Szerző: Folyó Gergely

2011. március 18. 15:15

Vakok tájékozódását segíti a Microsoft Kinect

Úgy tűnik, PC-n nem feltétlenül játékperifériaként fog elterjedni a Kinect, egyre több olyan alkalmazás érkezik a hobbifejlesztőktől, melyek az élet más területein lehetnek az emberek segítségére: a német végzős egyetemisták által összerakott NAVI rendszer például a vakok tájékozódásában működik közre.

A NAVI (Navigational Aids for the Visually Impaired) egyik komponense sem új fejlesztés, inkább maga az ötlet különleges. A rendszer lelke az eredetileg Xbox 360-hoz kiadott mozgásérzékelős kamera, a Kinect, amely valós időben “térképezi fel” az előtte lévő terepet, s az így szerzett információk alapján ad hangutasításokat a vakoknak. A múlt héten bemutatott bionikus szemmel ellentétben a NAVI-val nem lehet visszanyerni a látást, viszont tájékozódási segédeszközként szinte tökéletes alternatíva lehet.

Az első lépést megtették

Az elsősorban épületeken belül használható NAVI a konstanzi egyetem két végzős diákjának, Michael Zöllnernek és Stephan Hubernek az ötlete, a megvalósítás éppen ezért fapados kissé. A készítők a Kinectetet egy sisakra ragasztották fel, a kamera áramellátását akkumulátorok segítségével oldották meg. A kamera egy szintén házikészítésű, hátizsákszerűen viselhető tartón elhelyezkedő laptophoz csatlakozik, ezen fut az a speciális szoftver, amely feldolgozza a kiegészítőn keresztül érkező jeleket, majd továbbítja azokat a vezeték nélküli headsetnek, hangutasítások formájában.

A Kinect falra ragasztott kétdimenziós vonalkódok alapján tájékozódik, amiket a kiterjesztett valóság (augmented reality) alkalmazásokhoz hasonlóan ismer fel. A kódok mindegyike valamilyen utasítást rejt, ezeket küldi el a kamera először a laptopnak, ami a headseten kereszül a rendszert használó illető fülébe mondja, hogy egyenesen kell tovább haladnia, jobbra kell fordulnia, vagy ki kell kerülnie valamilyen akadályt.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Mivel a Kinect mélységet is érzékel, egy ajtóhoz közeledve vissza tud számolni, majd a lehetőségeihez mérten viszonylag pontosan megmondja, hogy mikor kell a kilincs után nyúlni. Hogy a folyosók vagy szobák kialakítását jobban érzékeltessék, a NAVI-t egy különleges övvel is kiegészítették, amelybe három pár Arduino LilyPad rezgőmotort ültettek: a balra, középre és jobbra elhelyezett motorok egyre erősödő rezgéssel jeleznek vissza a közeledő akadályokról.

Ez már nem játék

A NAVI egyelőre kísérleti fejlesztés, nem tudni még, hogy a készítők számolnak-e azzal, hogy a rendszert a későbbiekben, némileg kifinomtultabb formában széles körben is elterjesszék. A rendszer kiváló kiegészítő lehet a fehér botok használatánál, hiszen nagyobb területet tudnak vele feltérképezni, illetve bizonyos tekintetben a vakvezető kutyákat is helyettesítheti, hiszen nem kell neki megtanítani az új útvonalakat, és valószínűleg a fenntartása sem kerülne annyi pénzbe.

A Microsoft ma már hivatalosan is támogatja Kinectet buheráló PC-felhasználókat, a kamera nonprofit célokra használható SDK-ja tavasszal válik majd elérhetővé. Az Xbox 360 mellett a Kinectet értelemszerűen játékoknál alkalmazták elsősorban, de a számítógépen dolgozó hobbifejlesztők és kutatók révén egy sor másik területen is bizonyíthat a Microsoft innovatív berendezése.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról