Szerző: Gálffy Csaba

2011. június 14. 15:15

Sűrű hétvégéje volt a szabadalmi jogászoknak

Kiegyezett a Nokia és az Apple a néhány éve húzódó szabadalmi perben, a cupertinói cég egyösszegű kártérítést és a jövőben jogdíjat fizet az eladott telefonjai után. A Microsoft hatalmas pert vesztett az i4i ellen, a Legfelsőbb Bíróságnak kellett döntést hoznia az ügyben.

Fizet az Apple mint a katonatiszt

Beadta derekát és kiegyezett a Nokiával az Apple. Mint ismeretes, a két mobilgyártó óriás még 2009-ben nyújtott be keresetet egymás ellen a nemzetközi kereskedelmi bizottság (ITC) előtt. A hosszasan húzódó perben június 24-én hirdettek volna ítéletet, a két gyártó azonban némileg váratlanul kiegyezett  és visszavonták az egymás ellen benyújtott keresetüket. A megegyezés értelmében az Apple egyösszegben fizet a Nokiának az eddig jogtalanul használt szabadalmak után, a jövőben pedig minden egyes termék után jogdíjat utal át a finneknek. A megegyezés pontos pénzügyi paramétereit a felek nem tették közzé, csupán a megegyezés, az egyszeri kifizetés és a jogdíj tényét.

A szakértők szerint a kiegyezés az Apple és a Nokia mellett az androidos gyártókat érinti rendkívül érzékenyen: az Apple vastag eredményhányadát és jelentős készpénztartalékát sem a jogdíj, sem az egyszeri kifizetés nem terheli jelentősen. A Nokia új hozzáállása, miszerint pénzt csinál a hatalmas szabadalomportfólióból sikeresnek bizonyult, és a vállalat jogilag is jelentősen megerősödve kerül ki a csatából, a jövőben indítandó perekben ugyanis hivatkozhat majd az Apple-re, mint licencvásárlóra.

A Nokia Apple ellen indított pere így várhatóan csak az első volt a sok közül, a legerősebb jogi osztállyal rendelkező vetélytárs után pedig várhatóan a többi, távol-keleti és amerikai androidos gyártó után ered a finn cégk. E gyártók feje már csak azért is fájhat, mert míg a peren kívüli egyezségben az Apple - saját szabadalomportfóliója révén - jelentős mértékben le tudta törni a Nokia licencdíjait, a Motorolán kívül a többi androidos gyártó nem rendelkezik hasonló mennyiségű és minőségű telefonos szabadalommal, ennek megfelelően pedig az Apple-nél jóval magasabb jogdíjak befizetésére kényszerülhet majd a finn kasszába.

Végső soron ez a kiegyezés így paradox módon az Apple malmára hajtja a vizet, az akár több tíz dollárra rúgó készülékenkénti jogdíj ugyanis jelentősen csökkentheti az androidos telefonok által gyakorolt nyomást az iPhone eladási áraira. A másik nagy nyertes nyilván a Nokia, amely a jövőben folyamatos jövedelemforrásként tekinthet az Apple eladásaira - erre a pénzre a Windows Phone rendszerre átállás időtartama alatt hatalmas szükség lesz majd.

Szemet szemért

A hétvége egy másik, nagy érdeklődésre számot tartó szabadalmi perben is fordulópontot hozott. A Microsoft ugyanis az amerikai Legfelsőbb Bíróság előtt is elvesztette a pert a kanadai i4i-jal szemben, így ki kell fizetnie a több mint 290 millió dolláros kártérítést. Mint ismeretes, a Microsoft olyan XML parser megoldást használt az Office 2003 és 2007-es egyes változataiban, amelyre az i4i szabadalommal rendelkezett. A kérdéses megoldást a Microsoft 2007-ben kezdte el használni - egy frissítéssel pedig az Office 2003 számára is elérhetővé vált. Az i4i rögtön, még 2007-ben megkereste a Microsoftot a szabadalom licencelése ügyében, a szoftveróriás azonban erre nem válaszolt.

A kis kanadai vállalat ezután keresetet nyújtott be a Microsoft ellen Texasban, a szellemi tulajdon felé hagyományosan elfogult amerikai államban. A perben a Microsoft számos okra hivatkozva a szabadalom érvénytelenítését kérte. A per több mint négy évig húzódott, a Microsoft nem nyugodott bele az egymást követő vereségekbe, így végül a Legfelsőbb Bíróság elé került az ügy - ami szerzői jogi kérdésekben nagyon szokatlan. A per során a kérdés arra éleződött ki, hogy a szabadalmak érvénytelenítéséhez az érvénytelenítést kérő félnek mennyire erős bizonyítékokkal kell előállni - a Microsoft szerint elegendő, ha jobb bizonyítékokkal rendelkezik mint a szabadalmat védő fél, ez a szokásos, "minden kétséget meghaladó" osztályú bizonyítéknál jóval enyhébb kötelezettség.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A most megszületett ítéletben a Legfelsőbb Bíróság egyhangúlag elutasította a Microsoft kérését az enyhítésre, és fenntartotta a törvényben megszabott bizonyítási standardot - vagyis minden téren fennmaradt a korábbi status quo. A Legfelsőbb Bíróság az ítéletben kifejtette, hogy a bizonyítási standardok meghatározása a Kongresszus dolga, és nem látnak okot annak megváltoztatására.

Mint arról korábban beszámoltunk, hasonló kérdés döntött a Google ellen a Bedrock Computing által benyújtott keresetben is, akkor a keresőóriás hasonló alapon kérte - hiába - a szabadalomtroll cég által birtokolt szabadalmak érvénytelenítését. Az újabb hasonló döntés a nagyobb cégek felől a kisebbek felé tolja a szabadalmi egyensúlyt: ugyanis a drága és kiterjedt jogi osztállyal rendelkező nagyvállalatok viszonylag könnyen tudnak a védekező félnél valamivel súlyosabb jogi bizonyítékokkal előállni, az abszolút értékű bizonyítás még az ilyen vállalatok számára is jelentős nehézséget jelent.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról