Szerző: Dojcsák Dániel

2011. március 8. 14:37

Megadja magát a HTML5-nek az Adobe

Az Adobe már korábban is jelezte, hogy nem ragaszkodik foggal-körömmel a Flash-hez és ha a fejlesztők a HTML-t preferálják, ahhoz készít eszközöket. Nos, az ígéretet úgy tűnik tényleg beváltotta a cég.

Az Adobe nemrég kiadott egy új, igaz még kísérleti stádiumban lévő Flash-HTML5 konvertert Wallaby néven. Az eszköz valójában egy Adobe AIR alkalmazás, ami lehetővé teszi a fejlesztőknek és dizájnereknek, hogy egyszerűen és gyorsan alakítsanak át Flash tartalmakat HTML5-re - a gyors és egyszerű alatt pedig tényleg néhány kattintást kell érteni. Az Adobe szerint ezzel a szakemberek életét szeretné megkönnyíteni, akik az Apple iOS platformjain is elérhetővé tehetik eredetileg Flash-ben készült tartalmaikat.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A CS5 szoftvercsaládhoz már korábban is voltak plug-inek, amikkel az animációkat át lehetett alakítani, de a Wallaby annyival több, hogy itt az egyéb elemek a mozgó multimédiával együtt konvertálódnak át. A mostani verzió viszont még nem végleges, a kiadás célja, hogy az Adobe Labs élesben tesztelhesse, hogy a létrejövő HTML5 kódok hogyan viselkednek, hogy mutatnak, s az ezzel kapcsolatos észrevételeket, visszajelzéseket szeretettel várják a cég mérnökei.

Mindegy milyen platform, az Adobe ott lesz

Az Adobe egyébként helyesen teszi, hogy nem verekszik utolsó vérig a Flash mellett, s belátta, hogy a két technológia egyike sem állna meg önmagában a másik nélkül. A webfejlesztőkből, dizájnereből és kreatív szakemberekből élő vállalat akkor cselekszik helyesen, ha mindkét platformhoz készít eszközöket. "Több mint hárommillió Flash-fejlesztőt tudva a kreatív közösségében, az Adobe továbbra is keresi a lehetőséget, hogy segítsen nekik a meglévő készségeiket továbbfejleszteni, illetve hozzájárul ahhoz, hogy a létrehozott tartalmak a lehető legnagyobb közönséget érhessék el."

A Wallaby minden bizonnyal csak az első lépés az Adobe részéről a HTML5 irányába, s a fejlesztői tesztverzió visszajelzései alapján kiderül majd, hogy milyen hosszútávú tervek mentén érdemes kalkulálnia a Flash és HTML5 mezsgyéjén. Az egyensúlyozásra pedig szükség van, kiderül többek közt a Silicon Alley Insider épp nemrégiben megjelent infografikájából is, ami szerint tavaly januárban még csak a webes videók 10, idén februárban viszont már a 60 százaléka érhető el HTML5 lejátszón keresztül is. Ha a trendvonal nem változik, akkor idén év végére ez az arány elérheti a 90 százalékot is, így butaság lenne kihagyni a lehetőséget, hogy a HTML5 készítésnél is az Adobe adhassa a fejlesztői eszközöket.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról