Szerző: Koi Tamás

2011. június 7. 10:49

Nem szeretik a szolgáltatók a panaszos ügyfeleket

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság tegnap közzétette 2010-es piacfelügyeleti beszámolóját. A szolgáltatói jogsértések száma továbbra is magas, de a legtöbb céget elég egyszer figyelmeztetni ahhoz, hogy jogkövető magatartást tanúsítson.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tavalyi piacfelügyeleti tervének három fő célkitűzése az átlátható piaci viszonyok kialakulásának elősegítése, az előfizetői panaszok csökkentése és a tudatos fogyasztói magatartás kialakulásának elősegítése volt - áll az NMHH által kiadott, bárki számára hozzáférhető jelentésben. Tavaly a piacfelügyeleti ellenőrzések nagyjából 30 százalékában (558 esetben) talált a hatóság jogsértő általános szerződési feltételeket, a hatósági felhívást követően azonban a szolgáltatók 70 százaléka eleget tett a felhívásban foglaltaknak, így nem kellett velük szemben hatósági eljárást indítani, vagy szankciót kiszabni.

A tudatos fogyasztói magatartás kialakulásának elősegítése érdekében egyebek mellett ellenőrizte a hatóság, hogy az internetszolgáltatók hirdetéseikben, szerződési feltételeikben, honlapjaikon a meghirdetett sávszélesség mellett közzé teszik-e a garantált le- és feltöltési sebességértékeket. Az NMHH beszámolója szerint a szolgáltatók többségének gyakorlata tavaly ebben a kérdésben nem volt jogkövető.


Forrás: NMHH

Hívása fontos számunkra

Ugyanebben a témakörben vizsgálta a hatóság, hogy végeznek-e árukapcsolást a szolgáltatók, azaz nyújtanak-e úgy szolgáltatást, hogy ahhoz kötelezően hozzárendelnek egy másikat, amelyikre esetleg nincs szüksége a fogyasztónak, vagy egészem egyszerűen nem szükséges a megrendelt szolgáltatás teljesítéséhez. Szintén a tudatos fogyasztói magatartás érdekében ellenőrizte a hatóság a telefonos ügyfélszolgálatokra vonatkozó előírások betartását. Itt előírás, hogy 120 másodpercen belül biztosítani kell az ügyintéző bejelentkezését, ez azonban a vizsgálat eredményei alapján a szolgáltatók felénél nem teljesült.

Az átlátható piaci viszonyok kialakulása érdekében elkészült a már több éve végzett kábeltelevíziós és szélessávú szolgáltatásokra vonatkozó felmérés. A hatóság felülvizsgálta a szolgáltatóknak az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatos gyakorlatát, illetve ellenőrizte, hogy a mobilszolgáltatók eleget tesznek a roamingra vonatkozó közösségi szabályozás előírásainak.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A harmadik szempont az előfizetői panaszok számának csökkentése volt. A hatóság ennek kapcsán az egyedi előfizetői szerződéseket, a hibaelhárítást (kiemelten a set-top-boxszal igénybe vehető szolgáltatások esetében), és az általános szerződési feltételek módosításait vizsgálta. Mivel az előfizetők többször is megkeresték a hatóságot a késedelmes hibaelhárítás miatt fizetendő kötbér elmaradása, a szolgáltatás nem jogszerű szüneteltetése, a minőség és a díjtartozások kezelése miatt, ezért a terv alapján e területek ellenőrzésére is sor került. A panaszkezeléshez tartozó valamennyi téma esetében jelentős számú jogsértést állapított meg a hatóság.


Forrás: NMHH

Az NMHH 2010-ben a tervfeladatok végrehajtása kapcsán összesen 79,3 millió, valamennyi eljárást figyelembe véve 208 határozattal 128,9 millió forint bírságot szabott ki a távközlési szolgáltatókra. Tavaly a legtöbbször két szolgáltatót, a Fibernet Zrt-t és a Magyar Telekom Nyrt-t bírságolta meg az NMHH (63-63 alkalommal), a legtöbb bírságot pedig a Magyar Telekom (67 millió forint), a Fibernet (25,9 millió forint) és a Vodafone (25 millió forint) fizette - utóbbi egyetlen határozat alapján. A legtöbb jogsértés a szolgáltatók panaszkezelési eljárásával volt összefüggésben.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.