Szerző: Folyó Gergely

2011. április 12. 13:33

Kibékült a Sony a PS3-at feltörő hackerrel

Az elmúlt három hónap a PlayStation 3 feltörésétől és azt követő botrányoktól volt hangos, most mégis viszonylag csendes megállapodással ért véget a Sony Computer Entertainment America pere George “Geohot” Hotz ellen. A konzolgyártó hivatalos sajtóközleménye rendkívül pozitív hangvételű, de közben Hotz már a Sony-termékek bojkottjára buzdítja támogatóit.

George Hotz hónapokig kísérletezett a PlayStation 3 védelmi rendszerének megkerülésével, tapasztalatai nagyban segítették a fail0verflow csapatot a végleges törés megvalósításában. Miután az elkészült, Hotz az elsők között tette nyilvánossá a konzol átalakított firmware-jét, amivel a kalózszoftverek futtatása is lehetővé vált a konzolon. Mivel a 21 éves hacker egyértelműen törvényt sértett, a Sony azonnal jogi útra terelte az ügyet, és attól sem riadt vissza, hogy a Google-től, a Twittertől és a YouTube-tól követeljen olyan személyes adatokat és információkat, amelyek feltételezései szerint bizonyítékként szolgálhatnak számára.

Eseménytelen végkifejlet

Minden hercehurca ellenére viszonylag eseménytelenül jutott megállapodásra a két fél, legalábbis a hivatalos PlayStation Blogon olvasható sajtóközleményen ez érződik. A Sony Computer Entertainment America bejelentése szerint március 31-én sikerült megegyezniük Hotzzal, és mindkét fél elégedettségét fejezte ki, amiért ilyen hamar a végéhez ért a per. Riley Russel, a vállalat jogtanácsosa szerint a Sony célja az volt, hogy megvédje a szellemi tulajdonát és a felhasználóit, és úgy érzi, ezt sikerült is elérnie.

Hotz ugyanakkor továbbra is fenntartja álláspontját, miszerint ő nem követett el bűnt, és hivatalos nyilatkozatában azt is megjegyzi: nem a kalózkodást akarta egyszerűbbé tenni a konzolon, ahogy a játékosoknak sem akart kárt okozni a töréssel. A hack megjelenésével a PS3-as multiplayer játékokat - köztük az óriási népszerűségnek örvendő Call of Duty: Modern Warfare 2-t - ellepték a feltört biztonsági rendszert kihasználó csalók, akik nem csak tönkretették a többi felhasználó szórakozását, de maradandó károkat is okoztak nekik a statisztikáik megpiszkálásával.

A fenti kijelentésével Hotz utalt arra is, hogy a PS3 törése azért született meg, mert a Sony eltávolította a konzolból az úgynevezett OtherOS funkciót, amellyel más operációs rendszereket, köztük Linuxot is lehett futtatni a gépen. A gyártó ezt biztonsági okokra hivatkozva tette meg, míg mások szerint egyszerűen túl költséges volt számára ez a lehetőség, amiért csoportos keresetet is benyújtottak a vállalat ellen.

Geohot még mindig haragszik

A megegyezés részleteit Hotz sem akarta elárulni, a blogján azt írta, hogy azok bizalmas információk, így nem fogja kiteregetni őket. A bírósági dokumentumok (.pdf) mégis kiszivárogtak, ezek szerint a hacker a jövőben nem üzérkedhet semmilyen technológiával, mellyel kijátszható a Sony-termékek biztonsági rendszere, és nem publikálhat semmilyen biztonsági információt a gyártó gépeivel, így természetesen a PlayStation 3-mal kapcsolatban sem. Amennyiben Hotz megszegi a megegyezés bármelyik pontját, 10 ezertől 250 ezer dollárig terjedő pénzbírsággal büntethető.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A Sony azt is megemlítette: Hotz nem vett részt a weboldalait és az internetes szolgáltatásait ért támadásokban. A kiadó ezzel feltehetően az Anonymous csoport akcióira utalt, melynek tagjai a Hotz-per ellen tüntettek, mégpedig meglehetősen sajátos módon: a Sony nagyobb weboldalai és később a PlayStation Network is leállt, és bár a vállalat karbantartásra hivatkozott, az aktivisták szerint a hackereik intéztek DDoS támadásokat a szolgáltatások ellen. A PSN elleni akció egyébként a játékosokat is felbőszítette, így ezzel inkább felhagytak - a csoport most bojkottot hirdet, és azt tervezi, hogy április 16-án a Sony üzleteiben tart majd négyórás tüntetéseket világszerte. A megmozdulásra eddig mintegy ezer résztvevő jelentkezett a Facebookon.

Bár a Sony közleménye pozitív képet fest az ügy végkimeneteléről, Hotz legutóbbi blogbejegyzése sokat elárul a háttérben történtekről. A rövid posztban a hacker szintén a Sony termékeinek bojkottjára buzdítja a támogatóit, és ígéretei szerint a jövőben újabb posztokkal jelenkezik majd.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról