Szerző: Folyó Gergely

2011. március 25. 13:51

Okosváros építésében vesz részt a Microsoft

A Microsoft is részt vesz a Living PlanIT okosváros-projektjében, a két cég a napokban jelentette be stratégiai együttműködését. Négy év múlva készülhet el az a település, melynek mindennapi ügyeit, a működését egy felhőalapú platformon keresztül lehet vezérelni. A projekt megvalósulása nemcsak az önkormányzatoknak, de a lakosságnak is kedvezne.

Az urbanizáció egyre nagyobb méreteket ölt, különösen a fejlődő országokban jellemző, hogy a lakosság a városokba költözik a jobb életkörülmények reményében. Az egyre növekvő települések vezetői infrastrukturális változtatásokra kényszerülnek, azonban a beruházási projektek drágák, lassan valósulnak meg, részben abból kifolyólag, hogy az ellátási lánc nem tökéletes. Az egykor a Microsoftnál dolgozó Steve Lewis jelenleg az okosváros-projektet támogató Living PlanIT vezérigazgatója, szerinte “az épületek építési költségének 30 százaléka pazarlás”, és ha a repülőgép- és hajógyártáshoz hasonlóan az épületek felhúzását is részletes tervezési fázis előzné meg, rengeteg időt és pénzt takaríthatnánk meg.

Egy hatékonyabb városért

Részben ezt a problémát akarja kiküszöbölni a Living PlanIT terve. Az elképzelés szerint érzékelőket helyeznének el az épületek szerkezetébe, amelyek adatokat gyűjtenének, a rendszer azután pedig folyamatos elemzésekkel és kimutatásokkal szolgálna a felhasználóknak, sőt az eredményeket vizsgálva maga is automatikusan végrehajtana bizonyos feladatokat. Az okosváros akár a mindennapi tevékenységek elvégzésében is a segítségünkre lehet, a működése kormányzati és ipari szemszögből pedig különösen hasznos.

Ha valaki például nem tartózkodik az épület valamelyik szobájában vagy termében, a lámpák elalszanak, tűz esetén pedig a rendszer nem csak riasztja a tűzoltókat, de a levegőből mintát véve fel is vázolja nekik, hogy mivel állnak szemben. A cél az, hogy ne csak a lakosság életminőségét javítsák, illetve az önkormányzat és az ipar munkáját segítsék, de védjék a környezetet, és a természeti erőforrásokkal is spóroljanak. A rendszer összekötné a városi infrastruktúra minden elemét, az energia- és a vízellátás is felügyelhető lenne vele, ahogy a közlekedésen is javíthatnak a használatával.

Átfogó megoldás mindenkinek

Ehhez hasonló fejlesztések nyilván léteznek már, és újabbakat sem lenne nehéz kitalálni, a Living PlanIT megoldása azért különleges, mert a vállalat egy integrált, holisztikus rendszeren dolgozik, amely az egész város működését befolyásolná, s bárki számára elérhető lenne. A megvalósításban játszik majd fontos szerepet a legújabb stratégiai partner, a Microsoft, amely a Connected Government Framework keretrendszert biztosítja majd a LivingPlanIT Urban Operating System (UOS) programja mellé.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az így létrejövő felhőalapú platform ad teret majd a jövőben készülő alkalmazásoknak, amelyek a mobiltelefonokra megjelenő programokhoz hasonlóan egy-egy speciális funkciót láthatnak el - a különbség annyi, hogy ezt nemcsak telefonokról érhetjük majd el, hanem otthonról vagy az utcán lévő kioszkokról is. A Living PlanIT még nem dolgozta ki pontosan, hogyan finanszírozná a rendszert, de azt elképzelhetőnek tartja, hogy az Apple és Google példájához hasonlóan saját alkalmazásboltot nyitna az otthoni felhasználók számára.

S bár homályos foltok még vannak, az már látszik, hogy a projekt egyre dinamikusabban halad: a Living PlanIT, a Microsoft és a többi partner - köztük a Cisco és a McLaren - úgy tervezi, hogy négy év múlva elkészülhet a portugáliai Paradesben lévő, 10 milliárd eurós költségvetéssel épülő okosváros, amely 1670 hektáron, 225 ezer embernek adna majd otthont. Bár a Living PlanIT az egyik vezető előfutára az okosváros-projektnek, az ötlet már másoknak is eszébe jutott, így hasonló települések Dél-Koreában, Abu Dhabiban és Kínában is épülnek majd.

Veszprém is okos lesz

Az IBM néhány éve indította el Smarter Cities programját, amely keretében városok számára kínál feladataik stratégiai szintű tervezését és megvalósítását támogató szolgáltatásokat - a programot Veszprémre is kiterjesztik. Az informatikai vállalat először számos indikátor alapján értékeli a várost,  majd a 2 hónapos folyamat után javaslatokat tesz arra, intelligens megoldások miként segíthetik a városfejlesztési stratégiája megvalósulását. Hazánkban Veszprém az elsők között vesz részt az IBM Smarter Cities kezdeményezésében

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról