Szerző: Bodnár Ádám

2011. március 23. 17:39

Nem fejleszt többé Itaniumra az Oracle

Az Oracle tegnap egy lakonikus rövidségű, ötmondatos közleményben jelentette be, többé nem fejleszt Itanium platformra. A támadás valójában a HP ellen folyik.

"Az Intel felsővezetésével történt többszöri egyeztetés után az Oracle úgy döntött, leállít minden szoftverfejlesztést az Intel Itanium processzoron. Az Intel vezetése világossá tette, hogy számukra a stratégiai fókusz az x86 és az Itanium életének végéhez közeledik" - áll a szoftvervállalat által tegnap kiadott közleményben.

Intel: elkötelezettek vagyunk az Itanium mellett

"Nincs különösebb kommentárom az Oracle bejelentéséhez. Azt hiszem, korábban világossá tettük az Itaniummal kapcsolatos terveinket és roadmapünket és nem tudok arról, hogy ez megváltozott volna" - reagált a HWSW megkeresésére Pavel Svoboda, az Intel regionális PR-felelőse. A HWSW birtokába került egy levél is, amely Krik Skaugentől, az Intel Data Center Group vezetőjétől származik. Ebben Skaugen megerősíti, hogy az Intel továbbra is elkötelezett az Itanium mellett és hangot ad szilárd meggyőződésének, hogy az üzleti kritikus alkalmazások platformja lehet még a következő évtizedben is.

"Nemrég ismertettük a következő generáció Itanium (kódnevén Poulson) részleteit, amely jelenleg is tesztelés alatt áll az Intelnél és a partnereinél és jó úton halad, hogy 2012-ben megjelenjen. Ez egy teljesen új architektúrára épül és 32 nanométeres csíkszélességgel készül, jelentős fejlődést hozva a teljesítmény, megbízhatóság és energiatakarékosság terén. Ezt követi majd a Kittson, amely egyelőre a korai fejlesztési szakaszban van és jelenleg kezdjük tervezni, mi jön a Kittson után" - olvasható a 2011 márciusi keltezésű levélben, amelyet a cég tudomásunk szerint tegnap juttatott el partnereihez, minden bizonnyal azért, hogy reagáljon az Oracle bejelentésére.

Az Intel hivatalos közleményben is cáfolta, hogy az Itanium termékvonal feladását tervezné. A vállalat weboldalán röviddel ezelőtt megjelent, Paul Otellinitől származó nyilatkozat szerint továbbra is folyik a következő generációs Itanium processzorok és platformok fejlesztése. "A Poulson az Intel következő generációs, 32 nanométeres nyolcmagos Itanium chipje és úton van, hogy több mint kétszeres teljesítményt biztosítson a jelenlegi Tukwila architektúrához képest. A Kittson [...] szintén fejlesztés alatt áll" - mondta Otellini, hozzátéve, hogy a pekingi Intel Developer Forumon újabb hírek várhatók az Itaniummal kapcsolatban.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az Itanium platform története számos késéssel, csúszással, terméktervek borulásával terhelt, sokan sokszor eltemették már, több szoftvergyártó (Microsoft, Red Hat) és hardvergyártó (Unisys) is kihátrált mögüle. Az Itanium ellenére nem csak meg tudott kapaszkodni a piacon, hanem át is vette a vezetést a megcélzott szegmensben - 2010-ben az IDC adatai alapján az Itanium a legnépszerűbb nem-x86 szerverprocesszor volt a világon, Európában az eladott Itanium processzorok száma pedig megközelítette a RISC szerverchipek (Power, SPARC) összesített forgalmát.

Szövetségesekből ellenségek

Az Itanium elleni támadás valójában nem az Intel, hanem a HP ellen irányul. Az Oracle és a HP egykor legendásan jó viszonyt ápolt egymással, az Oracle adatbázisok és köztesszoftverek egy jó része HP hardveren fut, az Integrityk egyik leggyakoribb feladata pedig Oracle szoftverek futtatása. A baráti kapcsolat azonban látványosan megromlott, a HP első számú szövetségesből első számú rivális lett - különös színezetet ad a két cég viszonyának, hogy a HP tavaly augusztusban botrányok közepette lemondott elnök-vezérigazgatója, Mark Hurd az Oracle hardverrészlegének vezetője lett, a HP élére pedig Leo Apothekert, az Oracle legnagyobb szoftverpiaci ellenfelének, az SAP-nak egykori első emberét választották. Apotheker idejében pedig az SAP egyik leányvállalata illegálisan töltött le szoftvereket és dokumentációkat az Oracle terméktámogatási weboldaláról, amiért később 1,3 milliárd dollárt kellett fizetnie.

Milyen hardver van az Oracle szoftverek alatt?

Forrás: SearchOracle.com felmérés, 2010 november

Az Oracle még a HP-val együtt fejlesztette az Exadata első változatát, amellyel 2008-ban belépett a hardverpiacra. A vállalat 2009-ben azonban bejelentette a Sun MIcrosystems megvásárlását, és megerősítette elkötelezettségét a hardverpiac iránt - a 2009-es Exadata V2 már Sun hardverekre épül és azóta több integrált megoldás is napvilágot látott, amely Oracle szoftverek és Sun hardverek kombinációján alapul. Az Oracle kinyilvánított célja, hogy egy vertikálisan integrált rendszerszállítóvá váljon, amely a processzortól az üzleti alkalmazásig egy vállalati informatikai infrastruktúra minden elemét egy helyről kínálni tudja.

A cég agresszív kommunikációs stratégiával vonult a szerverpiaci riválisai, az IBM és a HP ellen és - el nem ítélhető módon - minden rendelkezésre álló eszközét felhasználja, hogy a hardverpiacon is megvesse a lábát. A világszerte hatalmas szoftveres felhasználói bázissal bíró Oracle számára ésszerű lépés a HP ellen indítani az első csapást a hardverpiacon, ugyanis a Palo Altó-i cég egyáltalán nincs jelen az üzleti alkalmazások területén, de már a köztesrétegben sem, kizárólag az infrastruktúrára koncentrál - egy nagyvállalati IT-rendszernek a HP által szállított része könnyebben lecserélhető. Miért adná oda a hardverértékesítés bevételét és nyereségét a HP-nak az Oracle, amikor már saját hardvert is kínál?

Kettős csapás

A HP ellen indított támadás első, még csendes lépése volt, amikor tavaly decemberben az Oracle módosította szoftvereinek maglicenc-faktorát, vagyis azt a mutatót, amely megmutatja, a különböző processzorok magjait mekkora szorzóval kell figyelembe venni a licencdíjak számításánál. A cég egyszerűen megduplázta az Itanium 9300-as sorozatú processzorok mutatóit, amelyekre ezt követően magonként 1 teljes szoftverlicencet kell vásárolni. Az Oracle szoftverek ára Itanium 9300-on egycsapásra duplájára emelkedett, rendkívüli módon lerontva az Integrity szerverek gazdaságossági mutatóit Oracle szoftverek alatt.

Az Itanium az Intel minden igyekezete ellenére sem tudott igazán széles körben elterjedni a szervergyártók körében - a nagyok közül az IBM és a Sun is kitartott saját RISC processzorai mellett, csak a HP cserélte le PA-RISC chipjeit üzleti kritikus szervereiben az Intel megoldására. Egy-két kisebb gyártót (pl. Bull) leszámítva  gyakorlatilag csak a HP kínál Itanium-alapú szervereket. Az Oracle lépése nem az Intel vagy az Itanium, hanem a HP nagyvállalati szerverei ellen irányul. Az offenzíva második, már nyilvános csapása az Itanium hanyagolása és az ügyfelek megzavarása azzal az üzenettel, hogy az Intel számára többé nem fontos a platform.

A HP is megerősítette elkötelezettségét az Itanium-alapú szerverek iránt, a cég közleménye szerint 10 évnél is hosszabb terméktervvel rendelkezik. Dave Donatelli, a HP szerverekért, tárolókért és hálózati berendezéseiért felelős vezetője szerint az Oracle "szégyentelen szerencsejátékot" játszik az ügyfeleivel és veszélybe sodorja őket. A HP közleményében emlékeztet arra, hogy mióta az Oracle bejelentette a Sun felvásárlását, a HP átvette a UNIX-piac második helyét. "Tisztán látszik, hogy az Oracle-ügyfelek a beszerzéseikkel a Sun platform ellen szavaznak. Az Oracle dezinformációja csak egy elkeseredett próbálkozás arra, hogy az ügyfelek Sun szervereket vásároljanak és megálljon a platform piaci részesedésének csökkenése."

Mit tehet a HP?

Nyíltan szembefordulni a világ legnagyobb IT-vállalatával az Oracle számára is veszélyes: a korábban kiépített jó kapcsolat és egymásra utaltság miatt bevételének jelentős része folyik a HP mint rendszerszállító vagy tanácsadó által bonyolított üzletekből. Ha a HP a jövőben az Oracle helyett inkább más szoftvereket (pl. IBM DB2, SAP) helyez előtérbe az értékesítési tevékenysége során a hardverbevételek növelésére tett agresszív erőfeszítés akár a licenceladások csökkenését is magával hozhatja, rontva az Oracle nyereségességi mutatóit - bár Larry Ellison emberei biztos elvégeztek egy-két számítást, mielőtt kiadták a közleményt az Itanium támogatásának megszüntetéséről .

A HP számára az Oracle ellenséges lépése nem csak a UNIX-piaci pozíciójának lehetséges gyengülése miatt veszélyes - a bejelentés ugyanis rámutat, mennyire sebezhető, könnyen kiváltható egy olyan cég, amely hardverét nem tudja egyedi szoftverekkel eladhatóvá tenni. Kézenfekvő lenne szorosabbra húzni a kapcsolatokat az SAP-val, a vállalatokat összekovácsolhatja a "közös ellenség", illetve Leo Apotheker, aki volt SAP-vezetőként bizonyára jó kapcsolatokkal rendelkezik a németeknél.Az SAP ráadásul tavaly vásárolta meg a Sybase-t és szerezte meg annak in-memory technológiáját, aminek birtokában a célja olyan üzleti alkalmazások kifejlesztése, amelyek alá már nem szükséges relációs adatbázis-kezelő, vagyis az Oracle ki is kerülhet a képletből. Ha pedig az ügyfél ragaszkodik az Oracle technológiához, a HP saját x86-os rendszereit is ajánlhatja.

Az Integrityn Oracle-t használó ügyfelek számára a HP biztosan felvázol migrációs lehetőségeket, de egyelőre semmi okuk nincs a pánikra: az Itanium platformon csak a jövőbeli fejlesztések állnak le, a már kiadott Oracle szoftverek továbbra is elérhetők és érvényes rájuk a cég megszokott támogatási politikája. A 11g R2 adatbázishoz például 2015 januárjáig lehet Premier támogatást igénybe venni, Extended support pedig 2018 januárig elérhető  - néhány hónappal tovább mint az Exadata Storage Server V2-höz.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról