Szerző: Koi Tamás

2011. március 8. 15:10

Fillérekért telepít internetet a GYSEV vonatokra a Telenor

Március 1. óta egyes GYSEV-vonatokon ingyen internetezhetnek az utasok, miután a vasúttársaság számára a kiépítette a vezeték nélküli szolgáltatást a Telenor Magyarország.

A vezeték nélküli internetszolgáltatáshoz a teljes alapinfrastruktúrát a Telenor biztosítja a GYSEV összesen 17 vagonjában, a megállapodás értelmében két évig. Az internetkapcsolattal ellátott vagonok elsősorban a Sopron-Győr és a Győr-Budapest (Sopron-Budapest) vonalak InterCity (csak nagyobb városokat érintő) vonalain közlekednek, a vasúttársaság szerint a szolgáltatás havonta körülbelül 18-20 ezer utast fog érinteni - ők azok, akik noteszgépükről vagy okostelefonjukról (WLAN-on keresztül) használják majd az internetet.

A 2010 novemberében meghirdetett, vezeték nélküli internet biztosítására kiírt pályázat során a Telenor Magyarország vállalta, hogy az eredetileg becsült nyolcmillió forint helyett 6 millió 354 ezer forintért építi ki, és üzemelteti a szolgáltatást két éven keresztül - az összeg eltörpül ahhoz képest, hogy a közlekedési vállalat csak tavaly 49 milliárd forintot költött műszaki beruházásokra. A másik pályázó, a Magyar Telekom 35 millió forint értékű pályázatot nyújtott be - a vasúttársaság vezérigazgatója, Dávid Ilona kitérő választ adott lapunk azon kérdésére, hogy mi volt a két pályázat közti legfőbb tartalmi különbség.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Telenor egyebek mellett vállalta, hogy a menetrend szerinti közlekedési idő alatt (Sopron-Győr) minimálisan 90 százalékos rendelkezésre állást és a szolgáltatás rendelkezésre állása idején legalább 80 százalékban 320 kbps-nál nagyobb letöltési sebességet kínál az érintett vasúti kocsikban. A cég egyébként egy publikusan is hozzáférhető, antennákkal kiegészített mobilinternetes router, a Huawei B970 segítségével biztosítja a szolgáltatást - a műszaki szerelési munkálatokat a GYSEV szakemberei végezték.

A hazai tömegközlekedési eszközök internetellátottságára az utóbbi hónapokban egyre nagyobb figyelmet fordítanak a cégek és a távközlési szolgáltatók. A Vodafone tavaly a Volánbusz egyes távolsági járatait látta el mobil hotspottal, a MÁV-Start Zrt. pedig éppen a múlt héten, az Utazás kiállításon jelentette be, hogy néhány, Budapest-Debrecen-Miskolc vonalon közlekedő InterCity-vagont felszerel vezeték nélküli internettel - a MÁV rendszere szintén mobilnet-szolgáltatásra épül, az együttműködő partner kiléte egyelőre nem ismert.

A GYSEV és a Telenor jelen lévő vezetői a mai sajtótájékoztatón közölték, ha a projekt kedvező fogadtatásban részesül, rövid időn belül - a rendelkezésre álló források függvényében - megnégyszereznék az internetkapcsolattal ellátott vagonok számát.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról