HWSW

Feljelentette a Vodafone-t a T-Mobile

Nemrégiben számolt be a HWSW is arról, hogy a T-Mobile és a Vodafone között PR-háború zajlik a leggyorsabb mobilinternet-hálózat címéért. A Vodafone az utóbbi időben a médiában és a hirdetéseiben is folyamatosan azt kommunikálja, hogy övé a legjobb hálózat Magyarországon, a T-Mobile ezzel nem ért egyet.

Egy héttel ezelőtt még csak sajtóközleményben kritizáta a Magyar Telekom a Vodafone Magyarországot, mert utóbbi a hirdetéseiben azt állítja, hogy övé a leggyorsabb mobilinternet- hálózat. Király István, a Magyar Telekom marketing vezérigazgató-helyettese a barcelonai Mobile World Congressen magyar újságíróknak elmondta, hogy cége eljárást kezdeményezett a Gazdasági Versenyhivatalnál az ügyben.

Mindenki a legjobb

A feljelentést még korábban megtette a Telekom, miután a Vodafone a saját maga által megrendelt, de elvben független szakértő által végzett kutatásra támaszkodva azt kezdte kommunikálni hirdetéseiben, hogy Magyarország leggyorsabb 3G-hálózatát tudhatja magáénak. Az NMHH részére a Mátrix nevű magyar cég által készített felmérésből viszont a T-Mobile került ki győztesen, a magenta szolgáltató ezekre az eredményekre hivatkozva állítja, ő a leggyorsabb.

A hálózat átviteli sebességét először a Vodafone mérette meg megbízásos szerződés alapján egy külföldi céggel, a P3 Communications GmbH-val. A tavaly áprilisban publikált eredmények szerint három kulcsfontosságú mérés alapján kettőben a Vodafone hálózata teljesített a legjobban, egyben pedig csak hajszállal maradt el  T-Mobile-tól. A szolgáltató tavaly novemberben ismételten megbízta az említett céget a hazai hálózatok "független" auditálásával, itt viszont már mind letöltési, mind feltöltési sebességben, mind pedig a hálózat reakcióidejét tekintve a Vodafone lett az első.

Nincs értelme az összehasonlításnak

Király István ma délelőtt azt mondta, hogy nem tartja szerencsésnek az ilyen jellegű összevetéseket, hiszen a leggyorsabb fogalma szubjektív, s adott pillanatban a felhasználó által érzékelt sebesség függ a használt eszköztől, a hálózat maximális sebességétől, a jelerősségtől és a cellában egyidejűleg éppen tartózkodó aktív felhasználók számától is. Király szerint kétséges, hogy a Vodafone által megrendelt, a saját szempontrendszere szerint kialakított felmérés pontos képet adhatna, sőt a felmérést végző cég a megbízást valószínűleg olyan specifikációval kapta, ami a Vodafone-nak kedvez. A mérések helye, ideje és száma jelentősen képes befolyásolni az eredményeket.

xA Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság számára készített felmérés viszont szintén nem alkalmas arra, hogy igazságot tegyen, ugyanis ennek a célja, hogy képet adjon arról, a szolgáltatók teljesítik-e a sávszélesség terén tett vállalásaikat. Az eredmények azért is torzíthatnak, mert a HWSW értesülései szerint a Telenor és a Vodafone mérései egy időben és azonos helyeken zajlottak összesen 150 esetben, míg a T-Mobile külön készített 300 mérést eltérő helyszíneken és időpontokban. Így a számok nem hasonlíthatóak össze, csak arra alkalmasak, hogy bizonyítsák, hogy a T-Mobile teljesíti vállalásait.

Megéri feszengeni

A GVH-eljárás eredményével kapcsolatban nehéz lehetne jóslásokba bocsátkozni, az sem biztos, hogy a Magyar Telekom érvei megállják a helyüket, ha mégis, akkor is kérdéses, hogy a GVH milyen szankcióval él. Elképzelhető hogy valamilyen büntetést ró ki a reklámok miatt, illetve megtiltja a kommunikáció további folytatását, de mire ez valósággá válik, addigra a Vodafone már jelentős mennyiségű hirdetésen és ügyfélkommunikáción lesz túl, s a felhasználók fejében elülteti a kívánt gondolatokat.

A háborút az ügyfelek kívülről úgy érzékelhetik, hogy a Vodafone és a T-Mobile óvodások módjára civakodnak azon, hogy kinek az apukája erősebb, ami kommunikációs szempontból egyik cég számára sem szerencsés, bár erősítheti a két szolgáltató és a gyors mobilinternet fogalmak összekapcsolódását az emberek fejében. A Telenor pedig annak ellenére, hogy nincs benne ebben az ügyben, veszíteni fog az egésszel, hisz a felhasználók arra figyelnek majd, hogy a T-Mobile vagy a Vodafone a legjobb, a mobilinternet-piac legkisebb szereplője pedig szóba sem kerül, nem lesz része a közbeszédnek, senki nem fog vitázni azon, hogy a Telenor gyors-e.

A hálózatfejlesztésben pedig épp a Telenor dolgozik most nagy ugráson, hiszen a ZTE-vel közösen végrehajtott teljes hálózatfejlesztés révén jelentősen javulhat a szolgáltató hálózatának teljesítménye. A Vodafone már az elmúlt egy évben elkezdte a HSPA-fejlesztéseit, a T-Mobile viszont  csak idén cseréli majd le bázisállomásait a gyorsabb 21, illetve később a 42 Mbps maximális adatátviteli sebességet biztosító technológiára.

A Vodafone szerint a T-Mobile sem hitelesebb

A Vodafone szerint a T-Mobile saját méréseit állítja be objektívnek, ezzel azt sugallja, hogy a maga által mért eredmények hitelesebbek, mint egy független szervezeté. "A P3 Communications mérésének módszertana bárki számára megismerhető, illetve az eredményéről kiállított hivatalos tanúsítvány letölthető a P3 Communications oldaláról [1]. Konkurensünk ezzel szemben egy olyan mérésre hivatkozik, amelyet ugyan egységes módszertan alapján, de különböző személyek, eltérő helyeken és időpontokban mértek" - jelentette ki Suba János, a Vodafone Magyarország kommunikációs igazgatója. "Kimaradt az érvelésükből az a tény is, hogy ezt az évenkénti mérést a három szolgáltató munkatársai saját maguk végzik el saját mobil adathálózatukra vonatkozóan, és az összegzett adatokat küldik meg a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságnak."

A cikkben hivatkozott linkek:
[1] http://www.p3-cert.com/ http://www.p3-certificates.com/
A cikk adatai:
//www.hwsw.hu/hirek/46167/magyar-telekom-t-mobile-vodafone-mobilinternet-gazdasagi-versenyhivatal-jog.html
Író: Dojcsák Dániel (dojcsak.daniel kukac hwsw.hu)
Dátum: 2011. február 16. 13:10
Rovat: média & telekom