Szerző: Koi Tamás

2011. április 29. 15:16

Mindenhová bázisállomásokat rakatna a Vodafone

A hazai szolgáltatók közül elsőként vezeti be a kínálatába a Vodafone a lokálisan az ügyfél igényei szerint elhelyezett, kis hatósugarú bázisállomásokat, vagyis a femtocellákat.

A Vodafone bevezeti termék- és szolgáltatáskínálatába a femtocella-technológiát, mely jellemzően olyan területek 3G-s lefedésére használható, ahol technikai, vagy anyagi okokból a hagyományos bázisállomásokkal nem megoldható az ellátás. A femtocellák hazai megjelenése előtt technikai akadály eddig sem volt, a szolgáltatók azonban korábban a magas frekvenciadíjak miatt nem tudták volna gazdaságosan forgalmazni az otthoni/irodai bázisállomásokat.

Mik azok a femtocellák?

A kezdetben az üzleti felhasználók számára kínált, leginkább egy otthoni, kisirodai routerhez hasonlító femtocella a telefon vagy a terminál számára éppúgy viselkedik, mint egy hagyományos, tornyon vagy éppen háztetőn elhelyezett mobilos bázisállomás. Lényeges különbség azonban, hogy az eszköz a Vodafone maghálózatával nem dedikált vonalon, hanem szélessávú vezetékes internetkapcsolaton keresztül áll összeköttetésben.

A femtocellák működéséhez éppen ezért elengedhetetlen, hogy a telepítés helyszínén legyen egy legalább 1 Mbps letöltési és 256 kbps feltöltési sebességet biztosító vezetékes internetkapcsolat, a mobilszolgáltatás minősége, valamint a mobil adatkapcsolattal elérhető maximális sávszélesség alapvetően a vezetékes hálózat képességeitől függ. A Vodafone által forgalmazott Alcatel-Lucent femtocellák eleinte 7,2 Mbps maximáis sávszélességű adatkapcsolat létesítésére lesznek képesek, de a Vodafone illetékesei szerint ősszel érkezik egy olyan szoftverfrissítés az eszközhöz, amivel akár 21 Mbps sávszélesség is kiosztható a csatlakozó kliensek közt.

Mennyibe kerül?

Ezek száma egyébként korlátozott a femtocellák esetében: a Vodafone két eszközt, márkanevén "Mini Bázist" hoz forgalomba, az egyik egyszerre legfeljebb négy, a másik nyolc végberendezést (telefon, modem) tud kezelni, emellett a két típus esetében a hatótávolság is különbözik. A vállalati megoldásnak szánt Mini Bázis hatósugara elérheti a 80-100 métert, míg a kisebb cégeknek ajánlott berendezés 30-40 méteres hatósugárban biztosít mobil térerőt.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A nagyobb kapacitású Mini Bázis egység 116 ezer forintba, a kisebbik 30 ezer forintba kerül, mindkettő mától kapható a Vodafone-nál. A szolgáltató idővel lakossági ügyfelek számára is elérhetővé kívánja tenni az eszközt, ám az üzembe helyezés jelenleg túl bonyolult lehet olyan helyszíneken, ahol a femtocella és egy szomszédos bázisállomás közti átlépést (handover) biztosítani kell, ezért a Vodafone inkább lemondott a lakossági értékesítésről - mondta el a HWSW-nek Piller Gábor, a Vodafone vállalati szolgáltatásokért felelős üzletágának vezérigazgató-helyettese.

Döbrössy Gábor, a Vodafone műszaki vezérigazgató-helyettese a sajtótájékoztató során elmondta, a femtocellák megjelenését az április 1-től élő új frekvenciarendelet tette lehetővé - a régi díjfizetési módszer mellett minden kihelyezett femtocella után havonta 20 ezer forint frekvenciadíjat kellett volna fizetni, pontosan annyit, mint egy átlagos adótorony után.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról