Szerző: Bodnár Ádám

2011. június 16. 12:43

Falba ütközött az Acer

Nehéz idők járnak az Acerre: a világpiac második helyezett PC-gyártója visszavágta idei notebook-eladási előrejelzését és a tabletek értékesítésével kapcsolatos elvárásait is megfelezte.

2010 végén még a PC-eladások 20-25 százalékos növekedését jövendölte 2011-re az Acer, azonban az eltelt hónapok óta nagyot fordult a kocka a cégnél. J.T. Wang, az igazgatótanács elnöke tegnap azt közölte, a vállalat idén csak kevesebb notebookot fog tudni értékesíteni mint tavaly. A csökkenés mögött nagyrészt az Európában elhúzódó gazdasági bizonytalanság áll, amely erőteljesen visszafogja a lakossági vásárlásokat. Az Acer számára Európa az egyik legfontosabb piac, a vállalat bevételének több mint fele származik az EMEA régióból.

Az Acer az elmúlt három negyedév során rendre várakozások alatti eredményeket ért el. Márciusban távozott a cég éléről Gianfranco Lanci, aki összekülönbözött az igazgatótanáccsal stratégiai kérdésekben - a Reuters információi szerint a tabletpiac megközelítéséről vallott nézetek közötti szakadék volt a szakítás valódi oka. Az Acer különösen a belépő szintű otthoni számítógépek piacán erős, a netbookokét pedig gyakorlatilag letarolta, ez a két szegmens adta a növekedés jelentős részét az elmúlt években. Ami gyorsan jött, gyorsan is ment: az Apple iPad megjelenésével a vásárlók elpárologtak erről a piacról, ami az Acert érintette a legsúlyosabban.

Az Acer üzemi eredménye és üzemi eredményhányada (Forrás: Acer)

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A belépő szintű notebookok és netbookok piacának egy jelentős részét az iPad szívta fe, amely új szintre emelte a hordozhatóságot és könnyű használhatóságot. Az Acer is előrukkolt ilyen eszközökkel, azonban már most látszik, hogy az áprilisi premierkor kommunikált értékesítési előrejelzést képtelen lesz tartani a cég. Iconia Tab termékekből 2011 végéig 5-7 millió darab eladását remélte az Acer, a tegnapi bejelentés szerint azonban a várakozás már csak 2,5-3 millió darab. Az androidos tabletek továbbra sem tudnak érdemben teret nyerni az Apple iPaddel szemben, a versenytársak (pl. Samsung, Motorola) modelljei is kiábrándító értékesítési adatokat hoznak.

A második naptári negyedévre a vállalat az eladások 10 százalékos szekvenciális csökkenését jelezte előre áprilisban, amelyet a szezonalitás mellett a folyó átszervezésekkel és a raktárkészlet felszámolásával magyarázott - májusban azonban közel 30 százalékkal esett vissza a Acer PC-k forgalma.

Május elején az IDC és a Gartner is csökkentette a PC-piac 2011-es növekedésére vonatkozó előrejelzését. A Gartner a korábban várt 10,5 helyett már csak 9,3 százalékos bővülésre és 385 millió gép eladására számít, az IDC 7,1 százalék helyett már csak 4,3 százalékos növekedést valószínűsít -- mindkét cég a lakossági kereslet megtorpanásával magyarázza a piac gyengeségét.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról