Szerző: Koi Tamás

2011. május 31. 15:16

Minden okostelefonba AMOLED kijelző kerülhet

Rövidesen jelentősen mérséklődhet a hiány a drágább okostelefonoknál alkalmazott, szervesanyag-alapú kijelzők terén. A Samsung idő előtt megnyitotta azt a gyárat, mely rövidesen ontani fogja magából a mobilokba szánt megjelenítőket.

A Samsung Electronics és a Samsung SDI vegyesvállalataként üzemelő, kijelzők gyártására szakosodott Samsung Mobile Display a tervezettnél két hónappal korábban kezdi meg a termelést a koreai Asan mellett található gyárában. Az 5.5 generációs technológiával dolgozó üzemben AMOLED (aktív mátrixos szerves fénykibocsátó dióda) technológiával készülő paneleket termelnek nagy mennyiségben, melyeket kisebb eszközökbe, így elsősorban mobiltelefonokba szánnak.

AMOLED rendszerű kijelzőt több manapság népszerű okostelefonnál, így egyebek mellett a Samsung Galaxy S sorozatnál, vagy a HTC Desire S-nél, illetve a Nokia N8-nál is alkalmaznak a gyártók, melyek gyakorlatilag teljes egészében a Samsung Mobile Displaytől függenek, lévén a koreai cég jelenleg az egyetlen világon, mely AMOLED paneleket képes nagy tételben gyártani. Az asani gyár kapacitása a termelés beindításakor havonta hárommillió panelre korlátozódik, de a gyártás felfutása után tízszer ennyi kijelzőpanel legyártására lesz képes havonta az üzem.

Mindez azt jelenti, hogy rövid távon megoldódhat az okostelefonok gyártóit az utóbbi időszakban többször is sújtó alkatrészhiány. A gyár alapkövének letételekor a Samsung illetékesei kiemelték, mindent megtesznek annak érdekében, hogy az okostelefonok piaci térnyerésével lépést tudjon tartani a kijelzőtechnológia, ettől függetlenül az újfajta panelekre jelenleg olyan komoly igény mutatkozik, hogy több gyártó kénytelen volt korlátozni a gyártási darabszámot, mivel a Samsungtól nem, vagy nem időben érkeztek a kijelzők.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az AMOLED technológia több kézenfekvő előnyt is nyújt a telefonok tervezése és gyártása során. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy ez a típusú kijelző a hagyományos, többnyire LED-es háttérvilágítást alkalmazó LCD-khez képest egyáltalán nem igényel háttérvilágítást, vagyis a kijelzőpanelek vékonyabbak lehetnek, mindez pedig összességében vékonyabb készülékeket is eredményezhet. Az AMOLED-kijelzők emellett úgy biztosítanak fényesebb, kontrasztosabb képet az LCD-khez képest, hogy közben kevesebb áramot is fogyasztanak.

A DisplaySearch korábbi becslése szerint az AMOLED-kijelzők piaca az okostelefonok további térnyerésének köszönhetően több mint triplájára nőhet idén, elérve 4,26 milliárd dolláros forgalmat, 2015-re pedig az eladások összértéke meghaladhatja a 14 milliárd dollárt. A Samsung csak idén ötmilliárd dollárt tervez befektetni ebbe az iparágba.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról