Szerző: Gálffy Csaba

2011. február 22. 13:12

Éles az első Windows Phone 7 frissítés

Tegnap délután óta elérhető a Windows Phone 7 platformra az első frissítés. A Microsoft által kiadott update magát a frissítési mechanizmust javítja és előkészíti a telefont a később érkező frissítések fogadására.

Még nem érkeznek a beígért fejlesztések a Windows Phone7 platformra, de a Microsoft már kiadta az első frissítést a rendszert futtató telefonokhoz. A pontos változásokról a redmondi cég nem adott ki részletes információkat, csak annyit lehet tudni, hogy azok a frissítési mechanizmus finomítására korlátozódnak, előkészítendő az utat az év folyamán érkező további frissítések számára.

Kényelmes, de nem gyors

A frissítés a számítógéppel való összekapcsolás után települ, amennyiben feltettük már a telefont kezelő Zune szoftvert. Az Apple felhasználói élményéhez rendkívül hasonlító mechanizmus során a számítógép szervízmódban újraindítja a telefont, majd ebben az állapotban biztonsági mentést készít - ez az általunk használt HTC 7 Mozart esetében egy gigabájtot tett ki. Maga a frissítés ezután települ, majd a szoftver megint újraindítja a telefont, ezúttal normál módban. A teljes telepítés legnagyobb részét a biztonsági másolat készítése tette ki, a mintegy 25 percből az adatok számítógépre mozgatása több mint negyedórát vett el. Úgy tűnik, hogy a Zune szoftver nem csak a rendszer képét menti le, hanem a telefonon tárolt egyéb adatainkat, így a zenéket, képeket is - egy zsúfolásig megtöltött telefon esetében így a frissítés jóval tovább is eltarthat.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A Microsoft ugyanakkor úgy tűnik maximálisan hű maradt eredeti ígéretéhez, és a gyártók illetve a szolgáltatók számára semmilyen beleszólást nem engedett a frissítés menetébe - hasonlóan az Apple módszeréhez, a szoftvercég kiadja a frissítést, amely minden telefonra gyakorlatilag ugyanabban az időben telepíthető is - így nincs platformfragmentáció, minden telefon ugyanazt a verziójú szoftvert futtatja. Mint ismeretes, az androidos telefonok esetében ez nincs így, a frissítéseket ott a gyártók készítik, és a szolgáltatókkal kötött megállapodások értelmében juttatják el a telefonokra.

Sok lesz a jóból

A Windows Phone 7 a rendszer kiadása óta a 7.0.7004-es verziószámot viselte, ezt a most kiadott frissítés 7.0.7008-ra emeli. A Microsoft különösebben nem verziózza a frissítéseket, úgy tűnik a jövőben a különböző update-k a kiadás évét és hónapját kapják azonosítóként, így a tegnap kiadott darab neve '2011 February'. Az elérhető frissítésekről a Microsoft oldalán lehet majd értesülni, de a telefon maga és a Zune szoftver is tudatja a felhasználóval, ha újabb update tölthető le. A már kiadott frissítések - várhatóan bővülő - listája itt érhető el.

Mint arról beszámoltunk, a platformra idén több jelentős frissítést is ígért a Microsoft. Az első komoly változás márciusban érkezik copy-paste funkcióval és a CDMA hálózatok támogatásával, majd az év második felében letölthető frissítésekkel érkezik a multitasking, a Twitter-integráció és az Internet Explorer 9-es verziója is a platformra.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról