábbi ThinkPadeken a kijelző alatt hosszú sorban sorakoztak a visszajelző LED-ek, az X220-on ezt  rövidre vágta a Lenovo, csak a Bluetooth, a Wi-Fi és a merevlemez aktivitását visszajelző fényforrások maradtak meg, a gép energiaállapotával kapcsolatosak már csak a fedőlap külső oldalán láthatók – hogy ez kinek tetszik és kinek nem, azt ki-ki döntse el maga. A Caps Lock visszajelző LED-je a kijelző alatti panelről átkerült magára a gombra, a Scroll Lock állapotáról pedig csak az OSD tájékoztat. A klaviatúra "fényeivel" kapcsolatban egy rossz pontot is be kell írjunk a Lenovo mérnökeinek, a kijelző fölé épített ThinkLight árnyékolása nem sikerült a legjobban, a fehér fény belevilágít a gép előtt ülő felhasználó szemébe. Az X201-en és X200-on ezt sokkal jobban megoldották a tervezők.

Mivel a kijelző az X220 esetében is szélesvásznú, a laptopon elfért ugyanaz a billentyűzet mint a 14 hüvelykes T-sorozaton – ez volt a helyzet már az X200 generációval is, így csak a jobb gépelési komfortért, nagyobb billentyűzetért nem érdemes a nagyobb gépet venni. Az X220-on a szokásos pöcökegér mellett egy multi-touch érzékelésre is alkalmas tapipad is helyet kapott, amelyhez viszont nincsenek külön gombok, magát a touchpadet kell lenyomni a jobb vagy bal alsó sarokban a klikkeléshez. Mivel 12 hüvelykes gépről van szó viszonylag nagy billentyűzettel, a touchpad elég kicsi, főleg mert a pöcökegérhez tartozó gombokat is el kellett helyezni a csuklótámaszon. Arra már szinte felesleges is szót vesztegetni, hogy a billentyűzet folyadékálló, hiszen ez már a korábbi ThinkPad modellek esetében is így volt.

A nálunk járt X220 különlegessége a matt felületű, LED-háttérvilágítással ellátott IPS paneles kijelző volt, amiről bízvást kijelenthetjük, az egyik legjobb megjelenítő, amit valaha notebookban láttunk. A színei és a kontrasztja is jó, a betekintési szögekről pedig szinte nem is érdemes beszélni, a kép még akkor sem torzul vagy válik inverzzé, ha egészen oldalról hunyorítva nézzük. A megjelenítő felbontásával azonban már nem vagyunk ennyire megelégedve, az 1366x768 pixeles kialakítás azt jelenti, hogy kevesebb függőleges pixel fért ki rá mint az X200 és az X201 1280x800-as kijelzőjére.

Teljesítmény, fogyasztás, hűtés

A ThinkPad X220 hardvere az Intel innovációira épít, a kétmagos Core i5-2520M processzorhoz 4 gigabájt rendszermemória és beépített Intel HD Graphics videovezérlő járt. A mi példányunkba 320 gigabájtos Hitachi merevlemezt építettek, de az x220 természetesen rendelhető akár SSD-vel is. A részletes hardverkonfiguráció megtekinthető az AIDA64 riportban. A gép teljesítménye ennek megfelelően kiváló, a 2,5 GHz-es processzor turbó módban akár 3,2 GHz-en is képes működni és elegendően nagy számítási teljesítményt szolgáltat akár a legizzasztóbb feladatok végrehajtásához is.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A Sandy Bridge chipgeneráció nem csak teljesítményben nagy előrelépés, hanem energiahatékonyság terén is sokat fejlődött az előző generációs Intel processzorokhoz képest. A Thinkpad X220 erre kiváló példát szolgáltat, tétlen állapotban, bekapcsolt Wi-Fi vezérlővel 5-6 watt körüli fogyasztást mértünk 50 százalékos fényerő mellett, internetböngészés alatt 8-9 wattal merült az akkumulátor, de még teljes képernyős YouTube HD (Flash) videolejátszásnál is csak 16-18 wattot kért a gép.

Ez a hétköznapokra lefordítva annyit jelent, hogy a hatcellás, 64 wattórás akkumulátort használva több mint 8 órán át lehet internetezni és 3,5-4 órán át bírja egy feltöltéssel a HD videózást a gép maximális teljesítményre kapcsolt energiaprofilon, ha pedig kikapcsoljuk a Wi-Fi vezérlőt mert például repülőgépen próbáljuk meg utolérni magunkat az e-mailek terén vagy csak olvasnánk, dokumentumot szerkesztenénk, akár 9-10 órás üzemidőt is elérhetünk.  Csak emlékeztetőül, a kimondottan alacsony fogyasztásra kihegyezett ThinkPad X200s modell bekapcsolt vezeték nélküli hálózati vezérlővel, tétlen állapotban 9 wattot fogyasztott, amikor 2008 decemberében kipróbáltuk, internetböngészéskor ez 13-14 wattra szaladt fel.

Az X220 hűtése a korábbi modellekhez hasonlóan baloldalt hátul fújja ki a levegőt. A folyamat rendkívül halk, ha a gép nincs terhelve, a merevlemez zaja elnyomja a ventilátor surrogását, a ThinkPadet a fülünkhöz kell szorítanunk, hogy meghalljuk, dolgozik-e egyáltalán a hűtés. Terhelés alatt már nő a ventilátor által keltett zaj, de még ekkor is elviselhető, semmiképp se zavaró, meghallani legfeljebb egy csendes szobában lehet éjszaka. Egy SSD beépítésével még csendesebbé lehetne tenni a gépet, persze egy flashmemóriás meghajtónak nem ez a legfőbb erénye.

Egyértelműen kéne

A ThinkPad X220-on nehéz lenne fogást találni, a gép lényegében semmilyen kompromisszumot nem követel attól a vásárlótól, aki üzleti ultrahordozható gépet keres. Jól megépített, masszív masina, kiváló billentyűzettel, szélvészgyors hardverrel, mégis mérsékelt fogyasztással, és a tömege sem túl nagy, 1539 grammot nyomott a tesztpéldány a nem patikapontos mérlegünkön. A Lenovo új ultrahordozható noteszgépe ebben a konfigurációban bruttó 315 ezer forintért kapható, ami cseppet sem sok annak fényében, hogy a piac egyik legjobbja és 3 év garancia is jár vele, illetve Magyarországon szervizelik, ami egy munkára használt gépnél létfontosságú.

A tesztpéldányt a Takforsys Üzleti Informatika Kft. biztosította, köszönjük!

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról