Szerző: Koi Tamás

2011. április 15. 11:37

Eladná telefonokat gyártó részlegét az Alcatel-Lucent

Megválna a telefonokat, illetve más, üzleti kommunikációs és hálózati berendezéseket gyártó részlegétől az Alcatel-Lucent.

Vevőt keres a telefonokat és más, üzleti célra rendszeresített telekommunikációs berendezéseket gyártó részlegének az Alcatel-Lucent - írja belsős forrásra hivatkozva a Wall Street Journal. A cég az üzleti lehetőségek feltérképezésére külön tanácsadókat szerződtetett, vélhetően a napokban dől el az, hogy milyen irányba, és kivel indulhatnak el a tárgyalások az évente körülbelül 1,5 milliárd dolláros bevételt termelő részleg eladásáról.

A francia-amerikai vegyesvállalat a lap tudomása szerint már egyeztetett néhány technológiai és telekom iparágba tartozó multival, így a lehetséges érdeklődők közt említik a Microsoftot, a Hewlett-Packardot éppúgy, mint az Ericssont. Az üzletág eladásából szakértők szerint nagyjából 1-2 milliárd dollárt, esetleg ennél akár valamivel több bevétele származhat az Alcatel-Lucentnek. A részleg telefonok mellett irodai hálózati elemeket, telefonközpontokat, valamint telefonos ügyfélszolgálati megoldásokat (hardver és szoftver egyaránt) gyárt.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Bár az üzletág profitot hoz a cégnek, így is az Alcatel-Lucent éves bevételének kevesebb mint 10 százalékát adja - mint ismeretes, a cég elsősorban mobilhálózati berendezések (bázisállomás infrastruktúra-elemek) fejlesztésére és gyártására szakosodott az utóbbi években. A profilba egyre kevésbé illő üzletág eladásával a cég szakértők szerint több erőforrást fordíthat a vezeték nélküli hálózati infrastruktúra-megoldások fejlesztésére és gyártására.

Az Alcatel-Lucent számára a szerencse a részleg eladása nélkül is fordulni látszik. A vállalat hosszú évek veszteséges működése után az idei első negyedévben a várakozások szerint nyereségről fog beszámolni, az erről szóló februári előrejelzések óta a társaság részvényeinek árfolyama meredek emelkedésbe kezdett.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról